Fordulatot jelenthet annak a nőnek a vallomása, aki szerint volt élettársa ölhette meg a Soroksáron meggyilkolt 36 éves családanyát, Gy. Krisztinát. Mivel a férfi időközben öngyilkos lett, a szakértők az édesanyjától nyertek azonosításra alkalmas DNS-hordozó anyagot, amelyet a meggyilkolt asszony testén rögzített DNS-hordozókból kinyert mintával hasonlítanak össze. A PestiSrácok.hu nyomozásra rálátó forrása ugyanakkor óvatosságra intett, hiszen a rendőrök az elmúlt években ennél a bejelentésnél kaptak már konkrétabb információkat is, ám eddig azok sem vezettek eredményre.
Akár fordulatot is hozhat a 2013. szeptember 25-én kora este kocogás közben meggyilkolt soroksári futónő ügyében annak az asszonynak a vallomása, aki volt élettársában vélte felfedezni a gyilkost – írja a Bors információira hivatkozva a Magyar Idők. A lap szerint Gy. Krisztina volt férjét, Kardos Lajost a közelmúltban megkereste egy számára ismeretlen nő, aki biztos benne, hogy volt élettársa, N. ölte meg Gy. Krisztinát. A rendkívül agresszív embernek leírt volt élettárs a gyilkosság idején közvetlenül Krisztina szokásos futóútvonala mellett dolgozott házszigetelő munkásként. A nő szerint a szakításuk után azzal fenyegette őt, hogy megöli. Kardos szerint az asszony azt állítja, akkor döbbent rá, hogy volt párja lehetett a gyilkos, amikor minden cikket elolvasott a gyilkosságról. A nő tanúvallomást tett, és elmondta: a gyilkosságot követő időben N. hazament lakóhelyére, ám a keze csúnyán bedagadt, az arcát összekarmolták.
Felismerte volt élettársát?
Amikor rákérdezett, mi történt, azt állította, hogy összeverekedett a barátjával. Az asszony szerint akkor sérülhetett meg, amikor Krisztina védekezett a támadása ellen. A nyomozás során a kamerafelvételek alapján a rendőrök kerestek egy szürke Renault Megane-t, amely akkor hajtott be a kocogóútra, amikor az asszonyt megölték. N.-nek éppen ilyen autója volt, amelyet nem sokkal később egy bontóba adott be. A tragédia első évfordulóján futással emlékeztek Krisztinára a gyilkosság helyszínén. A rendőrségen jelentkező nő végignézte a sajtóban megjelent fotókat az eseményről, és az egyik felvételen felismerte volt élettársát, N.-t. A nő most azt mondta az özvegynek, hogy a férfinak lelkiismeret-furdalása lehetett, mivel az emlékfutás után három hónappal öngyilkos lett. Az erős fizikumú N. ipari alpinistaként is dolgozott, bármilyen csomót képes volt megkötni; ez azért lehet fontos, mert az áldozat keze, valamint lába speciális matrózcsomóval volt összekötözve.
Konkrétabb információk is voltak már a rendőrség kezében
A rendőrség jelenleg is vizsgálja az asszony vallomásában elmondottakat, az igazságügyi szakértők pedig DNS-azonosítást végeznek. A férfi édesanyjától rögzített DNS-hordozó anyagból kinyert DNS-t hasonlítanak össze az áldozat testéről rögzített, középkorú férfitól származó DNS-mintával. Azonosság esetén kimondható, hogy nagy valószínűséggel N. végzett Gy. Krisztinával négy és fél évvel ezelőtt – emlékeztet a napilap. A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy a vallomást tevő hölgy a történetével körülbelül fél éve jelentkezett a rendőrségen, ám a nyomozók az elmúlt években ennél a bejelentésnél már kaptak erősebb, jóval konkrétabb információkat is, így a mostani DNS-vizsgálatot nem végzik soron kívül.
Brutálisan végeztek a futónővel
Ismert, 2013. szeptember 25-én a 36 éves Gy. Krisztina, mint mindig, kocogni indult este, ám a szokásos időre nem ért haza, családja a mobilján sem érte el. Még aznap keresni kezdték. A kutatásba nyomkövető kutyát is bevetettek, és az eb segítségével nem messze a bicikliúttól rátaláltak Krisztina holttestére. A nőt futás közben támadták meg, akit valószínűleg nem is akartak megölni, de a dolgok irányítása kicsúszhatott az elkövető kezei közül, és ez vezetett a gyilkossághoz. A nő kezét-lábát összekötözték, majd zsineggel megfojtották. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) egy speciális, 14 fős nyomozócsoport alakult a gyilkosság felderítésére. A támadás után néhány nappal elterjedt az a pletyka, hogy elfogtak öt embert, akiknek közük lehet a gyilkossághoz, ám ezt a hatóság cáfolta. Az ügyet később a Petőfi Attila vezette osztály vette át.
Két gyilkost kerestek egy helyett
A brutális gyilkosság egy évvel ezelőtt is reflektorfénybe került, hiszen tavaly nyáron derült ki a közvélemény számára, hogy egy súlyos szakértői hiba miatt a rendőrök két évig rossz nyomon jártak, két tettest kerestek egy helyett. A tévedés oka az lehetett, hogy az orvosszakértői vizsgálat előkészületei közben egy, a futónő ügyében vétlen férfi DNS-e is a soroksári családanya holttestére került. A rendőrség azért biztos benne, hogy a holttesten talált két anyagmaradvány közül az egyiknek semmi köze a gyilkossághoz, mert amikor Krisztinát meggyilkolták, már az illető halott volt, akinek ott végezték a boncolását, ahová a gyilkosságok után szokásos vizsgálatra a meggyilkolt asszony holttestét is beszállították. Vélhetően a testek mozgatása közben az ott dolgozók egyike vihette át a férfi DNS-ét a megölt nő holttestére.
Hasonlóság egy másik “döglött üggyel”
A soroksári gyilkossági új fejleményeivel kapcsolatban megkérdeztük Kovács Lajost, a döglött ügyek osztályának egykori vezetőjét is. A nyugalmazott ezredes portálunknak megjegyezte, hogy elképzelhető, hogy a fentebb említett hölgy vallomása alapján a nyomozók eljutnak az ügy megoldásáig, ám Kovács hozzátette, mindenképp meg kell várni a DNS-vizsgálatot ahhoz, hogy kijelenthető legyen, a valódi elkövető kilétére derült fény. Kovács Lajos hangsúlyozta, ez az eset, ha valóban így történt, kísértetiesen hasonlít arra az ügyre, amit a döglött ügyek osztálya az elsők között oldott meg. Ez volt az úgynevezett Favorit-gyilkosság. A bűncselekmény 1994-ben történt, amikor is egy Favorit nevű pénzszállító cég raktárát rabolták ki. Az őrt megölték, és elvittek több, mint 100 millió forintot. Egy másik őrre gyanakodtak a gyilkosság kapcsán, ám családja alibit igazolt neki. Később azonban a férfi öngyilkos lett, a felesége pedig beszélni kezdett és az új párjának elárulta, volt férje beszámolt neki a gyilkosságról. Ez az információ idővel eljutott a rendőrséghez, majd 1999-ben pontot tettek az ügy végére.
Vezető kép: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS