Újabb állomásához érkezik szombaton Magyarország legújabb tömegsport-mozgalma, a januári hidegben sétálás és skandálás. Az ellenzéki pártok és egyéb alakulatok, illetve a szakszervezetek által gründolt tüntetés ezúttal országos lesz, mivel Budapesten kívül az összes megyeszékhelyen is demonstrációkat szerveztek a tiltakozók. Az „Álljon le az ország!”-szlogen jegyében több helyen forgalomlassító útlezárásokat hirdettek meg, ennek főpróbája lehetett a pénteken a fővárosi West End-hez szervezett gigadugó-generátor, amelynek hét unatkozó aktivistája semmilyen módon nem zavarta meg a Váci út megszokott közlekedését. Hasonló eredménnyel járt pénteken a metró utasforgalmát blokkoló ellenzéki akció, amelyet sem az utasok, sem a BKK szakemberei nem vettek észre. A forradalmi hangulatot vélhetőleg nem acélozza az sem, hogy a Szél Bernadett – Hadházy Ákos komikus páros is otthagyta már az MTVA épületét, és a több napig tartó rendhagyó vadkempingezés után hazamentek zoknit stoppolni és bugyit mosni. Budapesten négy helyszínen – a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Szabadság híd pesti hídfőjénél és a Gundel étteremnél – gyülekeznek déltől a tüntetők, akik különféle útvonalakon – így igyekeznek megbénítani a főváros közlekedését – mindannyian a Clark Ádám térre vonulnak. A Lánchíd tövében kivetítőkön mutatják majd be a vidéki demonstrációk eseményeit, és olvassák be követeléseiket, amelyeknek középpontjában még mindig a Munka Törvénykönyvének szándékos félremagyarázása áll. A Kossuth téren ezúttal elmarad a Világmegváltó Forradalom, aminek oka lehet az is, hogy az egyre fogyatkozó tüntetők elvesznének ott, a kicsiny Clark Ádám téren viszont még néhány száz ember is tömegnek tűnhet. A PestiSrácok.hu stábja ezúttal is a demonstrálókkal tart, délután kettő órától portálunk élő adásban közvetíti az eseményeket a Clark Ádám térről.
A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATJA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!
PESTISRÁCOK.HU produkció
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS