Elölről kezdődhet a Prisztás József megölése miatt indított büntetőeljárásban indítványozott perújítás miatt a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás vizsgálata is – erről az egykori Legfelsőbb Bíróság kilenc évvel ezelőtti jogegységi határozata rendelkezik. Bár Jozef Rohác a napokban bevallotta, hogy nem Hatvani István, hanem ő végzett Prisztással, az a szokatlan helyzet állhat elő, hogy az összes ügyében perújítást rendelnek el, vagy beismerése ellenére sem emelnek vádat ellene. Rohác a vádemeléssel járna jól, mert akkor mindegyik perében újra, teljes körűen védekezhetne, ahogy a Prisztás- és az Aranykéz utcai ügyek miatt korábban felbujtóként jogerősen elítélt Portik Tamás is. További csavart adhat a történteknek, hogy Rohác vallomása alapján Portik ugyan kikerülhet Prisztás meggyilkolásának történetéből, de a hatóságok gyanúja szerint Gyárfás Tamással együtt ő adott megbízást Fenyő János médiamágnás megölésére.
Vagy elölről kezdődik a Prisztás-ügy fejleményei miatt a Fenyő János meggyilkolása, illetve a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyének büntetőpere is, vagy Prisztás József megölése miatt nem lehet vádat emelni Jozef Rohác ellen annak ellenére sem, hogy részletes beismerő, és saját maga kezdeményezte vallomásában vállalta magára a merénylet elkövetését. A szokatlan helyzet az egykori Legfelsőbb Bíróság kilenc évvel ezelőtt meghozott jogegységi döntésének következménye, amely a fentiekben követendő eljárást ír elő a több emberen elkövetett emberölés azon eseteiben, amelyeknél a tettes ugyan azonos, de a különféle bűncselekmények nem egyetlen ügyhöz kapcsolódnak – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t ifjabb Balsai István. A jogász, aki a büntetőeljárásban a harmadrendű vádlott, Fazekas Ferenc kirendelt védője volt, portálunknak elmondta, hogy a fentiek mellett a bűncselekmények vizsgálatát egyesíteni kell, vagyis azokat egy büntetőperben kell újra letárgyalni. Ismert, a Fenyő-gyilkosság, illetve az Aranykéz utcai merénylet miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott Jozef Rohác a napokban tett részletes beismerő vallomást arról, hogy Prisztással is ő végzett 1996 őszén. Rohác ráadásul arról is beszélt kihallgatásán, hogy a gyilkosság felbujtója nem az ügyben jogerősen elítélt Portik Tamás, hanem a megbízás az akkori ukrán-orosz maffia köreiből érkezett, amelyeknek komoly összegű követeléseik voltak az áldozattal szemben. Rohác szerint a közvetítő egykori barátja, Jozef Hamala volt, aki nem említett neki konkrét neveket. A Roháchoz hasonlóan korábban sokáig eredménytelenül keresett Hamala holttestét néhány éve találták meg a csehországi Brno közelében, az ügy vizsgálatának adatai szerint gyilkosa Rohác volt. A PestiSrácok.hu értesülése szerint Jozef Rohác épp azért végzett Hamalával – akinek a Fenyő-gyilkossághoz és az Aranykéz utcai robbantáshoz is köze volt –, hogy az ne adhasson ki róla információkat a Prisztás-ügyben. Ifjabb Balsai István véleménye szerint Rohác beismerő vallomása értelmezhető egyfajta taktikaként is, mivel ha mindhárom említett ügyben elrendelik az illetékesek a perújítást, akkor a már jogerősen életfogytiglannal sújtott férfinak mindhárom ügyben újabb, teljes körű védekezésre nyílna lehetősége. Rohác azt mondta kihallgatásán, azért vallotta be Prisztás József megölését, hogy ne az ügyben Portikkal együtt elítélt Hatvani István üljön az ügyben ártatlanul. Balsai István szerint ezeket a lelkiismereti hivatkozásokat azzal együtt kell értékelni, hogy Rohác ugyan elismert egy olyan gyilkosságot, amiért mást ítéltek el, de a másik kettőben, a Fenyő-, és az Aranykéz-ügyben a kezdetek óta következetesen tagad. A jogász szerint kérdés ugyanakkor az is, hogy az első fokon felmentett, de jogerősen 10 év fegyházra ítélt Fazekas esetében is elrendelik-e az illetékesek a perújítást.
Portik Tamás is a perújításban reménykedik
Perújítási kérelmet terjesztett be Kúriához a Prisztás, illetve az Aranykéz utcai ügyekben Portik Tamás védője is – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szikinger István portálunknak elmondta, hogy indítványát részben Jozef Rohác a felbujtói körről szóló említett vallomása miatt tette meg. A jogász a további okok között megemlítette azokat a korábban is kifogásolt körülményeket, hogy a fenti gyilkosságok miatt indított perek koronatanúinak vallomásait az egyik ügyben komolytalan képzelgéseknek minősítette a Fővárosi Törvényszék, a másikban pedig ugyanazon tanúk hasonló elbeszéléseit megcáfolhatatlan tényként kezelte. Szikinger István hozzátette: azt már korábban is kifogásolta, hogy az Aranykéz utcai ügyben komolyan csorbultak a védelem lehetőségei, mivel Portikot egyetlen ember, egy szlovák maffiózó, Milos Kastan vallomása alapján ítélték el jogerősen, miközben a védelem nem tehetett fel kérdéseket a tanúnak.
Tripla csavart hozhat a leszámolások ügye
Amennyiben a Kúria elrendeli a perújítást a Prisztás-ügyben, úgy a fentiek miatt azt a Fenyő- és az Aranykéz utcai, ugyancsak jogerősen lezárt ügyekben is meg kell tennie, ezzel azonban nemcsak Jozef Rohácnak, hanem Portik Tamásnak is egy új, teljes körű védekezésre nyílna alkalma. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy Fenyő János halálának vizsgálatát korábban úgy zárták le, hogy nem derült ki, kik a felbujtók, mára azonban már azzal gyanúsítják Portik mellett Gyárfás Tamást is. Bár a Fenyő-ügyben a megrendelők körének felderítését úgymond elkülönítették a hatóságok, az abban sokadszor elrendelt, folyamatban lévő nyomozás miatt ezt már nem tehetnék meg, információink szerint a vizsgálat azonban még nincs abban a szakaszban, hogy vádat emelhessenek, így a perújításban azt is meg kellene várni. Kérdésként vetődhet fel az is, hogy az egykori szlovákiai és magyarországi alvilág megkerülhetetlen figurájának tartott Jozef Rohácnak lehet-e még valami a tarsolyában: tud-e és akar-e más, fajsúlyos, akár az említett ügyekben is borítani, ha már állítólag megszólalt benne a lelkiismeret.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS