Mellár Tamás és pécsi mozgalma lelkesen csatlakozott Hadházy Ákos aláírásgyűjtési akciójához, amelynek célja 1000000 (egymillió) szignó begyűjtése az európai ügyészségi szervezethez való csatlakozás érdekében. Még szerencse, hogy ez Hadházy saját bevallása szerint sem kötelezi a kormányt, a Fideszt vagy bárkit bármire. Az is szerencse, hogy az egymillió aláírás bizonyosan meglesz. Szinte nyárias reggel: Mellár-Hadházy, Pécs, Széchenyi tér.
Csodás dolog ez az európai ügyészség. A független demokratikusság csodája. Úgy működne Hadházy optimista elképzelése szerint, hogy egy három fős, külföldiekből álló bizottság irányítaná a hazai bűnügyekben nyomozó, delegált magyar ügyészeket. Akik önként jelentkezhetnek majd az Európai Ügyészség szervezetébe. Hogy a magyar ügyészi szervezetből, vagy a magyar bírói, ügyvédi karból is, vagy a jogi diploma elég lesz hozzá, az jótékony homályban marad. A Soros-szervezetekben szerzett emberjogvédői gyakorlat viszont biztos előny lesz a felvételnél. Három független külföldi. Hiszen egy külföldi csak független lehet. Nincs is érdek meg befolyásolás e földtekén a magyar fasiszta kormány ármányain kívül. Még szerencse, hogy e nemes szervezet a híresen független magyar bíróság elé citálhatná azokat, akiket rosszalkodáson kap. Nem is értem, ezek a független bíróságok minden gazdasági bűnözőt, korrupt politikust felmentettek idáig – egy kisgazdán kívül -, vagy addig húzták az eljárást, amíg a bírák, a tanúk és a vádlottak végelgyengülésben ki nem múltak. Mondjuk abban például joggal reménykedik a Hadházy, hogy ebben a fene nagy diktatúrában a jobboldaliakkal nem lennének ilyen elnézőek. És az ország szuverenitása természetesen nem sérül. Mert a három külföldi nem engedné, hogy Polt Péter leállítsa a nyomozásokat. Mint ismeretes, Hadházy jelentős számú ügyben tett feljelentéseket; minden olyan ügyben, ahol magyar vállalkozók, külföldiek konzorciuma vagy bárki bármilyen EU-s támogatást kapott, és ő meg az elvtársai nem értették meg az elszámolást. A nagy számok törvénye alapján végül is állítólag ezek között tényleg volt egy ügy, amiben találtak valamit és még nyomozzák ezért. Valami tanterem-felújítási és tananyagfejlesztési program, amiről azért tudok, mert mindig ez kerül elő, mint ahogy most is. Szerintem jó lenne új példát keríteni, mert a több százból biztos volt másik problémás ügy is. Ha nem, akkor viszont gratulálok a találati arányhoz, ennyire nem állunk jól még szerintem se.
Félelem és reszketés Pécsen (is)
Az egész európai ügyészesdire egyébként a végtelen homályosság a jellemző. Jogtechnikája kidolgozatlan; rejtély az, hogy a nyomozati cselekmények, a bizonyítékok begyűjtése végül is kinek a feladata lenne. Illetve nem rejtély, hiszen már működik, de valahogy mégse kampányolnak ezzel. Ha a magyar hatóságoké, akkor a totális diktatúra biztos oda is betenyerel a lábával. Például a Mellárék rendezvényét is szétverték, folyt a vér, TEK-es rohamcsapatok aknavetővel lőtték azokat, akik eljöttek a félelemtől reszketve, a diktatúra biztos tudatában aláírni. Ennek keretében pedig mindenki elmesélte a másiknak, hogyan üldözik (és/vagy a házastársát is) a munkahelyén azért, mert nem fideszes. Majd belemosolyogtak a kamerákba és lelkesen helyeseltek, amikor a felfoghatatlan nagyságú korrupcióra került a szó, ami ugyebár a független igazságszolgáltatás és a külföldi csapatok behívását feltétlenül szükségessé teszi.
A bolgárok már a spájzban vannak
Mellár bejelentette, hogy Magyarország Európa második legkorruptabb országa, aminek hallatán Hadházy kedvesen évődni kezdett vele, hogy ciki ugyan vitatkozni egy statisztikussal, de szerinte Magyarország Európa legkorruptabb országa, mert a bolgárok, akik előttünk (vagy mögöttünk) vannak ebben a sorban, csak azért vannak ott, mert a magyar kormány eléggé el nem ítélhető módon sok mindent tett a hatósági, közigazgatási korrupció visszaszorítására, ami Hadházy olvasatában azt jelenti, hogy a kormány azért üldözi a korrupciót, hogy maga többet lophasson. Valami miatt kimaradt az egyik független Soros-szervezet világszintű korrupciókutatásának ismertetése, amely szerint Magyarország a világszinten a második legkorruptabb ország, csak egy olyan, már elsüllyedt sziget soha el nem ismert állama előzi meg, amelynek minden közigazgatási és gazdasági tevékenysége értelemszerűen a korrupció határain belül történik (útlevélkiadás, adóelkerülés).
Olaf és Kristoff
De a csúcspont ezután jött: Hadházy kéjesen közölte két, az LMP-t dehonesztáló töltelékmondat között, hogy az OLAF 120 fős szervezetében elvileg öt embernek kellene Magyarországgal foglalkoznia, ehhez képest ötvenen keresik a korrupciót az EU támogatta programokban. Én mindig azt hittem, hogy van némi egészséges paranoia a kormány EU-val kapcsolatos álláspontjában, de ezek után be kell látnom, hogy a doktorminiszterelnök úr jobban tudja, hogy kivel van dolga. Szegény Hadházy szerintem teljesen komolyan azt gondolta, hogy ezzel megtámogatja az európai ügyészséggel kapcsolatos projektjét, pedig csak azt tette nyilvánvalóvá, hogy micsoda demokrata csodalények szolgálatában áll. Majd megfenyegetett minket gazdasági szankciókkal, ha nem lépünk be.
És igen, közelről is olyan ijesztőek, mint a tévében.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS