Ahogy korábban megírtuk, komoly hercehurca alakult ki a sportlövőknél tavaly év végén, amikor politikai felhangja lett egy sportdiplomata távozásának a szövetségtől. Szabó Tímea a nemzetközi szövetségben is szerepet kapott, azonban állítása szerint a hazai sportlövő szövetség másképp állt hozzá, miután kiderültek kormánypárti nézetei, nem kapott elegendő támogatást, nem engedték belefolyni a napi ügyekbe, valamint elmondása szerint a kormánypártot pocskondiázó véleményeket kellett hallgatnia a szövetség magas rangú vezetőjétől. Mindezt portálunk írta meg, ráadásul Szabó elmondása szerint ezek a gondolatok hivatalos rendezvényen hangzottak el, miközben a kormány támogatásait örömmel fogadták el a szövetségnél. A fenti okok miatt mondott le a nemzetközi tisztségéről, a lemondását követően pedig a szövetség kérdés nélkül megszüntette a hazai együttműködést is. A sportlövők elnöke, Nagy György közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy Szabónak politikai irányultsága miatt bárkivel nézetkülönbsége lett volna, ezzel azonban a volt sportdiplomata nem értett egyet, hiszen ő elmondása szerint jelezte a problémát és várta a megoldást. Az adok-kapok status quo-ját borította fel, hogy a PestiSrácok.hu által írt korábbi cikknél valaki kommentben elküldött egy hivatkozást egy audiomegosztó oldalra feltöltött hanganyagról, melyen állítólag a sportlövők vezetői, köztük Sinka László főtitkár beszél alpári módon a jelenlegi kormánypárt politikusairól, ezt követően pedig újabb hangfelvételt töltöttek fel ugyanoda.
A korábban kirobbant ügy tehát korántsem ért véget; információink szerint Százhalombattán is hullámokat kavart a botrány, ahol az alpolgármesterként is ténykedő Sinka kellemetlen helyzetbe került a vádak miatt. A két hangfelvételen valaki ocsmány hangnemben osztja ki a fideszeseket, az egyik felvételen például így beszél:
…bezzeg a Fidesz milyen nagyszerű és a te tetves elvtársaid, elvbarátaid – akik ugye totál tolvajok – hogy milyen kib*szott jó fejek… na az osztogatja a kurva… (itt megszűnik a felvétel)
Az alpári alpolgármester néven feltöltött másik hangfelvételen ezzel a finom gondolattal kezdődik a hanganyag, amely vélhetően Sinka Lászlót, a sportlövők főtitkárát és Százhalombatta alpolgármesterét gyanúsítja az elmondottakkal:
a kicsi majom, az általatok áldott köcsög, az mindig köcsög marad.
Ezzel azonban még nem ért véget az ocsmány üzengetés, hiszen a korábbi úszóelnököt, Bienerth Gusztávot is besározta, akit a magyar nép aljának nevez; az ő helyzetét a szónokló szerint az is súlyosbítja, hogy sváb származású, akiknél nincs nagyobb besúgó közeg. A véleménye mellett a felvétel szerint tűzön-vízen kitart a trágárkodó, azonban azóta a nyilvánosság előtt nem hallottuk ezeket a vádakat, így ha a több tisztséget betöltő sportvezető a hangfelvétel szereplője, akkor kérdés, miért nem vállalja nézeteit.
A felvétel végén még kissé zavarosan ismét majmozni és buzizni kezd, Kocsis Mátét szidva. A két hangfelvételt alább meghallgathatják:
A korábbi cikkeinkben Szabó Tímea pont ezt az ocsmány politikai sárdobálást nevezte meg az egyik okként, amely miatt nem bírt tovább olyan közegben maradni, ahol a nyílt kormánypárti elkötelezettsége miatt úgy érezte, megszűnt a bizalom közte és a felettesei, valamint munkatársai között. Megkérdeztük az ügy jelenlegi helyzetével kapcsolatban, kérdésünkre pedig elmondta:
A lemondásommal lezártnak tekintettem az ügyet. Eddig sem és ezek után sem fogok sportvezetőket nyilvánosság előtt megnevezni. Az MSSZ közleményére kizárólag azért reagáltam, mert valótlanság, hogy nem voltak politikai előzményei a lemondásomnak. A közleményt továbbra sem fogadom el, erre keresem a jogorvoslati lehetőségeket. Azonban a munkát, melyet szívvel-lélekkel végeztem, az igazság sem adhatja vissza. Szeretnék az új feladataimra koncentrálni.
A Magyar Sportlövők Szövetségének közleményét viszont nem fogadja el, ezért pert indít az ügyben, hiszen egyetlen célja az, hogy kiderüljön: nem ő hazudott, amikor azt nyilatkozta, hogy politikai nézetei miatt fogyott el körülötte a levegő, és nem a levegőbe beszélt akkor sem, amikor az ocsmány hangnemről beszélt, hiszen hivatalos rendezvényeken, versenyeken került sor erre a viselkedésre. A hangfelvételek alapján várhatóan tovább bonyolódik az ügy, hiszen kíváncsian várjuk, hogy Sinka László főtitkár hogyan reagál majd a fejleményekre.
Sinka Lászlót egyébként kerestük, cikkünk megjelenéséig elérni nem tudtuk, de amint sikerül, frissítjük a cikkünket.
A vezető fotót Sinka Lászlóról az M4sport.hu adta közre.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS