Szívet az uszítás helyett (Herz statt Hetze) jelszóval több ezer ember gyűlt össze szombat délután a németországi Chemnitzben, hogy tüntessen az idegenellenesség ellen.
Szombatra egyébként az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom és a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt hirdetett tüntetést Chemnitzbe. A tartományi rendőrség nagy erőkkel vonult fel a megmozdulásokra, vízágyúkat és lovas egységeket is Chemnitzbe irányítottak és más tartományokból is érkezett erősítés. A szintén szászországi Drezdában elhalasztották a Bundesliga második osztályában szereplő labdarúgó egyesület, a Dynamo Dresden és a Hamburger SV szombati találkozóját, mert a chemnitzi demonstrációk miatt nem maradt elég rendőr a városban a mérkőzés biztosítására.
A rendőrség közlése szerint kora délután a helyzet “nyugodt és békés” volt, bár az idegenellenes tüntetéseket estére hirdették meg. A demokráciát és a nyitottságot hirdető, az idegenellenességet elítélő békés tüntetés résztvevői között ott volt a szövetségi koalíciós és az ellenzéki pártok több vezető politikusa. Üzenetet küldött a résztvevőknek Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter, aki a város lakóit a demokrácia védelmére szólította fel. Az egyik fő szónok, a szociáldemokrata SPD alelnöke, Manuela Schleswig aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a szélsőjobboldal – mint fogalmazott – túszul akarja ejteni a várost és a tartományt. Ezért tüntetni kell a gyűlölet, az uszítás, az erőszak ellen – hangsúlyozta. Annalena Baerbock, az ellenzéki Zöldek elnöke az egész német társadalmat a demokrácia és a jogállamiság védelmére szólította fel.
A szászországi nagyváros polgármestere, Barbara Ludwig az egykori náci párt egyenruhájának színére utalva hangsúlyozta, hogy a város “nem barna”, és ezt “szóval és tettel kell bizonyítani”. Az egy hét óta tartó demonstrációkat egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak, őket előzetes letartóztatásba helyezték. A városban ezt követően magasra csaptak magasra az indulatok, hétfő este a Pro Chemnitz szervezet felhívására csaknem 10 ezren vettek részt egy bevándorlásellenes, erőszakba torkollott tüntetésen, miközben a rendőrség alig 500 fővel igyekezett fenntartani a rendet. Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és két rendőr.
Ezzel összefüggésben az AfD szászországi szervezetének vezetője, Jörg Urban a Deutschlandfunk országos közrádiónak azt mondta, hogy egyre súlyosabb gond a külföldiek bűnözése a tartományban, ezt jelzi, hogy a szászországi börtönökben már nagyjából 50 százalék a külföldiek aránya. Andreas Kolbitz, az AfD brandenburgi tartományi vezetője szombati nyilatkozatában Angela Merkel kancellárt vádolta a német férfi múlt vasárnapi meggyilkolásáért.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Filip Singer
Facebook
Twitter
YouTube
RSS