Jogerősen is öt év fegyházra ítélte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos Andrást szerdán a Debreceni Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kisbandi társaival 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követett el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Ez az ítélet is igazolja, hogy Lakatossal nem bánt kesztyűs kézzel az igazságszolgáltatás, annak ellenére sem, hogy a férfi évekkel ezelőtt több leszámolásos ügyben is terhelő vallomást tett az olajmaffia rettegett vezérére, Portik Tamásra.
A sokáig nemzetközi körözés előtt álló, majd 2016 nyarán Brazíliából hazaszállított Lakatos Andrást még tavaly júliusban ítélte első fokon öt év fegyházbüntetésre különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás miatt a Debreceni Törvényszék. A többi vádlottat pedig három és öt év közötti szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. Kisbandit öt évre a közügyektől is eltiltották. A vád szerint Lakatosék 2011 októbere és 2012 augusztusa között, bűnszervezetben 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Az indokolásban elhangzott, a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édességgyártó, élelmiszeripari cég, gyógyszergyártó és tisztítószer-gyártó. A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 22 tonna, 24 millió forint értékű márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna szállítani. Kisbandi több társához hasonlóan részleges beismerő vallomást tett, azt ugyanakkor tagadta, hogy cselekményüket bűnszervezetben követték el. Az ítélet ellen az ügyészség és a vádlottak is fellebbeztek, így került az ügy a Debreceni Ítélőtáblára, amely szerdán meghozott döntésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Nyári Béla, a férfi védője. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Lakatos már meg is kezdte a rá kiszabott büntetés letöltését, amibe az előzetesben töltött időt beszámítják, ám a bűnszervezeti minősítés miatt ügyfele más kedvezményben nem részesülhet.
Vallomás az olajmaffia vezérére
Fontos kiemelni, hogy Kisbandinak sokat köszönhetnek a magyar hatóságok, hiszen az alvilág pénztárosának kikiáltott férfi még szabadlábon, az alvilág rettegett vezérének tartott Portik Tamás elfogása után, több leszámolásos ügyben terhelő, titkosított, majd a minősítés alól feloldott, később írásban is megerősített vallomást tett az Energol-vezérre. A férfi többek között beszélt Prisztás József és Cinóber lelövéséről, az Aranykéz utcai robbantásról, a menyasszonya előtt szitává lőtt Muskovics Gyula kivégzéséről, valamint Seres Zoltán likvidálásáról is. Emellett Lakatos a titkos vallomásban részleteket közölt Portik egykori olajos katonája, egy bizonyos Maka Gyula nevezetű ember megöléséről is: egy nagyobb társaságban Kisbandi azt hallotta, Portik maga is jelen volt az emberölésnél Tarcsi Gabi nevű emberével együtt, és utóbbi “bele is bolondult a gyilkosságba” .
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS