Három év börtönbüntetésre ítélte többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori nyomozóját, a Tasnádi-per volt vádlottját, Labanc Ferencet és ugyancsak ex-rendőr társát – másodfokon – a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu.
A Tasnádi-perben is érintett, másodrendű vádlott Labanc Ferenc és társa, az elsőrendű terhelt P. Zsolt korábban a rendőrség hivatásos állományú tagjai voltak. Az ügy harmadrendű vádlottja P. Zsolt felesége, a negyedrendű vádlott pedig ugyancsak a rendőrségen dolgozott, ügykezelői beosztásban, míg az ügy ötödrendű terheltje egy magánszemély, aki a vád szerint egy esetben bűnügyi adatok jogosulatlan megszerzésére adott megbízást. Az elkövetés idején Labancék érdekeltségébe tartozott egy online bűnügyi magazin, valamint egy olyan gazdasági társaság, amelynek tevékenységi körében – egyebek mellett – magánnyomozás és követelésbehajtás szerepelt. A vádirat szerint a két vádlott a 2009. évtől a gazdasági társaság keretében végzett tevékenységet több esetben – haszonszerzés érdekében – zsarolásokra használta fel. Többnyire magánnyomozásra, követelésbehajtásra, adósságrendezésre, mediátori tevékenység elvégzésére vállaltak megbízásokat. Ennek során előfordult, hogy Labancék arra hivatkoztak, hogy rendőri múltjuk révén olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, akiken keresztül a különböző adóhatósági és büntetőeljárások nem nyilvános adataihoz is hozzájutnak, illetve akik révén az eljárásokat befolyásolni is tudják. A megbízóiktól az előleget beszedték, a vállalt tevékenységet azonban – bár sok esetben annak látszatát keltették – ténylegesen nem végezték el. A megbízások után rendszerint annyit tettek, hogy felkeresték a megbízásokkal érintett, a megbízóikkal ellenérdekű személyeket, és őket a tartozás elismerésének, megfizetésének vagy elengedésének kikényszerítése érdekében – a megbízó tudta nélkül – megfenyegették, jellemzően azzal, hogy akár alap nélkül büntetőeljárást kezdeményeznek velük szemben, illetve a nyilvánosság előtt – az akkor még az érdekeltségükbe tartozó internetes oldalon keresztül – lejáratják őket.
Annak a félnek az érdekében jártak el, akitől több pénzt reméltek
Annak ellenére, hogy nem jártak eredménnyel, a sikerdíjat mégis követelték a megbízóiktól, rendszerint a fentiekhez hasonló fenyegetésekkel. Amikor pedig tőlük több pénzt fenyegetéssel sem tudtak megszerezni, akkor ellenük fordultak, felkeresték a célszemélyeket és pénz fejében a megbízókkal kapcsolatos információk átadására, illetve felhasználására tettek nekik ajánlatot. Azaz mindig annak a félnek az érdekében jártak el, akitől több pénzt reméltek. A fentiekhez kapcsolódóan a negyedrendű vádlott a 2013. és 2014. évben P. Zsolt, valamint felesége kérésére több alkalommal jogosulatlan adatlekérést végzett a csak a hatóságok részére hozzáférhető bűnügyi nyilvántartási rendszerben. P. Zsolt a bűncselekmény útján szerzett adatokat az említett megbízásokkal összefüggésben használta fel – állt a vádiratban.
Másodfokon is bűnösök
Az elsőfokú bíróság jórészt a vádirattal egyezően tavaly nyáron többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt három év letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte Labancékat. A volt egyenruhásokat emellett egymillió forintos pénzbüntetéssel is sújtották. A többi vádlott megúszta pénzbüntetéssel, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel, egy személyt pedig felmentett a bírói tanács. Az ex-rendőrök felmentésért, az ügyészség pedig esetükben súlyosbításért fellebbezett, emiatt az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódott, amely még január 21-én kisebb változtatásokkal ugyan, de helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. P. Zsolt büntetése ezzel jogerőre emelkedett, Labanc előtt pedig még megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége.
Tasnádinál kapott munkát
Labanc Ferencről érdemes megemlíteni, hogy 1984-től szolgált egyenruhásként, majd a rendőrség akciócsoportjának, az úgynevezett Cattani-csoportnak a munkatársa lett. Később rablási, életvédelmi és gazdaságvédelmi vonalon tevékenykedett, de 2002-ben távoznia kellett. Labanc ezután Tasnádi Péter egyik cégében, a Mesterdetektív Kft.-ben kötött ki szakértőként, majd később a vállalkozóval együtt vádlott lett, mivel az ügyészség szerint a nehézfiú vele akarta megöletni volt feleségét, ám a megbízást végül az egykori rendőr nem hajtotta végre, ezért bosszúból Labanc terepjáróját felgyújtották. Labancot az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is megemlítette elhíresült videovallomásában. Boros azt vallotta, hogy Portikék a BRFK-s alezredes, Csontos Ferenc és Labanc Ferenc segítségével szerezték meg a Szent István körúti Nirvana bár 15 százalékos tulajdonrészét a törököktől. A “megbeszélés” úgy zajlott, hogy Portik, Tanyi, Baranyi, valamint Csontos és Labanc leült tárgyalni a tulajdonrészt birtokoló és a bár védelmét ellátó törökökkel, s a rendőrök és az erőszakos bűnözők nyomásának engedve potom 1,5 millió forintért átengedték nekik a tulajdonrészt. Boros szerint egyértelmű volt a két rendőr nyomást gyakorló szerepe és hatása a törökökre.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS