Nyilván egyetlen értelmes embernek sem kell megmagyarázni, mi volt a célja a Média, politika és hatalom Oroszországban és Magyarországon című konferenciának. A párhuzamok megtalálása a két „autoriter rendszer” között. A fellépők névsorán végignézve (a volt impexes Balázs Péter, Jeszenszky Géza, Veiszer Alinda, György Zsombor, Kálmán Olga, Lakner Zoltán, Pető Péter, Stumpf András stb.) túl sok objektivitásra nem lehetett számítani. Rettegésre inkább.
A műsort az a Jeszenszky Géza lopta el, aki Antall József egykori tanítványából a néhai kormányfő külügyminisztere lett, ő az Index cikke szerint arról beszélt, hogy Orbán Viktor Krímként foglalhatja el Erdélyt és/vagy? Kárpátalját. Ezt az agymenést még az ellenzéki portál sem vehette komolyan, ezért a bevett újságírói fogást alkalmazták és kérdőjeles címmel jelentették meg. Jeszenszky kétségtelenül lapot húzott a huszonegyre: egyszerre hasonlította Orbánt Putyinhoz és Horthyhoz, elmélete szerint ezúttal az orosz játszaná Hitler szerepét, és jöhetne a bécsi helyett moszkvai döntés. Lesz mit kibeszélni otthon.
Balázs Péter szokás szerint higgadtabb volt, de az ő személye mégis érdekesebb. Az impexesből lett politikus még 2017 őszén merült fel az ellenzék lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként. Ennek kézenfekvő okai voltak: a többszörösen lejáratott riválisok mellett ő a kevésbé besározódott politikusok közé tartozott, az ország nagy többsége nem, vagy legfeljebb Bajnai Gordon külügyminisztereként ismerte. Mielőtt még igazán elkezdhettek volna álmodozni, megírtam az ő egyáltalán nem ismert előtörténetét, azt, hogy a BM szerint a katonai szolgálatnak, a Moszkva által irányított MNVK-2-nek dolgozott.
„Tapasztalataink szerint a katonai társszerv felvette és márciustól intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat
– írták a titkos jelentésben. – Ez az intenzitás abban nyilvánul meg, hogy Balázs elvtárs heti 2-3 alkalommal – a házon belül is konspirálva – felkeresi a katonai attasé hivatalt, nyilvánvalóan információi átadása céljából. Balázs elvtárs és a nagykövet viszonya szívélyes, ellentéte annak, amilyen kapcsolata az előző tanácsossal volt. Szurdoki elvtársat tájékoztattam erről a tényről és kértem, legyen fokozottan figyelmes, a kirendeltségen dolgozó munkatársaink konspirációja és biztonsága érdekében is.”
Balázs a cikk megjelenése után egy ideig kivárt, majd besétált a baráti ATV-be, ahol a megértő Rónai Egon segítségével próbálta meg kimagyarázni a helyzetet. Azt mondta, hogy nem volt III/III-as, amit persze senki sem állított, a katonai szolgálatról viszont nem beszélt, sem impexes múltjáról, pedig érdekelt volna, milyen mutyikban, titkos üzletekben vett részt. Azt azért megtudhattuk – hogy ahogyan nyilván azóta is – mindig, mindent csak Magyarországért tett. Persze nálunk, ahol Szálasi Ferenc Péter Gábornak esztétaként jellemzi magát, már semmin sem lepődhetünk meg.
„Volt amire a katonai attasé látott rá jobban, volt, amire én, mint gazdasági… öö … diplomata. Gyakran cseréltünk adatokat… ööö … információkat
– mondta. – Segítettük egymást, munkaértekezletek is voltak. Én ezt jó szívvel vállalom, az ország érdekeit szolgáltuk. Az én küldetésem az volt, hogy az európai közösséghez kerüljön közelebb.”
Ez egyébként biztos: nyilvánvalóan ez volt a küldetése. Az összeomló Szovjetunió helyett ekkor már Nyugat-Európához kellett dörgölőzni és mindent megtenni azért, hogy minél több moszkovita és Moszkva-bérenc épüljön be az uniós és egyéb szervezetekbe. Sikerrel jártak. Ez volt (és maradt) az életveszélyes vörös polip. A Balázs-félék Nyugaton, a többiek Magyarországon manipulálták a rendszerváltást, és közben a sok kommunistából, társutasból, kádergyerek (szélsőbaloldali vagy csak baloldali) lázadóból européer és demokrata lett, akik szépen végigrettegték a “fasiszta Antall-rezsimet”.
Cikkem megírásának több értelme volt: egyrészt Balázsból sosem lett (végül bukott) miniszterelnök-jelölt, másrészt életében ritkán érezhette magát zavarban. El kell ismernem, hogy ezt jó volt látni. Ez a magabiztos, tehetséges, de világéletében megfuttatott ember végre magyarázkodott kicsit. Ha már a rendszerváltást győztesként érhette meg – ő lett hazánk első uniós biztosa…
Igen, Balázs Péter (ahogyan szinte az összes külkeres) a diktatúra előtt és után töretlenül haladt felfelé – ahogy azt nálunk megszokhattuk. Miután 1963-ban diplomát szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ahonnan a belügyi és katonai hírszerzés is csemegézett) szépen elkezdte szelni a fokokat a kádári létrán, 1969-ig Elektroimpex üzletkötője volt, majd először a Külkereskedelmi Minisztériumban, majd a Kereskedelmi Minisztérium munkatársa, később osztályvezetője és főosztályvezető-helyettese volt 1982-ig. Akkor kinevezték Brüsszelbe, az Európai Közösségekhez kereskedelmi tanácsosnak (ekkoriban készült az őt az MNVK-2-höz soroló jelentés), ahonnan 1987-ben tért haza.
Még ma is nehéz pontosan meghatározni, hogy mekkora anyagi kárt okoztak az impexesek, külkereskedők Magyarországnak, de eladósódásunkban hatalmas szerepük volt (tessék olvasni Borvendég Zsuzsanna műveit). Balázs Péter erről természetesen sohasem beszélt, igaz, nem is kényszerítette rá senki. Az átvilágításokon a múltnak ezt a részét nem vizsgálták, pedig most már nyilvánvaló, hogy a hírszerzők, az impexesek, a magát átmentő külkereskedelmi vezetés sokkal kártékonyabb volt történelmünket tekintve, mint a közvélemény elé odadobott, jelentős részében erőszakkal beszervezett III/III-as ügynökök. Utóbbiak is részt vettek a mocskos játszmákban, de előbbiek a hetvenes, nyolcvanas években a (lehetséges) jövőnket lopták el.
Egy normális országban cikkeim megjelenése után Balázs Péter eltakarodott volna a közéletből, de itt természetesen nem ez történt. Miután a sajtó nagy rész egyszerűen elhallgatta a múltját, nem sokkal később rehabilitálták.
A CEU tanáraként is rendre megszólaltatják, a napokban Orbán Viktorról és a budai várról publikált a Népszavában, amely az elmúlt évtizedek során az élet kegyetlen rövidsége miatt elveszítette régi, kommunista, hálózati újságírónak jelentős részét, így nyilván kell az utánpótlás. Most január elsején búcsúztatta el a napilap Várkonyi Tibort, akit Técsy titkosmunkatársként a nyolcvanas években kitüntetett az állambiztonság, és akiről szintén hiába (persze sosem hiába) írtam meg vállalhatatlan múltját, hiszen ettől függetlenül élete végéig publikálhatott az egykori szociáldemokrata napilapban.
Balázs átveszi a stafétabotot, majd ő is átadja másnak. Ahogyan Várkonyit – akit az állambiztonság küldött Franciaországba – következetesen francia-szakértőként aposztrofálták, úgy nevezik most Balázst Európa-szakértőnek. Ők a mi demokratáink. Ők beszélnek diktatúráról, elnyomásról, sajtószabadságról.
Segítség, elnyomnak! – kiabálja Balázs a híres Monty Python jelenetet idézve, ahelyett, hogy elmondaná, valójában mi is volt a küldetése a nyolcvanas években. Vagy beszélne az impexekről. Pedig beírnék neki egy nagy, kövér piros pontot.
De legyen vidám csattanó a végén: Balázs Péter CEU-s profiljában fel van sorolva néhány vele kapcsolatos cikk. Az egyik a következő: „Többek nevében figyelmeztette Merkel Orbánt – a nemzetközi kritikákról Balázs Péterrel/Hírszerző/05.01.2011.” „Balázs Péter/Hírszerző/” – ha ők mondják…
Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS