Az Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrejött Csehszlovákia határai között kisebbségként egymillió magyar rekedt. A reszlovakizációt és a felvidéki magyarság jelentős részének elüldözését lehetővé tevő Beneš-dekrétumok kitételeihez Csehország és Szlovákia ma is mereven ragaszkodik.
Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrejött Csehszlovákia határai között kisebbségként egymillió magyar rekedt. A csehszlovák államot az 1938. évi müncheni egyezményben a fasiszta Olaszország és a náci Németország – a nyugati nagyhatalmak asszisztálásával – feldarabolta. A többségében németek lakta Szudéta-vidék Németországhoz került, a Felvidék déli, magyarlakta sávját az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszajuttatta Magyarországnak. Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét, másnap a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, Cseh- és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság alá vonták. A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország felbomlasztásáért. Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül harminchárom közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33-as számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól is. A 88-as számú rendelet lehetővé tette a közmunkaszolgálatot az ország teljes területén, e dekrétum nyomán 1945-46 telén negyvenezer felvidéki magyart deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre. A rendeletek emellett lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és kulturális egyesületeik betiltását.
Beindult a reszlovakizáció
A dekrétumok kiadásában nagy szerepet játszott, hogy az 1945. júniusi potsdami konferencián a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, a tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak ezért más módszereket kellett találnia a magyar kisebbség felszámolására. Kiűztek harminchatezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták. Beindult a reszlovakizáció, amely lehetőséget adott az úgymond az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre, a felvidéki magyaroknak a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől való megmenekülésre, az állampolgári jogok megszerzésére. Az akció miatt négyszázhuszonháromezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok háromszázhuszonhétezret nyilvánítottak közülük szlováknak. A nagyhatalmak magyar szempontokat elutasító álláspontja és a felvidéki magyarokat sújtó nyomásgyakorlás révén a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezményt a magyar parlament 1946. május 14-én cikkelyezte be. Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába volt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi szlovákok körében – kevesebb, mint hatvanezren jelentkeztek áttelepülésre, míg Szlovákiából több, mint hetvenhatezer magyart szállítottak Magyarországra.
A Beneš-dekrétumok továbbra is a csehszlovák utódállamok alapjait jelentik
A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat ingóságaikkal együtt Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt kétszázezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek harminc-negyvenezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik. Az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után enyhülés következett. Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, a kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A két ország 1949. július 25-i megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által fizetendő harmincmillió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. A Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után ugyanakkor sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam sem tűzte napirendre. A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból eredő jogi- és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok. Az Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/MAFIRT
Facebook
Twitter
YouTube
RSS