Unja, vagy nem unja az ember, a Jobbik mindig igyekszik mélyebbre kerülni az aktuális helyzeténél. A pártszakadás, prominens politikusok és rengeteg tag, tisztségviselő kilépése után a párt vezetése igyekszik úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. A párt kommunikációja szerint a problémákat kizárólag a Fidesz és az ellenséges sajtó által indított hadjárat generálja, meg az a néhány kisstílű alak, akik bekerültek a Jobbikba, majd a válságos pillanatban elárulták a pártot, ahogy a korábbi alelnök, Volner János is tette. Az utóbbi hetek és hónapok lejtmenetét megkoronázta a párt október 23-i viselkedése, melynek semmi köze nem volt az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó ünnepléséhez. Volner János véleménye és Facebookon közzétett bejegyzése szerint önkéntesek hiányában a Jobbik fizetett pártalkalmazottai keltették a hangulatot, amikor nem hagyták a Hír TV stábjának végezni a munkát, valamint a szervezett tojásdobálás sem a spontán összeverődött dühös tömeg reakciója volt.
Megszoktuk már, hogy jobbikosok és volt jobbikosok egymást köpködik, eszméletlen sárdobálás folyik nem csak a színfalak mögött. Amikor egy pártból alelnök, országgyűlési képviselők, tisztségviselők lépnek ki, tagszervezetek oszlanak fel országszerte, akkor ott tényleg óriási a baj. Az is érdekes, hogy a kilépett emberek majdnem mind ugyanazt mondják volt pártjukról.
A szkinhedmúlt és a baloldali közeledés
Úgy tűnik, hogy Sneider Tamás hatékonyan ötvözi a szkinhedmúlt erőszakosságát a baloldali közeledés során elsajátított erkölcstelen módszerekkel. Egy magát még mindig nemzetinek nevező párt részéről az 1956-os forradalom és szabadságharc mindenesetre többet érdemelt volna, mint agresszív fellépést és az “ellenállás” erőltetett demonstrálását. Volner János a Facebookon megjelentetett bejegyzésében azt írta, hogy ezek az aktivisták valójában fizetett pártalkalmazottak; hosszasan felsorolta a neveket is, akik a videóban látszódnak. Ha mindez igaz, akkor vajon milyen ellenállásról beszélnek a pártnál? A kommunisták módszere volt a hangos és fizetett kisebbséget többségnek, elégedetlen tömegnek beállítani, de ennyire talán Sneider Tamás sem szeretne közeledni a baloldalhoz. Vagy mégis?
A patkánytévé, patkánytévé ordítása, a megfélemlítő fellépés megdöbbentő egy olyan párt részéről, amelyik néppártosodni akar, megszólítani a tömegeket és nyugodt, mérsékelt politizálást folytatni. Ezek az alpári és primitív képsorok nem a Jobbik néppártosodását tárják elénk, inkább egy szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali horda tajtékzását mutatják. Ha pedig igaz, amit Volner János állít és ez nem egy spontán összeverődött tömeg, akkor még nehezebb elszámolni utólag a történtekkel. A fizetett pártalkalmazottak akciója viszont különlegesen jól sikerült, egyiküket le is kell nyugtatni a társainak, miután meglökte a Hír TV riporterét.
Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a folyamatok már korábban elkezdődtek, jelenleg pedig itt tart a Jobbik, melytől vélhetően szavazóik sem ezt várták.
Nem tisztünk megítélni, hogy kinek mennyire van igaza, nem tudjuk, hogy a zacskós pénzekből mi az igazság, de az biztos, hogy ehhez az állapothoz nem kell a kormányhoz lojális sajtó és a Jobbiktól megijedő, rettegő Fidesz. Pontosan elegendő a Jobbik belső káosza, saját programjukkal és eredeti hitvallásukkal szembeforduló kusza útirányuk, mely a baloldal felé próbál utat találni. Elég látni a gyanús kapcsolatokat a Soros Györgyhöz köthető emberekkel, és hiába beszélnek egységről, megtisztulásról, a párt kívülről egyáltalán nem ezt a képet mutatja.
Rágalominfó és erőlködés
Legutóbb Rágalominfót tartott a Jobbik, melyen a PestiSrácok.hu is részt vett. Stábunk több kérdést is feltett Mirkóczki Ádámnak és Szilágyi Györgynek, akik tagadták a baloldali fordulatot, csupán a néppártosodást emelték ki. Ők úgy gondolták, hogy a Jobbik még erősebben kerül ki a mostani helyzetből és kormányozni fogja ezt az országot, ezt pedig elmondásuk szerint már Orbán Viktor is érzi, tudja.
Ez a Jobbik azonban nem úgy tűnik, mint egy kormányzásra kész párt, támogatottságuk elenyésző, a mutatott viselkedésük pedig távol áll az általuk hangoztatott néppártosodástól.
Egy konzervatív, nemzeti, polgári néppárt rendezvényére önként mennek el tömegek, és nem tojást dobálnak, nem akadályozzák a sajtó munkáját, nem átkozódnak, káromkodnak. A tettlegesség, lökdösődés sem feltétlenül egy polgári néppárt tagjainak és szimpatizánsainak a sajátja – tegyük hozzá, hogy az elvileg hasonló nézeteket valló riporter és stábja ellen törtek így fel az indulatok. A “népet” jelképező, első vonalban üvöltöző aktivisták pedig általában nem a párt fizetett alkalmazottai szoktak lenni, azonban a Jobbiknál nem így történt tegnap este.
Botrány, kilépés, szakadás
Már meg sem merjük jósolni, hogy ki fog még kilépni a pártból, ki mivel vádolja meg volt vagy jelenlegi párttársát, mi fog történni a közeljövőben; annyi bizonyos, hogy lassan már észben sem tartható a sok botrány, kilépés, szakadás. A Jobbik nem tud szembenézni önmagával, így pedig tovább morzsolja a saját imázsát és megbízhatóságát, miközben egyre több embert veszít és bánt meg.
Vagy ahogy Volner János korábban írta,
lassan el kellene gondolkodnia a Jobbik vezetésének azon, jó-e az irány, vagy továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy az autópályán szembejövők tömegével van probléma.
Forrás: Facebook, PS; Fotó: Youtube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS