A közönyösség falának ledöntésére és az elszigetelődés politikájának elutasítására bíztatta a Harvard végzős diákjait Angela Merkel német kancellár az amerikai elitegyetem diplomaosztóján elmondott beszédében, a massachusettsi Cambridge-ben.
A beszédét döntően németül elmondó Merkel a nemzetközi együttműködés szélesítését szorgalmazta csütörtökön, és megismételte a Donald Trump elnökkel szembeni korábbi bírálatait, anélkül, hogy néven nevezte volna őt. A végzős diákokhoz és családjaikhoz szólva, elítélően beszélt az “elszigetelődés” és a “protekcionizmus” politikájáról. Ezek az erők, mint mondta, aláásták a globális kereskedelmet, “a fellendülésünk közvetlen alapját”.
Gondolkodásmódunknak és tetteinknek minden korábbinál multilaterálisabbá kell válniuk, és nem egyoldalúbbá. Globálissá inkább, mint nemzetivé. Mindinkább kifelé tekintővé, és nem elszigetelődővé. Röviden: inkább együtt kell dolgozunk, mint egyedül
– mondta, azt jósolva, hogy hallgatóságának egészen más lehetőségei lesznek erre, mint az ő generációjának voltak. Hosszan beszélt a korszakról, amelyben felnőtt a szovjet elnyomás alatti Kelet-Németországban, a Berlini fal mögött, és felidézte a fal 1989-es leomlásakor elnyert szabadság élményét, amelynek hatására politizálni kezdett és felhagyott kutatói karrierjével. Ma a legtöbb fenyegetést nem a fizikai falak jelentik – mondta -, hanem az absztrakt válaszfalak. Óva intett “az emberek fejében lévő falaktól”, amelyek megakadályozzák a vezetőket abban, hogy együttműködjenek a globális problémák megoldásában.
A közöny és a szűklátókörűség falai emelkedhetnek családtagok vagy akár társadalmi csoportok között, a különböző bőrszínű, nemzetiségű vagy vallású emberek között
– mondta. “Szeretném megérni, hogy ledöntjük ezeket a falakat.” Mint mondta, lehetséges jó megoldásokat találni, “ha megpróbáljuk mások szemével nézni a világot”. Merkel felemelte a szavát a rasszizmus és a nacionalizmus hazájában tapasztalt erősödése ellen. Hangsúlyozta, hogy Németországnak különösen éberen kell reagálnia ezekre a fejleményekre az ország náci múltja miatt, amellyel a második világháború idején “felfoghatatlan szenvedést okozott Európának és a világnak”. Ugyanakkor dicsérte a háború után az összefogás felé forduló vezetőket. A németek és az amerikaiak közötti viszony, mint mondta, szintén annak a példája, hogyan válhatnak volt háborús ellenségek barátokká.
Beszédében Merkel egyszer sem tett közvetlen említést Donald Trumpra, csak néhány burkolt utalást tett az elnökre, akivel fagyos a viszonyuk. Kiemelte a szavahihetőség fontosságát, hangsúlyozva, hogy a politikai vezetőknek nem szabad “igazságként tálalniuk hazugságokat és hazugságként beállítani az igazságot”. Hangsúlyozta, hogy a problémákat úgy lehet megoldani, “ha nem mindig az első érzésünk alapján cselekszünk, akkor se, ha nyomást gyakorolnak ránk, gyors döntést sürgetve; ehelyett álljunk meg egy pillanatra, nyugodjunk meg, gondolkozzunk, tartsunk szünetet. Ehhez, persze, bátorságra van szükség”. Megjegyzése tetszést aratott a hallgatóság körében, amely többször is tapssal szakította meg beszédét. Nagy tapsot kapott a német kancellár azzal is, amikor utalt Németországnak arra a célkitűzésére, hogy 2050-re a lehető legkisebbre csökkenti széndioxid-kibocsátását. Mindent meg kell tenni az éghajlatváltozás ellen, ami emberileg lehetséges – szólított fel -, és ígéretet tett arra, hogy a maga részéről meg is fog tenni minden tőle telhetőt ezen a téren. A 2005-ben Németország első női kancellárjává választott Angela Merkelt, aki jelenleg 2021-ig tartó negyedik kancellári mandátumát tölti, csütörtökön egy külön ünnepségen a Harvard tiszteletbeli jogdoktorává avatták. Méltató beszédében Larry Bacow, az egyetem elnöke azt mondta Merkelről, hogy “egy fal ledőlt és ő felemelkedett, erővel és ésszel irányítva nemzetét, s átvezetve Európát a kihívások és változások között”.
Forrás: MTI; Fotó: AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS