Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője és elnökségi tagja is megerősítette, hogy készül az együttműködés a bukott baloldali pártok és a Jobbik között – ez derült ki a politikus hétfői sajtótájékoztatóján, melyről az Origo írt. Az M1 kérdésére válaszolva Ander azt mondta: a becsületes “baloldali politikusokkal” fognának össze. Nem ez az első nyilvánvaló jele annak, hogy a Jobbik teljes mértékben balliberális párttá vált (pusztán az antiszemitizmust tartotta meg); korábban a zsidó származású országgyűlési képviselőket listázni akaró frakcióvezető, Gyöngyösi Márton mondta azt, hogy az “ördög öreganyjával” is együttműködnének, így természetesen Gyurcsány Ferenccel is.
Ander Balázs, amikor a köztelevízió riportere megkérdezte tőle, egyetért-e a DK-val való együttműködéssel, azt válaszolta, hogy a becsületes baloldali politikusokkal együttműködne.
Nem ez volt az első bizonyíték arra, hogy a Jobbik belemenne egy összellenzéki együttműködésbe. Portálunk számolt be elsőként a hírről, miszerint a január eleji ellenzéki tüntetést megelőzően összejöttek az ellenzéki pártok és a Soros-közeli szervezetek képviselői, és egy konkrét forgatókönyvet dolgoztak ki arra, hogyan akarnak majd pár nap múlva spontánul tüntetni. A Jobbik már ekkor kooperált a balliberális erőkkel: az egykori radikális párttól Kálló Gergely jobbikos választókerületi elnök jelent meg. A megmozduláson pedig Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke bejelentette, hogy az ellenzéknek egy közös listával (Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP) kellene nekifutnia az európai parlamenti választásnak. Ezt követően a korábban még a zsidó képviselőket listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos elnökhelyettes nem késlekedett sokat, és egy lapinterjúban leszögezte, hogy
nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is együttműködnek, ha szükséges.
Gyöngyösi volt az, aki néhány éve a Parlamentben azt mondta, hogy itt az ideje annak, hogy felmérjék, hogy a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány zsidó származású ember van, mert szerinte ők “bizonyos” nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Gyöngyösit egyébként korábban Steiner Pál budapesti szocialista országgyűlési képviselő fel is jelentette holokauszttagadásért, mert kétségbe vonta és “a számok körüli fantasztikus üzletnek” nevezte a második világháború zsidó áldozatainak számát.
A budapesti demonstráció mellett Tapolcán együtt mutatkozott a jobbikos Rig Lajos és a szocialista Mesterházy Attila. Gyöngyösi mellett a legerősebb megnyilvánulást Mirkóczki Ádám kommunikációs igazgató tette, aki Soros hetilapjában gyakorlatilag bocsánatot kért a balliberálisoktól a választási stratégiájukért. A politikus nyilvánvalóvá tette, hogy ő is az egységfront felé hajlik, mert szerinte az ellenzék pártjainak “most nem egymással kell hadakozniuk”.
Jakab Péter jobbikos képviselő is csatlakozott a sorba, aki decemberben már egy színpadon tüntett a szocialista Varga Lászlóval Miskolcon. Ezt megfejelve közösségi oldalán megosztott egy képet, amelyen az látható, ahogy a térség szocialista országgyűlési képviselőjével beszéli meg a közös stratégiát egy kávé mellett.
Forrás: Origo; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS