Tarlós István sajtótájékoztatón tisztázta a mostanában ellenzéki hisztériát okozó dugódíj hátterét. Egyértelműen elmondta, hogy a döntés a szocialista-liberális városvezetés által itthagyott, 2010 előtti örökség, melyet tíz éve szavaztak meg. A főváros keze meg van kötve, az Európai Uniótól pedig milliárdos büntetésekre számíthat Budapest, amennyiben nem foglalkozik a döntés végrehajtásával. Tarlós elmondta, hogy az MSZP és szövetségesei előterjesztéséről a fideszes képviselők nemmel szavaztak tíz éve. A főpolgármester ezt követően felháborodásának adott hangot a “patkánykérdésben” is, melyben tényekkel támasztotta alá a patkányirtás fontosságát, a korábban meghozott döntéseket és a hatékonyságot, szemben azzal, amit az ellenzék állít, miszerint Tarlós István patkányokkal árasztja el Budapestet. Végül kitért a zuglói parkolás és Karácsony Gergely zavaros ügyeire, valamint a zöld gondolattal takarózó zuglói polgármestert olyan számokkal szembesítette, mely szerint Karácsony kevesebb fát ültetett, mint az előző zuglói polgármester, valamint a kerület jelenlegi vezetésének egyetlen zöld beruházása szakmai gondokkal terhes és csúszásban van.
Tarlós István a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy nem minősíteni szeretne, hanem tényeket közöl. Ironikusan megjegyezte, hogy bizonyos médiumoknak segítségre van szükségük – többek között az RTL Klubra utalva -, amelyek a dugódíjjal kapcsolatos anyagukban szükségesnek tartották bejelenteni, hogy a főváros 2021-2025 között mindenképpen bevezeti azt. Ez nem felel meg az igazságnak. A főpolgármester azonban részletesen kifejtette, hogy a dugódíjról csupán véleményeket vár a főváros, és egyelőre döntést nem hoztak ebben a témában; keresik a legjobb megoldást.
Dugódíj: Kinek a felelőssége?
Tarlós leszögezte, hogy nagyon fontos szegmens maradt ki a tájékoztatásból, hiszen a dugódíjról még 2010 előtt döntöttek a szocialisták és a liberálisok, ezen a szavazáson pedig a fideszes képviselők nemmel szavaztak, szemben a baloldali előterjesztőkkel.
A másik probléma az ügyet illetően pedig az, hogy amennyiben nem valósul meg a baloldal által elfogadott döntés, az Európai Uniótól horribilis, milliárdos nagyságrendű büntetést kaphat Budapest. A helyzet tehát egyértelmű: a baloldal örökségét cipeli magával a főváros, melyre megoldásokat keres, ehhez képest az ellenzéki hőbörgés visszatetsző és igazságtalan. A főpolgármester felsorolta azokat a fővárosi képviselőket, akik megszavazták tíz éve a dugódíjat, köztük Horváth Csabát, Tüttő Katát az MSZP-ből, Gy. Németh Erzsébetet, aki azóta a DK politikusa, valamint a megkerülhetetlen Demszky Gábort. Valóban érthetetlen ezt az örökséget a jelenlegi városvezetésre fogni, hiszen ez egy olyan kötöttség, döntés, melynek “elfelejtését” ráadásul az Európai Unió szankcionálja. Tarlós kijelentette, hogy ennek tükrében a jelenlegi hozzáállás és tudósítás az ügyről vagy tudatlanság, vagy szándékos félrevezetés az ellenzék és az ellenzéki sajtó részéről.
A főpolgármester – összegezve a tényeket – elmondta, hogy a fenti kötöttségek miatt nem jelentheti ki azt, hogy nem lesz dugódíj, mely Demszky Gábor öröksége, jogi kötelezettség, az uniós bizottság határozatával pedig nehéz vitatkozni. Tarlós utalt arra is, hogy manapság divatos dolog a sétáló Budapesttel kampányolni, de az emberi ésszel felfogható, hogy a dugódíj bevezetése és a sétáló Budapest együtt nem kivitelezhető:
Egyszerre nem lehet a fékre és a gázra lépni: vagy az egyik, vagy a másik.
Patkánykérdés
A főpolgármester a témát lezárva a fővárosi “patkánykérdéssel” foglalkozott. Kifejtette, hogy felháborítónak tartja az ügyben történő ellenzéki megszólalásokat, ugyanis egy ellenzéki médium úgy vezette be a témát, hogy Tarlós patkányokat adott Budapestnek. A főpolgármester ezzel szemben úgy nyilatkozott a sajtótájékoztatón, hogy a probléma tavaly nagyon égetővé vált; a Fővárosi Közgyűlés már 2017 májusában is foglalkozott a témával – amely ülésen érdekes módon Karácsony Gergely nem vett részt -, 2018 júliusában pedig arról is döntött a közgyűlés, hogy melyik vállalkozóval végezteti a munkát. Karácsony ekkor sem vett részt az ülésen, az MSZP politikusai pedig nemmel szavaztak az előterjesztésre. A rendkívül harsány és igazságot követelő képviselőknek tehát érdemes lehet visszapörgetniük a múltat. A főpolgármester elmondása szerint a megbízott vállalkozó 2018 szeptemberében közölte, hogy azonnali beavatkozásra van szükség, annyira sok a patkány, ezért a közgyűlés 2018. decemberi ülésén bruttó 640 millió forintot szavazott meg a patkányirtásra. A vállalkozó munkája hatékony volt: a korábbi 1400 bejelentés az irtást követően 350-re csökkent, mely szignifikáns változás.
Karácsony Gergely öröksége: a zuglói parkolás
Végül a folyamatosan terítékre kerülő parkolási ügyről szólt Tarlós István, aki elismételte, hogy az önkormányzatok kötik a szerződéseket és intézik az ügyeket, így a végeredmény tökéletesen számot ad arról, hogy ki milyen munkát végzett. Zugló esetében ez közel 800 millió forintos veszteséget jelentett 2018-ban, ráadásul a költségvetésük benyújtása is hibás volt, valamint erre az évre is 300 millió forintos veszteséget jeleztek előre. A főpolgármester végül illusztrálta Karácsony Gergely hozzáállását, aki szerinte egyszer azt mondja, hogy nem tudott a parkolási ügy hátteréről, egyszer azt, hogy tudta, de belement, egyszer pedig azt, hogy a Fidesz és az MSZP piszkos alkuja, saját szövetségesét mártva be így.
Végül kis színes hírként megemlítette, hogy az állandóan a zöld gondolatot zászlójára tűző Karácsony Gergely kevesebb fát ültetett a XIV. kerületben, mint az általa szidott korábbi zuglói polgármester, valamint ugyancsak tényekre hivatkozva kijelentette, hogy Karácsonyék a jelenlegi ciklusban egy zöldberuházást indítottak el, az is komoly csúszásban van, és szakmai gondok is hátráltatják a kivitelezést.
Forrás: budapest.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS