Több, mint másfélezer évvel ezelőtt, 461. március 17-én hunyt el Szent Patrik püspök, aki három évtizedes hittérítő missziója során vezette el Krisztushoz és a kereszténységhez a pogány íreket. Az ír vallási és nemzeti ünnepet kilencedik éve üli meg Budapesten a magyarországi ír közösség. A Szent Patrik-napi felvonulás, amely során smaragdzöldbe öltözik a város, nemcsak az ír kultúrát és gasztronómiát hozza közelebb, hanem az ír nép mély vallásosságát is. Az első felvonulást 2011-ben tartották, akkor még csak 400 résztvevővel. A budapesti megemlékezés a legnagyobb közép-európai Szent Patrik-napi megmozdulás. A Szent Patrikra emlékezők száma az elmúlt években megtöbbszöröződött: ma már többen öltöznek zöldbe és ünneplik március 17-én az ír püspököt a magyar fővárosban, mint ahány résztvevője van egy ellenzéki tüntetésnek. Az idei forgatagba a PestiSrácok stábja is ellátogatott.
Szent Patrik eredetileg Walesben született, a negyedik században Maewyn Succat néven, egy jómódú családban. Még tizenéves kamasz volt, amikor ír martalócok elhurcolták és rabszolgaként dolgoztatták a Smaragd-szigeten. 6 éves fogsága alatt végig azt tervezte, hogy ha kiszabadul, Jézus tanait fogja terjeszteni a sziget pogány lakosai között. Galliába szökött, ahol egy auxerre-i monostorban 12 évig készült feladatára.
Patrik 30 évig hirdette az igét. Hatására az írek tömegesen tértek meg és vették magukra a keresztséget. Különlegessége és népszerűsége abban állt, hogy a keresztény hitre tért írektől nem várta el, hogy feladják népszokásaikat, kultúrájukat. Megmutatta, hogyan lehetnek egyszerre hagyománytisztelő írek és hithű keresztények.
A 430-as évek elején Celesztin pápa engedélyével visszatért a zöld szigetre, leváltva a Skóciába áthelyezett, később szintén szentté avatott Palládiusz püspököt. Már püspökként a sziget legtávolabbi szegleteibe is eljutott, megszervezte az ír keresztény egyházat, több, mint 350 templomot és kolostort emeltetett.
Szent Patrik legendájáról, életútjáról és az ír keresztény szokásokról az immár hagyományos Szent Patrik-napi felvonulás főszervezője, Mark Downey mesélt a PestiSrácoknak.
A videót László Petra készítette.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS