Ha tudni akarjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, hogy honnan jöttünk, és kik voltunk. Erős bennünk az igény önmagunk megfogalmazására, ezért foglalkoztat sok laikust is az eredetünk kérdése. A keresztény magyar állam történetéről is számos rosszindulatú, marxista ferdítést tanítanak az iskolában, de még nyomasztóbb volt a homály az őstörténetünk terén. Ám az elmúlt egy-két évtizedben, amióta történészek, régészek, genetikusok álltak a kutatások élére, tisztulni kezdett a nyelvészek által felrajzolt történet. A magyarság születése már jól kivehető, de az még mindig sokismeretlenes egyenlet, hogy kikből születtünk.
A cikk az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoport, valamint az akadémiától független kutatók eredményeinek felhasználásával próbál a lehetőségekhez képest teljes képet felvázolni a magyarság eredetéről. A részletes tudományos viták és érvek bemutatásától terjedelmi és műfaji okokból eltekintettem.
***
Még idehaza is hallani olyan hangokat, amelyek előszeretettel harsogják, hogy kevert nép vagyunk, és olyan, hogy magyarság tulajdonképpen nem is létezik. Ezt a rosszindulatú beszólogatást mondjuk nem érdemes a szívünkre venni, mert ha körülnézünk Európában, akkor például keltákból, latinokból és germánokból összeállt franciákat, etruszkokból, latinokból, görögökből és germánokból összeállt olaszokat, germánokból és franciákból összeállt angolokat látunk, nem beszélve a németekről, akik a bajorok, szászok, thüringiaiak, pfalziak, brandenburgiak szerint sem feltétlenül léteznek.
A mai magyarság nagy része az avaroktól származik
Valóban kevert nép vagyunk, de nem úgy, ahogy magyarellenes éllel szeretik hangoztatni. Az Urál vidékén, Magna Hungariában élő magyarokhoz feltehetően csatlakozott egy kisebb létszámú türk népelem még a vándorlásunk előtt, ezzel létrehozva a későbbi magyar állam magját. A vándorlás közben jöttek közénk a szintén türk eredetű kabarok, végül itt, a Kárpát-medencében egyesültünk a honfoglalók lélekszámának többszörösét kitevő avarokkal. A közvélekedéssel ellentétben nem a honfoglalók, hanem az őket itt fogadó avarok adták a középkori Magyarország népességének és a mai magyarságnak is a legnagyobb részét. Az elmúlt évezredben aztán besenyők, kunok, nyugati szlávok, svábok, kisebb mértékben déli és keleti szlávok, sőt itáliai és vallon telepesek olvadtak be közénk, de nem a népi arculatunkat meghatározó létszámban, mint a honfoglaló magyar-türk népesség vagy az itt talált avarok.
A Nagyszentmiklóson megtalált arany kincslelet eredetileg az avar kagáné lehetett. Az Avar Kaganátus hatalma csúcsán nemcsak a Kárpát-medencét uralta, hanem a Bécsi-medencét, továbbá a Balkán és a kelet-európai sztyeppe ma Ukrajnához tartozó jelentős részét is.
A sztyeppe nagymenői
Ahogy a magyar régészek és genetikusok elkezdtek hozzáférni az eurázsiai sztyeppe leleteihez és emberanyagához, sok mindent másképp látunk már. A Magna Hungariában lakó magyarságnak csak kisebb része indult el, és csupán a IX. század közepén, hogy aztán három év múltán már Etelközben szervezkedjenek és alapítsanak államot. A népesség nagyobb része ott maradt az Urál vidékén, ott találta meg őket és beszélt velük magyarul Julianus barát majdnem 400 évvel később. Az ő komoly katonai erejüket csak a mongolok többszöri hódító hadjárata tudta megtörni, ezután valószínűleg nyugat felé szóródtak szét az ellenséges csapások elől menekülve, és az évszázadok során beolvadtak az oroszok, illetve a kelet-európai türk népek közé, akik mára szintén erősen oroszosodnak.
Az útra kelt honfoglaló magyarok a sztyeppe nagymenői voltak a IX. században, akikhez katonai erő és gazdagság tekintetében nem sokan értek fel a környéken. Ezt az erőt jól fémjelzi, hogy Etelközbe érkezésünktől kezdve egy évszázadon át rettegték a magyar hadakat Nyugat-Európában és a Bizánci Birodalomban. Ezzel párhuzamosan kell az alaptalan legendák körébe száműznünk a menekülésszerű honfoglalás meséjét. Semmilyen régészeti nyom nem utal a besenyőktől elszenvedett súlyos vereségre és menekülésre, ellenben a honfoglalás minden bizonnyal évekig elhúzódó, tervszerűen végrehajtott művelet volt, amelyhez csak átmeneti szálláshelyként használtuk Etelközt, de még utána is fél évszázadig birtokoltuk a nyugati részét. Úgy néz ki, mintha már az Urál mellől célzottan azért indultak volna el őseink, hogy birtokba vegyék a Kárpát-hazát.
Vérszerződés: megszületik Európa egyik legrégibb állama és a magyar nép
A Magna Hungariából útra kelt magyarokat valószínűleg a hozzájuk csatlakozott türkök szervezték erős és hamarosan igencsak gazdag törzsszövetséggé, majd 850 körül Etelközben állammá, amelynek már volt a törzsek fölött álló fejedelme, hadvezére és bírója. Ezeket a türköket leginkább a Tarján, a Jenő és a Gyarmat törzsnevek mögött sejthetjük. Feltételezések szerint a tarkan (törzsfő) türk méltóságnévvel kapcsolatba hozható Tarján volt a vezető törzs, ez azt is megmagyarázná, miért nevezte következetesen türköknek a magyarokat a jól tájékozott bizánci császár, Bíborbanszületett Konstantin. A vérszerződéssel Etelközben létrehozott magyar államnál a mai Európában csak a francia áll fenn régebben. Ezt az államot szervezte át, központosította és térítette meg katolikussá Szent István.
Amit ma értünk magyarság alatt, az a vérszerződéssel született meg. (Székely Bertalan freskója a kecskeméti városháza dísztermében)
Konstantin császár azt is írta, hogy a szabir nép kettészakadt, és egyik részük délre, a Kaukázus vidékére ment, míg a másik Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe. Ami pedig még Konstantin látókörén kívül maradt, hogy a legnagyobb részük az Urál vidékén maradt. Ez alapján talán a szabir az a népnév, amely a mi nyelvünkön beszélő törzsek összességét jelentette. A később állandósult magyar népnév az egyik honfoglaló törzs, a Megyer nevéből származik, vagyis a magyar a vérszerződés óta politikai fogalom: egy országnak és a népének a neve. Érdekes azonban, hogy a kaukázusi testvéreinkre is magyar néven utalnak a források. A középkorban tehát Európa három részén – a Kárpát-medencei Magyarországon, az Urál-vidéki Magna Hungariában és a Kaukázus előterében – élt a nyelvünket beszélő népesség.
Mi volt előttünk a Kárpát-medencében?
A Kárpát-medencébe költöztetett Magyar Fejedelemségben többségében magyar, kisebbrészt türk nyelve(ke)t beszélő honfoglalók egyesültek az avarokkal, akiknek a zökkenőmentes, gyors eltűnésére és a magyar nyelv fennmaradására sincs más ésszerű magyarázat, mint hogy ők maguk adták a magyarság zömét. Ők 567-ben érkeztek a Kárpát-medencébe Közép-Ázsiából, és azonosak az ott felemelkedő Türk Birodalom által nem sokkal korábban legyőzött fehér hunokkal. A Kárpát-medencében két és fél évszázadig fennálló birodalmat hoztak létre, nomád életvitelüket pedig hamar letelepedett földművelő gazdálkodásra cserélték. Míg a római kor végén itt élt és a hunok legyőzésében részt vett germánokat módszeresen elüldözték a Kárpát-medencéből, minden bizonnyal magukba olvasztották a terület szkíta őslakosságát – már ha egyáltalán komoly különbség volt köztük.
Európai és ázsiai válaszok egy helyen
Mindezeken túl számos megválaszolandó kérdés is van még. Hol és kik között éltünk azelőtt, hogy későbbi honfoglaló őseink az Urál vidékére, a velük egy nyelvet beszélő avar őseink pedig a Kárpát-medencébe költöztek? Pontosan mi közünk nekünk és az avaroknak a hunokhoz? Mi közünk a Magna Hungariában ma élő, de türk nyelvet beszélő baskirokhoz és a honfoglaló magyarságéhoz rendkívül hasonló kultúrájú, de szintén egykor türk nyelvű bolgárokhoz? Milyen kapcsolat fűz minket az Urál vidékén élő hantikhoz és manysikhoz, akiknek a nyelve legközelebbi nyelvrokonainkként túlzottan eltér a miénktől ahhoz képest, hogy csak 1200 éve távolodtunk el egymás mellől?
Ami biztos, hogy az ősidők óta Európában élők és az Ázsiából érkezők egyaránt nagyrészt europid népessége, azok életmódja és a kihívásokra adott válaszai ötvöződtek a Kárpát-medencei magyarságban. Ezeket itt hordjuk magunkban, a történelmünkben és a kultúránkban, és alkalomadtán a legjobb pillanatban tudtuk előhúzni. Ezekről fognak szólni a következő részek.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS