István király kora egyik legmodernebb államát hozta létre, helyi sajátosságokból és univerzális alapelvek mentén. Olyan egységet épített a széttartó struktúrákból, ami már ezer éve tart meg minket, magyarokat itt, a Kárpát-medencében, és olyan kötőanyagot talált, ami szilárdan áll a történelem során létezett minden belső és külső veszély ellenére. Az első magyar király munkája pedig azért megsemmisíthetetlen, örök érvényű, mert belőlünk áll össze egy egésszé. Szent István már akkor felismerte, hogy a siker záloga, ha tudjuk, milyen körülöttünk a világ és mi az, amit nekünk, magyaroknak lehetséges elérni. Ezért ő a magyarság egyszeregye, a magyarság egyenlete, ma is példa minden közügyekkel foglalkozó magyar ember számára – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Veszprémben, az ünnepi megemlékezésen.
A politikus emlékeztetett, hogy Veszprém különleges helyet foglal el István király életében, hiszen már édesanyja, Sarolt székhelye is itt volt, később pedig hitvese, Gizella városa lett. A város közelében győzte le Koppány seregeit, innen kiindulva szilárdította meg hatalmát, és itt vált visszafordíthatatlanná az államépítő munka.
Megjegyezte, hogy a magyarság, Magyarország program és ténymegállapítás egyszerre. Egy program volt, Szent István csinált belőle megmásíthatatlan tényt.
Felismerte a magyarok mérhetetlen szabadságszeretetét, amiben nem hátrányt, hanem lehetőséget látott. Szabadságunknak értelmet, célt és tárgyat adott
– fogalmazott Orbán Balázs.
Hozzátette, hogy amíg nem történt meg az államalapítás, addig egy nomád, kalandozó nép volt a magyar, az államalapítással vált egységes, erős, magabiztos néppé.
Szent István azt is felismerte, mit kell tenni a haza ügyének védelmében, hogy az igazán nagy formátumú politikusok nem élhetnek a csalfaságokat elítélő hit nélkül, azon kívül könyörtelen pragmatikus világlátással kell szemlélniük az eseményeket, hogy mi árt és mi használ a hazának
– mondta ünnepi beszédében az államtitkár.
Felidézte, hogy Szent István királyunk azt is megtanította nekünk, hogy egy országot nem lehet hit és meggyőződés nélkül kormányozni. Mária országát pedig nem lehet Mária nélkül, hit nélkül vezetni. Enélkül a pragmatikus szemlélet nélkül nem éltük volna túl az elmúlt ezer évet – jelentette ki a politikus.
Jelezte, hogy a jó politika célja ma sem lehet más, mint a magyar emberek megvédése és az ország gyarapodása. Csak ez lehet a jó magyar politika sorvezetője. Nehéz idők vannak mögöttünk, de a jelen és a jövő rendkívül sokat ígér: erős, büszke Magyarországot hozhat. Ezért hát szerencsések vagyunk, hogy ebben a kivételes helyzetben lehetünk egyek a magyarság egyenletében – zárta beszédét Orbán Balázs.
Az ünnepi műsor további részében Sebestyén Márta és Andrejszki Judit énekeltek István-legendákat és középkori imádságokat, majd a megemlékezők egy-egy szál virágot helyeztek el István és Gizella szobrának lábánál. Veszprémben 19 órától a Holdviola együttes zenél. 21 órakor kerül sor a hagyományos tűzijátékra, majd 21:30-kor fogadják az úszó Európa-bajnokságról hazatérő, kétszeres veszprémi Európa-bajnok hosszútáv-úszót, Rasovszky Kristófot.
Vezető kép: vehir.hu/Domján Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS