Büntetőfeljelentést tett különösen jelentős értékre elkövetett csődbűntett és hivatali visszaélés gyanújával Ujhelyi István szocialista politikus korábbi sofőrje ellen Polt Péter legfőbb ügyésznél a Szeviép-károsultak jogi képviselője. Szabó Bálint szerint ugyanis ami a múlt héten lezárult büntetőperben a felszínre került, csak a jéghegy csúcsa. “Több tanú is jelentkezett nálunk, akik állítják, hogy B. Tamás, a Biztonsági Üzem Kft. ügyvezetője, Ujhelyi egykori sofőrje volt a táskás ember, aki hozta-vitte a pénzeket. Az eljárás során azonban a Biztonsági Üzem Kft. pénzmozgásait nem vizsgálták. Azért nem, mert a Szegedi Rendőrkapitányság eljáró illetékesei annak a cégnek a könyvelését, ahová a százmilliós tagi kölcsönök folytak a már fizetésképtelen Szeviépből, nem foglalták le” – állította a PestiSrácoknak Szabó Bálint. A jogász szerint azért nem a valódi bűnösöket, csak a közreműködőket ítélték el, mert a háttérből irányító személyek rejtve maradtak. Ők pedig Botka László és Ujhelyi István.
A Szeviép-ügyben egy hete elítélt korábbi cégvezérek csak mellékszereplők, az ügy valójában a szocialisták büntetőügye – jelentette ki a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. Mint mondta, Botka László és Ujhelyi István szocialista politikusok voltak azok, akiknek befolyása volt a Szeviép tevékenységére. A pénzt Szabó Bálint szerint Ujhelyi István korábbi sofőrjén keresztül mentették ki a Szeviépből, 2008-tól, folyamatosan, szervezett formában.
A károsultak képviselője szerint azt is érdemes lenne vizsgálni, miért húzódott ilyen sokáig a nyomozás és mi az oka annak, hogy olyan fontos bizonyítékokat nem foglaltak le a szegedi rendőrök, mint a Biztonsági Üzem Kft. könyvelése, ami korábban a büntetőügyben eljáró gazdasági, pénzügyi szakértő számára is érthetetlen volt.
B. Tamás 428 millió forint tagi kölcsönt vett fel anyavállalatától, a Szeviép Zrt.-től, akkor, amikor az már fizetésképtelen volt, majd maga a Biztonsági Üzem Kft. is csődöt jelentett, úgy, hogy 100 millió forint tartozást és kifizetetlen alvállalkozók tucatjait hagyta maga mögött. Arra kértem feljelentésemben a legfőbb ügyészt, hogy a Biztonsági Üzem Kft.-nél is rendeljen el nyomozást
– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Szabó Bálint. Hozzátette, minden jel arra utal, hogy Botka László, akit a korrupciógyanús ügyek csúcsán sejtenek, Szeged Hagyó Miklósa.
A Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője sajtótájékoztatót is tartott ma a szegedi városháza előtt, ahol személyesen Botka László polgármesternél kezdeményezte a Szeviép-ügyben egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását. Szabó azt szeretné, ha azokat a közbeszerzéseket, amelyeknek egyébként is nyilvánosnak, elérhetőnek kellene lennie, áttekintenék, ahogy a Szeviép és leányvállalatai, valamint az önkormányzat és annak cégei közötti pénzmozgásokat is.
A minap feltáró riportunkban mutattuk be részletesen, mennyi közpénzzel tömte az elítélt Szeviép-vezérek zsebét a szegedi önkormányzat, illetve a baloldali kormányok idején állami cégek, kormányzati szervek is. A végösszeg négy év alatt hajmeresztő – csaknem 35 milliárd forint… A szegedi önkormányzat száz százalékos tulajdonú cégén keresztül még 2008-2009 között is milliárdokkal finanszírozta a Szeviépet, amikor az már fizetésképtelenséget jelentett és tagi kölcsönök formájában mentették ki a cégből a százmilliókat.
“A városvezetőn kívül a frakcióvezetőket is megkerestük, hogy amennyiben kérésemet Botka László elutasítja, a vizsgálóbizottság felállítását ők kezdeményezzék” – mondta Szabó Bálint.
A jogász sajtótájékoztatójával egy időben a szegedi városvezetés szűkszavú közleményt adott ki, melyben ahelyett, hogy a Szeviép-ügyben próbálnák a tisztánlátást segíteni, Szabó Bálinttal foglalkoznak. A polgármesteri kabinet közleményében azt írja, “felszólítjuk Lázár Jánost, ne hergelje tovább a szegedieket, és hívja vissza hamis kutyáját a városból!”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS