Családját, apját, népét, vallását gyalázta az ír McGregor ellenfelének, az orosz-dagesztáni Nurmagomedovnak, aki ezért először a ketrecben, majd azon kívül vett elégtételt. Utóbbi megbocsáthatatlan, ahogyan McGregor viselkedése is az. Ebben a történetben nincsenek hősök, az egész hátterében az amerikai UFC mocskos, szabályokat be nem tartó üzletpolitikája áll. Nurmagomedov csak bunyózni akart, de McGregor a pofázásra építette fel egész imázsát. Politizáljunk? Miért ne. Mintha a sportág Európai Uniója (beszéd, beszéd és beszéd) találkozott volna a Krímet behabzsoló Oroszországgal.
Kezdjük az elején. A hétvége leginkább várt összecsapásán Habib Nurmagomedov Las Vegasban laposra verte a nagyszájú Conor McGregort, aki végül kopogással jelezte, hogy feladja. Az orosz-dagesztáni győzött, majd mindenkit meglepve kiugrott az oktogonból, és nekitámadt valakinek: később kiderült, hogy az ír haverja, a szintén MMA-s Dillon Danis volt, aki végig pocskondiázta Nurmagomedovot. A két bunyóst a biztonságiak választották szét. Eközben McGregor az oktogonban magához tért, majd beugrott hozzá Nurmagomedov két csapattársa. Egyikükkel McGregor ütést váltott, a másik alattomos módon hátulról támadta meg az írt. Szétszedték őket is. A felfordulás után Nurmagomedov nem kapta meg a bajnoki övet, gyakorlatilag ki kellett csempészni a csarnokból. A bunyó folytatódott: kint ír és orosz „szurkolók” estek egymásnak.
Mielőtt fejtegetésbe kezdenénk, a legfontosabb: a ringet elhagyni megbocsáthatatlan egy küzdősportolótól. Ezeket a sportembereket éppen az különbözteti meg az utcai harcosoktól, a kigyúrt kidobóktól, hogy van önuralmuk, szabályok szerint küzdenek.
Nurmagomedov hatalmasat hibázott, még akkor is, ha nem egy átlagembernek, hanem a hozzá hasonlóan küzdősportos, őt végig provokáló Danisnek ment neki. Ilyet nem lehet csinálni. Még akkor sem, ha az egész a háttere miatt érdekes.
A kevert harcművészetben (MMA) elég nehéz a sportszerűséget keresni, hiszen már a sportág lényege ellentmond minden humánumnak. Ezek a harcosok a földön is ütik egymást, ami remek cirkuszi látványosság, viszont egészen biztosan sok-sok korai halálhoz fog vezetni.
Sok-sok hazugság, sok-sok talmi csillogás
A legerősebb szervezet, az amerikai UFC agresszív üzletpolitikája révén vált ismertté, ennek (és valószínűleg az olcsóbb árnak) köszönhető az is, hogy a korábban menetrendszerű bokszmeccsek helyett a Sport TV-n jellemzően az ő gáláikat láthatjuk, de az Index is részt vesz a lufifújásban. Sok-sok apró hazugsággal.
Az egyik ilyen az, amikor a szakértő arról magyaráz, hogy egyik-másik ketrecharcos milyen remek bokszoló, és a világ egyik legjobb állóharcosa. Ez egyszerűen nem igaz.
A sokak által már-már bokszolócsillagnak hazudott Conor McGregor az ökölvívók között egy nagy ütőerejű, de közepes technikájú, védekezni egyáltalán nem képes versenyzőnek számítana, egy képzettebb bokszoló bármikor keresztbe verné.
Ezért is volt előre lefutott a végighazudozott Floyd Mayweather elleni meccs. A nyugdíjból visszatérő May fél kézzel is bohócot csinált volna belőle. Ahogyan azt az amúgy birkózó Nurmagomedov is megtette.
McGregor viszont az UFC legnagyobb csillaga (volt?), egy hatalmas fújt léggömb. Ez a fiatal, de agresszíven terjeszkedő sportág belőle (is) él.
Az ír küzdősportos látványos kiütései mellett azzal vált ismertté, hogy durva, sokszor egészen vállalhatatlan megjegyzéseket tett az ellenfeleire. Már a meccsek előtt kikészítette őket.
Felépítették, akár egy popsztárt, kialakítottak egy velejéig hamis, hazug képet, azt üzenve, hogy ez a fickó a posztmodern szakállával, műmájerkedésével, telepi suttyóságával, a bundáival egy nagyon menő, nagyon stílusos valaki. Az UFC külföldi és magyar sajtómunkásai végig úgy tettek, mintha McGregor ezzel valami nagy újító lett volna. Mintha nem minden második fekete hip-hop-sztár így viselkedne. Magam hallgattam a sporttévén, hogy az ír milyen ügyes, milyen eredeti, olyan szakértőktől, akik láttak már ezer bokszmeccset, ezer sajtótájékoztatót,és pontosan tudják, hogy ez unalomig ismert, agyonrágott narratíva.
Semmi újítás nincs benne: a nagyközönség számára Muhammad Ali tette világszerte ismertté ezt a módszert (trash talk – nagyjából: szennyes beszéd), de azóta számtalan bokszoló, küzdősportos, labdarúgó élt ezzel a fegyverrel. A műsor részévé vált. Csak Nurmagomedovnak nem szóltak.
Nyugat és Kelet, a trash talk valós hatása
A dagesztáni-orosz kétségtelenül az egyik legkeményebb harcos a kevert harcművészetek területén. Nem pofázik, csak melózik – igazi birkózó.
McGregor a meccsük előtt elmondta mindennek, leterroristázta, hazáját, vallását, az iszlámot becsmérelte, végül egyszerűen patkánynak nevezte, majd a sajtótájékoztatón megpróbálta megrúgni. Ez az, amit a Sport TV műsorvezetői (is) ügyes menedzselésnek, remek műsornak neveztek. Kétségtelenül az volt, de az ír megint túllépett egy határt.
Kulturális különbségekről van szó. A Kelet és a Nyugat, a trash talk-os celeb és egy konok muszlim különbözőségéről. Utóbbi nem nyel le mindent, nem érdekli, hogy ez a műsor része.
Egyszerűen szólva: Nurmagomedov küzdeni akart, nem pofázni. Abban ő volt a jobb, pofázásban meg McGregor. Politizáljunk? Miért ne. Mintha a sportág Európai Uniója (beszéd, beszéd és beszéd) találkozott volna a Krímet behabzsoló Oroszországgal.
A ringben McGregornak esélye sem volt
McGregor és a Nurmának becézett dagesztáni meccsét az év mérkőzésének tódították, de az ír az oktogonban teljesen leszerepelt. Az várható volt, hogy a földön ellenfele lesz a jobb, de állva is felülmúlta, és végül laposra verte az írt. (Ennyire remek bokszoló McGregor…) Az ír persze kőkemény gyerek, kibírta a nevelést, és végül fojtással maradt alul. Már az sokatmondó volt, hogy Nurmagomedov nem igazán akarta elengedni a nyakát. Sportszerűtlen volt? Nagyon. Elfogadhatatlan? Igen. De voltak előzményei.
A hamis, felépített díszlet hirtelen átváltott a valóságba, és ez nagyon nem tetszett a már a dollármilliókat számolgató szervezőknek. Az UFC magamutogató királyának, a már-már Don Kingre emlékeztető Dana White-nak.
McGregor Materazzi szerepét játszotta el
Talán nemcsak nekem jutott eszembe Zidane és Materazzi esete. Tizenkét évvel ezelőtt az egyik legalattomosabb, legdurvább, legmocskosabb eszközöket használó védő, az olasz Materazzi addig provokálta a világ akkori legjobbját, a visszavonulása előtti utolsó tornáján parádésan futballozó franciát, amíg az nemes egyszerűséggel mellbe fejelte. Senki sem értette, hogy mi történt.
Később kiderült, hogy az olasz az arab származású francia családját ócsárolta, ha minden igaz (maradjunk finomak), ledér nőnek nevezte a húgát. Zidane hívő muszlim, kemény sportember, sohasem volt alattomosságáról ismert, de nem is állt félre, ha keménykedni kellett. Ekkor valami eltört benne. A világbajnoki döntőben, az utolsó mérkőzésén leterítette Materazzit.
Teljesen jogosan állították ki – csakhogy Materazzit, az őt provokáló bélférget is le kellett volna zavarni. Azonnal. Mi történt helyette? Az olasz röhöghetett, tapsolhatott, pályán maradt, és megnyerték a világbajnokságot. Minden idők egyik leggusztustalanabb fináléja volt.
Nurmagomedov bocsánatot kért, McGregor hallgat
Most mi a helyzet? A többség az „őrült”, „beilleszkedni képtelen” dagesztánit szidja, elfeledve azt, hogy McGregor magának provokálta ki ezt az egészet. Elfelejtve azt, hogy a pénzre, pillanatnyi csillogásra hajtó UFC-t látványosan nem érdekelte a határok túllépése. Mert egy mocskos sportágról van szó.
Ebben a történetben nem igazán vannak hősök, de jellemző, hogy melyikük hogyan reagált. Az amerikai sportágban most már közellenségként kezelt – ráadásul orosz – Nurmagomedov bocsánatot kért, McGregor pedig lapít.
Meg sem szólalt, egyedül a közösségi hálón üzent népes rajongótáborának: visszatérek!
Nurmagomedov ezt mondta: „Először is szeretnék elnézést kérni Las Vegastól; akik ismernek, tudják, nem ilyen vagyok, de én is emberből vagyok. McGregor szidta a vallásomat, az országomat, az apámat, nem értem, miért arról beszél mindenki, hogy én átugrottam a ketrecet, és miért nem erről, és hogy McGregor majdnem megölt két embert, mikor korábban a buszomra támadt. Apám arra tanított, hogy tiszteljem az ellenfeleimet, szóval szerintem nagyon el fog verni, ha hazamegyek. Vlagyimir Putyin viszont felhívott most, és azt mondta, nagyon büszke rám.”
A ringben nyújtott teljesítményére az is lehet, a többivel viszont Nurmagomedov magának ártotta a legtöbbet. A provokátor McGregor röhöghet a markába – ha a nagy verés után van kedve –, a pénz dől, egyfajta erkölcsi győztesként (!) kezelik, és nagy pénzt hoz majd a visszavágó. Írtam, hogy az egész csak műsor volt. Csak éppen a dagesztáninak nem szóltak.
Szegény, nem tudta, hogy mit jelent a lefelé tartott hüvelykujj.
Fotó: Bostonherald.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS