Nem tartott sokáig Dombóvári Zalán aneszteziológus Facebook-eltiltása. A doktor, akit obszcén és durván közösségellenes, jobboldali embereket gyalázó és fenyegető megnyilvánulásai miatt tömegek jelentettek be, és az orvosi kamarából való kizárását is kezdeményezték, néhány napja újra megjelent a virtuális térben. Figyelemre méltó, hogy számtalan becsmérlő posztja, amiért a tiltást kapta, ma ugyanúgy elérhető. Újabb megnyilvánulásaiból kiderül, hogy valóban etikai eljárást indított ellene a Magyar Orvosi Kamara. Amely egyébként cikkeink után el is határolódott a közveszélyes orvostól, mondván, ha tehetnék, örökre kizárnák a soraikból. Dombóvári új bejegyzésében úgy minősíti az ellene zajló vizsgálatot, hogy a “vurstli ehhez képest ……”. A MOK, illetve annak etikai bizottsága, amely személyesen is meghallgatta, szerinte gittegylet, annak egyik tagját pedig mindközönségesen “80 éves (…) szkleró mamához” hasonlítja.
Az aneszteziológus doktor, aki egyszerűen túlaltatná a fideszeseket
Dombóvári azzal vált ismertté, hogy egyike volt az ajkai kórházból távozó aneszteziológusoknak. Amikor a figyelem középpontjába került, kiderült, hogy közösségi oldalán tanúsított megnyilvánulásai alapján kétséges az alkalmassága arra, hogy emberi életekért felelősséget vállaljon. Azzal dicsekedett, hogy tudná, hogyan kell túlaltatni a fideszeseket. Ezen kívül nyilvános Facebook-posztjaiban többek közt arról értekezett, hogy “milyen kár, hogy Kásler Miklós miniszternek nem szakadt az anyjába a feje”, vagy arról, hogy “megellett Orbán Ráhel és most még egy embert kell a saját lábára állítani”, de örömködött Kerényi Imre halálán is, mondván, “egy rohadt g*civel kevesebb”.
A doktor megbotránkoztató megnyilvánulásait a PestiSrácok hozta nyilvánosságra. Cikkünk után lavina indult el a közösségi médiában. Ezrek követelték Dombóvári Zalán Facebook-oldalainak törlését, valamint az orvosi kamarából való kizárását. Úgy tudjuk, portálunkon kívül többen is bejelentést tettek a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságánál az aneszteziológus kijelentései kapcsán.
A MOK szeptember végén hivatalos közleményt adott ki, amelyben azt írták, közösségük tagja “a közösségi média útján nemcsak az orvosi magatartás írott és íratlan szabályait, de az általános társadalmi normákat is súlyosan sértő, a közbizalmat aláásó módon szólalt meg, viselkedett”.
Köztestületünk a magyar orvoskar nevében elítél minden ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulást, elkövetőit pedig egyszer s mindenkorra soraiból kivetni valónak tartja
– fogalmaztak.
A jelentések hatására profilját a Facebook törölte. Dombovári Zalán köddé vált – hetekre. November első hetében azonban sokak meglepetésére újra megjelent a közösségi portálon, méghozzá nem is új profillal, hanem a régi kapott ismét zöld utat Zuckerbergéktől, ahol a korábbi, jelentett, kifogásolható posztjaiból számtalan ismét megtalálható.
Kamarai meghallgatásáról szóló beszámolóval jelentkezett újra a doktor
Dombóvári Zalán szerint a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága “minősített gittegylet gyűlése”, a “vurstli ehhez képest ……”. Az egyik tagot “80 éves >azt se tudom, hol vagyok< szkleró mamának” titulálta, egy másiknál pedig arra utalt, hogy ittas volt a meghallgatás levezetése alatt.
Azt is megjegyzi, hogy az Etikai Bizottság tagjainál “az alapfogalmak értelmezésével is probléma van”, pedig az életkorból adódó szellemi hanyatlás még nem korlátozza a szövegértésüket.
Megdöbbentő, hogy a gyalázkodó aneszteziológus visszatérését többen is örömmel üdvözölték, olyanok, akik profiljuk szerint maguk is egészségügyi dolgozók, orvosok, akik kórházak, illetve az Országos Mentőszolgálat alkalmazottai. Az ajkai kórházban nemrég csoportosan felmondott volt aneszteziológus kollégái közül is voltak, akik szívecskékkel, lájkokkal kommentálták Dombóvári obszcén mondatait.
Orvosok, mentősök és kórházi dolgozók örömködnek Dombóvári visszatérésén
Beszámolóját a hozzászólásokban tanulságos párbeszéd követte, amelyből világosan kiderül, mit gondolnak ezek az emberek nemcsak a vizsgálatot levezénylő MOK Etikai Bizottságról, hanem azokról is, akiket sértettek Dombóvári megnyilvánulásai és jelentették azokat, illetve bejelentették az aneszteziológust a kamarának. Egy M. László nevezetű felhasználó – aki mellesleg az is megjegyezte, hogy ő megszerezte a feljelentéseket – azt írta: “Ezt megint elolvassa Bayer Zsóti, oszt megy be a panasz”. A publicistát Dombóvári megjegyzésében “fotelnácinak” nevezi, akinél szerinte neki sokkal jobb a stílusa és ezért többen is olvassák.
Bayer Zsolt egyébként kedvelt témája a Dombóvári-féle baráti körnek. Róla különböző mémeket is megosztottak a doktor oldalán. “Nem hiszem, hogy bármi tevékenység létezik, amit velük kapcsolatban a testnyílásaim és részeim, illetve az anyagcsere-termékem vonatkozásában még nem említettem” – írja egy (ha minden igaz) OMSZ-dolgozó.
Dombóvári Zalán szerint egyébként az újságíró egy “degenerált bohóc, aki még nácinak is segghülye, egy ruppótlan szardarab”, akit csak azért nem perel be, mert nem látja értelmét annak, hogy több évi pereskedés után levegyen róla annyi pénzt, amennyit mellesleg egy svájci szemész “8-10-ig megkeres”.
Ugyancsak M. László kommentelő szerint például az is lehetne Dombóvári büntetése, hogy ezerszer le kell írnia, “nem mondom azt, hogy ellés”. Erre az anesztes doktor büszkén jegyzi meg, hogy egyszer laringoszkóppal verte ki valakinek a fogait, akkor százszor írta le, hogy nem fogorvos.
“Fideszes vérnyuggerek írják a névtelen feljelentéseket”
Dombóvári Zalán követői között, mint már említettük, több orvos, egészségügyi dolgozó is van. Az ő hozzászólásaik is érdemesek rá, hogy felidézzük őket. Egy hozzászólásban például megjegyzik, hogy óvatosan kellene posztolni, mert biztos megint több “vérnyugger” figyeli Dombóvári oldalát, mint a Hír TV-t, hogy aztán elővegyék szekrényeik mélyéről az Erika táskaírógépet és pötyögjék a komoly, névtelen feljelentéseket. Mivel egyiküknek sikerült “megszereznie a feljelentéseket”, és kiderült, hogy azokat elektronikus levélben írták, azon csodálkoznak, hogy ezek a vérnyuggerek ugyan hogyan tudnak számítógépet használni. “Biztosan megtanulták valami >Kattints rá, nagyi!< tanfolyamon”.
A doktor netes barátai egészen odáig mennek, hogy ezen “fideszes vérnyuggerek” halálát kívánják. Abban bíznak, hogy az utóbbi időben “talán néhány már éhenhalt” közülük, vagy “elvitte őket valami kórházi fertőzés”.
Dombóvári best of
Dombóvári Zalán tehát visszatért: egyelőre csak a személyes profilja, de nyilván hivatalos oldala sem várat sokáig magára igazi gyöngyszemeivel. Mivel bejegyzései többsége nyilvános, azokat büszkén vállalja, megnéztük, mivel szórakoztatta az elmúlt egy évben az internet népét, amely gondolatok még csak véletlenül sem ütköznek a Facebook közösségi elveibe.
A doktor korábbi bejegyzéseiből kiderül, mit gondol a magyar emberekről, pláne a jobboldali érzelműekről és magáról a magyar nemzetről. Március 15.-ről, nemzeti ünnepünkről például egy kokárdával díszített kupaccal emlékezett meg. A Békemenetet pedig úgy aposztrofálta, mint “mélymagyar falhugyozók gyülekezetét”.
Medence szélén sört kortyolva gúnyolja azokat, akik becsülettel dolgoznak a magyar egészségügyben, szerinte ők “a magyar egészségügy nevű trágyadombon húzzák az igát és cipelik a hátukon a korrupt rendszert”.
Bőven találunk nyilvános posztjai között fideszes politikusokat gyalázó, fenyegető bejegyzéseket is. Németh Szilárdnak például karácsonyra azt kívánta, hogy “akadna fasz a torkán”.
Azon már meg sem lepődünk, hogy a renitens doktort – és ezt saját maga vallja be – egyszer már kizárták a Magyar Orvosi Kamarából. Dombóvári Zalán számára ez a tagság amúgy sem lehet valami fontos, ugyanis azzal is elbüszkélkedett, hogy nem fizetett tagdíjat. Fizetési felszólító levelét is megosztotta követőivel, megjegyezve, hogy ez az ő petíciója a “faszfejeknek”.
Kíváncsian várjuk, ezúttal milyen eredményt hoz majd a jelenleg zajló etikai eljárás. Amennyiben korábbi közleményükhöz hű döntést hoznak, és végleg kizárják soraikból a doktort, úgy Dombóvári Zalán többé nem dolgozhat orvosként a magyar egészségügyben.
Dombóvári Zalán bejegyzéseiből, nyilvános kommentjeiből mazsoláztunk… GALÉRIA!
No gallery template found!Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS