Újabb migránstábor kiürítését kezdték meg a francia hatóságok az ország északi részében fekvő Grande-Synthe-ben, a táborban mintegy 1800-an laknak – jelentette az AFP francia hírügynökség a helyszínről. Jelentős rendőri készültséget vonultattak fel a tavas és erdős puythoucki tábor felszámolásához, amelyben többnyire iraki kurdok húzódtak meg, akik innen próbálnak meg illegális úton átjutni Nagy-Britanniába.
Szeptember 28-án egyszer már felszámoltak egy hasonló tábort, mintegy 400-500 embert ültettek autóbuszokba és szállítottak észak-franciaországi befogadóközpontokba. Szeptember 6-án a rendezőpályaudvar közelében álló, Dzsungel néven ismert táborból “helyeztek fedél alá” 539 embert. Civil szervezetek szerint szeptember 6-a óta állandóan nő az érkezők száma, sok bevándorló a befogadóállomásokból tér vissza a táborokba.
Damien Careme, Grande-Synthe zöld polgármestere szerint a helyzet annyira súlyos, hogy kész megnyitni a 2017-ben leégett, 1500 fős liniere-i tábort. Két és fél évvel ezelőtt a Zöldek által irányított helyi önkormányzat itt nyitotta meg az első humanitárius, a nemzetközi normáknak megfelelő menekülttábort Franciaországban, alig negyven kilométerre Calais-tól. A tábort az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi humanitárius szervezet és Grand-Synthe önkormányzata finanszírozta. A telep azonban másfél évvel ezelőtt leégett, és azóta ismét illegális sátortáborokat kezdtek kialakítani az újonnan érkező migránsok.
A szeptember 28-i akció során a megyei prefektúra emlékeztetett arra, hogy a kormány szeretné elkerülni, hogy a csatornán átjutásra váró migránsok újabb sátortáborokat alakítsanak ki Észak-Franciaországban.
MTI; Fotó: MTI/AP/Michel Spingler
Facebook
Twitter
YouTube
RSS