Megálmodtam, hogy Horvátország bejut az elődöntőbe. Így is történt. Kétszer egymás után megnyertek egy végletekig kiélezett meccset. Szombaton a házigazda oroszokat ejtették ki. Hihetetlen mentális erő, csapatszellem, hit, hazaszeretet – csak tanulhatunk a horvát példából. Ha a szerencse is melléjük áll, ők lehetnek az első olyan kelet-európai ország, amelyik megnyeri a világbajnokságot.
Ez az egész roppant felemelő és roppant kellemetlen. A vébé előtt két vágyam volt, az egyik, hogy Argentína (azaz Lionel Messi) valahogyan megnyerje. Ennek most már viszonylag kicsi az esélye. A másik álmom az volt, hogy Horvátország minél tovább meneteljen, lehetőleg minimum az elődöntőig, amikor a családdal már a tengerpartnál leszünk. Önző, személyes dolog a futball is, 1998-ban is Horvátországban voltam Apámmal, akkor, amikor Sukerék felejthetetlen meccset játszottak Franciaországgal. Olyan futballélmény volt az – most is emlékszem a francia gólok után megfagyott dalmát kocsmára –, amely még ma is bennem él.
Húsz év telt el, és a horvátoknál az elmúlt évekre megint összejött egy olyan csapat, amelyben több világklasszis, és számos Európa-klasszis futballozik. A pályán nyújtott teljesítményükért (még akkor is, ha szürreális erőnlétük felvet néhány kellemetlen kérdést) csak dicséretet érdemlő oroszokat a horvátok szombaton egy olyan meccsen ejtették ki, amelyet nem csak ők, mi sem fogunk elfeledni. Hiába szerzett Oroszország Cserisev hatalmas bombájával vezetést, a horvátok fel se vették, egyenlítettek, és a második félidőben csak balszerencséjük miatt nem tudták megnyerni a meccset. A hosszabbításban aztán megszerezték a második góljukat, és amikor talán már az ünneplésre készültek, az extázisban futballozó hazai csapat egyenlített. A legeslegvégén. Így jöttek a tizenegyesek.
Képzeljük el a helyzetet.
Túl vagyunk egy hosszabbításos tizenegyespárbajon, amelyet hatalmas izgalmak után megnyerünk Dánia ellen. Az oroszokat megpróbáljuk már a rendes játékidőben legyőzni, erre valahogy büntetőre mentik a negyeddöntőt. Mögöttük Oroszország, Putyin vigyázó szeme, a hazai stadion, az igazolást nyert nemzeti érzelmek (utolsó perces feltámadás), itt pedig földre rogyott játékosok, félig sérült kapus, már lépni sem tudó Mandzukic.
Ki fogadott volna ekkor a horvát válogatottra? A büntetőpárbajokat nagyon gyakran a vereség elkerüléséért küzdő, már a meccs előtt is tizenegyesekben gondolkodó csapatok nyerik. Hát most nem.
Stílus, stratégia, karakter, mentális erő.
A korábban – de még ezen a vébén is (!) – kulcsfontosságú büntetőket hibázó, hullafáradt Modric ezúttal is odaállt. Nem szórakozott, nem siránkozott, és bár most sem lőtte túl jól, a szerencse melléállt, valahogy a kapuba jutott a labda. Nem lépett vissza, ahogyan a második horvát gólt jegyző Vida sem, aki egyszerűen felvarrta a labdát a pipába. Hogy a végén jöjjön a halvérű Rakitic, aki a dánok után párbaj után ezt is eldöntötte. Másnak kiugrott volt a szíve a helyéről, ő meg szépen ellőtte az elvetődő kapus mellett az ellenkező irányba. Mintha edzésen lenne.
Érthetjük és irigyelhetjük a horvát szövetségi kapitány könnyeit, egymás után két katartikus mérkőzést nyert meg Horvátország, esélyesként, de a lehető legnehezebben győzve, úgy, hogy korábban már többször elbuktak a kulcsfontosságú meccseken. Úgy, hogy a meccs végére látványosan elfogytak a hihetetlen erőnlétű (khm) oroszok ellen, akik a 119. percben is úgy sprinteltek, mint C. Ronaldo húszévesen.
Ez a horvát csapat egy tökéletesen összerakott együttes (egyébként az orosz is az volt). Mindenki tudja a helyét, a pozícióját, olyan játékot játszanak, amelyhez minden meccsükön hűségesek. Van stílusuk, vannak vezéregyéniségeik, van hitük. Megnyerhetik a világbajnokságot is.
Még akkor is, ha a végletekig ki vannak most facsarva, és Anglia egészen biztosan jobb erőállapotban lesz szerdán.
Ne dögöljön meg a szomszéd tehene!
Most néhány szót a kellemetlenségről. Nekünk, magyaroknak különleges érzés nézni a szomszédainkat, közös történelmünk, múltunk csak erősíti ezt.
Sokan bevallottan azért nem szurkolnak Modricéknak, mert irigyek, dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha már a miénket elvitte a futballdögvész. Szomorú magyarázat ez, olyan magyarfutballos.
Inkább inspirációként kellene tekinteni a horvát futballra, és megnézni, lemásolni, hogy mit csinálnak jól.
Ahogyan Gera Zoltán fogalmazott: erkölcsileg is meg kell újítani a magyar futballt. El kell búcsúzni az ingyenélőktől, a régi gárda használhatatlan tagjaitól, az élősködőktől, a savanykás szájszagú megmondóemberektől, akik nagy hévvel kritizálják Izland futballját a televízióban. Gerákra lehet építeni a jövő magyar fociját, de Sebők Vilmosokra, Tököli Attilákra nem. Még akkor sem, ha egy Gerára jut belőlük ezer.
Első kelet-európai csapatként lehetnek világbajnokok
Addig is: hajrá Horvátország! Most már nyerjétek meg a világbajnokságot! Kelet-Európai csapat korábban sohasem jutott fel a futball csúcsára. Mi (és csehszlovákok) kétszer is nagyon közel voltunk ehhez, másodjára megemészthetetlenül közel. Bár Modricéknak erről fogalmuk sincs, és nem is lehet, kicsit helyettünk, magyarok, csehek, szerbek, lengyelek helyett is győzhetnek. Nem arról van szó, hogy bármi közünk lenne a sikerükhöz, nem is akarunk odaülni a tortához, legfeljebb távolról csodálhatjuk ezt a sikert. De ezek a horvát sikerek nekünk is üzennek.
Kár kishitűnek lenni, (futball)múltunk tragédiáin siránkozni. Melózni kell, futni, ütközni, hinni. Abból bármi kisülhet.
A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.
Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS