Hatan jelentették be csoportos kilépésüket a Jobbikból Veszprémben. A közösen megfogalmazott és hat aláírással ellátott kilépési nyilatkozat szerint a széthúzás, véleményük semmibevétele, Vona Gábor megnyilatkozásai, valamint a baloldalnak való megfelelési kényszer vezetett döntésükhöz. “A vezetés teljes elfordulását tapasztaltuk az induláskor megfogalmazott iránytól. Nyugodtan kijelentjük, hogy nem mi, hanem a vezetés kanyarodott el a jobboldali radikális nemzeti keresztény oldaltól” – írják. A hat veszprémi Jobbik-tag kilépésével a pártnak megszűnt a képviselete a veszprémi önkormányzatban. Néhány héttel ezelőtt a Veszprém Megyei Önkormányzatban szűnt meg a Jobbik frakciója, miután a három tagból kettő (Ferenczi Gábor és Orbán Imre) kiléptek. A szélsőjobboldaliból balliberálissá lett párt Veszprém megyében szétesni látszik. Először a tapolcai Jobbik zsugorodott néhány fősre, megszűnt a honlapjuk, Facebook-oldalukat 10-20 ember látogatja, és még a heteken át szervezett tüntetésre is csak a szocialistákkal közösen tudtak 100-130 embert összekaparni. Most úgy tűnik, Veszprémben sem kisebbek a bajok.
Sárándi Balázs veszprémi alapszervezeti elnök, Forgóné Kelemen Judit önkormányzati képviselő, alapszervezeti alelnök, Pataricza György ajkai önkormányzati képviselő, Forgó Gyula országos választmányi tag, valamint további három veszprémi Jobbik-tag döntöttek úgy, hogy egyszerre búcsút mondanak pártjuknak.
Közös kilépési nyilatkozatukban hosszasan sorolják a pártvezetés bűneit, ami odáig vezetett, hogy több, mint tíz év elteltével a kilépés mellett döntöttek.
Azzal kezdik, hogy “alulírottak, a feloszlatott és egyéni taggá átminősített még megmaradt veszprémi jobbikosok” egyhangúlag döntöttek úgy, hogy felállnak. Azt is megjegyzik, hogy ők hatan voltak a legkitartóbbak, sokan már előttük lehagyták a magából kifordult pártot.
Semmibe vette a veszprémi alapszervezetet a pártvezetés
A pártvezetés bűnlajstromát azzal kezdik, hogy a 2014-es választások előtt történt az első kilépési hullám, mivel “nem vállalták országgyűlési képviselőjelöltünk támogatását, sőt igyekeztek mindenben gátolni a munkánkat, lejáratni bennünket” – fogalmaznak.
Már azt is nehezen, de még lenyelték, hogy a veszprémi alapszervezetet meg sem kérdezve fővárosi kedvenceiket, nem pedig veszprémi jelölteket állítottak a választásokon. A 2015-ös veszprémi időközi választásra egy budapesti politológust akartak eredetileg jelölni, aki végül előbb a Jobbik támogatása alól hátrált ki, majd a jelöltségből is. Ezt követően egy szintén nem veszprémi, hanem budai jogásznőt favorizált a párt (ő Varga-Damm Andrea, aki többmilliós bundagyűjteményével, majd a miniszterelnök irodája előtt folytatott ülősztrájkjával vált ismertté). És minden ilyen döntés nélkülük, a fejük felett született.
Nem felejtették el, hogy Vona Gábor eladta a párt lelkét
Az utolsó veszprémi jobbikosok nem tudták megbocsátani Vona Gábornak, hogy eladta a párt lelkét és ezzel balraátot vettek az alapításkor lefektetett elvek.
Döbbenten figyeltük a vonai megnyilatkozásokat, a baloldalnak való mindenáron megfelelési erőlködést. (…) Mindezek hatására néhányan már doktor Faustust láttak az elnökünkben, csupán Mephisto személye volt még homályos
– írják. Szerintük pártjuk volt az, amelyik elfordult a radikális, jobboldali, keresztény oldaltól, ők maradtak azok, akik voltak, amikor a Jobbikba beléptek:
Mi maradtunk ott, ahová beléptünk, míg ők másik pártot hoztak létre az eredeti Jobbik romjain
– jegyzik meg. Állításuk szerint az volt a hab a tortán, hogy a hátuk mögött feloszlatták a veszprémi alapszervezetet, őket pedig egyéni taggá minősítették át, közben pedig ma már azt is világosan látják, hogy már nincs esély a baloldali fordulat visszafordítására.
A továbbiakban mi sem tudunk közösséget vállalni, akik megbecstelenítették az eredeti elveket. A fentiekben sorolt, általunk megoldatlan problémák miatt tíz év eltelte után távozni kényszerülünk
– zárják a kilépő nyilatkozatot.
Nyolc taggal sikerült új alapszervezetet alapítani?
Szerdán este robbant a veszprémi jobbikosok kilépésének híre a közösségi médiában. Egy kommentelő szerint már fel is állt az új alapszervezet a budai jogásznő, Varga-Damm Andrea irányításával. Egy fényképet is megosztottak, amin összesen nyolcan mosolyognak a kamerába. A felvételen szereplők közül Varga-Damm Andreán és Kovács Rajmundon (korábbi országgyűlési képviselőjelölt) kívül a többieket nem ismertük fel, de a Facebook tanúsága szerint a veszprémiek sem.
A Jobbik veszprémi alapszervezetének Facebook-oldalán található bejegyzéseket jobb esetben néhány megosztás, de sokkal inkább nevető fejecskék jellemzik.
Andika, ez nem bunda, ez zakó!
A veszprémi Jobbik összeomlásának hírét közzétette közszereplői oldalán Tábori Ferenc Veszprém megyei fideszes önkormányzati képviselő, Hárskút polgármestere.
Nemrég a Jobbik kettő Veszprém megyei közgyűlési képviselője távozott a pártból és ezzel a frakciójuk is megszűnt a megyei önkormányzatnál. Most a Jobbik Veszprém városi képviselője többedmagával távozott a pártból. Így már a Veszprém városi közgyűlésben sincs képviselete a Jobbiknak. Igen tartalmas kilépési nyilatkozatot írtak. Az általuk említett budai ügyvédnőn meg jól látszott, hogy mikor kampányolni próbált, akkor azt se tudta sokszor, hol van. És még ez a párt akart kormányozni? Jó, hogy erre esélyük se volt!
– írta Tábori. Bejegyzése alatt azonnal támadásba lendült Varga-Damm és bírósággal fenyegette a helyi fideszes politikust. Szerinte ugyanis Veszprém EKF-pályázata bizonyítja, hogy ismeri Veszprémet.
Nézze meg a Veszprém EKF 2023 program elkészítéséről szóló anyagot, s láthatja, hogy én annyira tudom, hol vagyok, hogy még abban is benne voltam. Találkozunk a bíróságon!
– bökte oda. A képviselő asszony támadására volt, aki megjegyezte, hogy “Csurka Pista most mosolyogva figyel”, más megkérdezte, miért képviseli még mindig azt, ami már nincs, de arra is kapott javaslatot, hogy költözzön be a lyukas zoknis Hadházy mellé az MTVA-székházba és ott ossza az észt. Talán a legszellemesebb megjegyzés az volt, hogy, “Andika, ez nem bunda, ez zakó!”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS