A Fidesz önkormányzati kampányfőnöke szerint a Fidesz nagyon megnyerte az EP-választást, ez pedig „Budapesten is” megmutatja, hogy az ellenzék esélye mennyi – írja a Mandiner. A lap Kósa Lajost idézi, aki szerint “nagy a kétségbeesés az ellenzéki oldalon, mert eddig nem találtak alkalmas jelöltet”.
Ezért nyúltak a műsorvezető asszonyhoz. Aki viszont két hónappal ezelőtt letette a nagyesküt, hogy soha nem lesz politikus és végképp nem lesz főpolgármester jelölt
– mondta a Mandinernek Kósa Lajos, aki a Fidesz kampányfőnöke az önkormányzati választáson. Most szerinte Kálmán Olga azon jelöltek közé lépett, akik még nem is jelöltek.
Ráadásul az első mondatában meghazudtolta önmagát és becsapta az embereket, mert előtte meg azt mondta, hogy kizárt az indulása
– mondta.
Az atv.hu közbevetésére, hogy azért közben volt egy EP-választás, ahol a DK fényesen szerepelt és 16 százalékot szerzett, Kósa Lajos úgy reagált a portálnak: volt, igen, amit a Fidesz nagyon megnyert, és az EP-választás eredménye Budapesten is „a napnál világosabban megmutatja, hogy az ellenzék esélye, fogalmazzunk úgy, hogy csekély”. Mint mondta, nem arról van szó, hogy az ellenzék elsöprő győzelmet aratott volna Budapesten, hanem inkább arról, hogy a Fidesz a korábbi budapesti pozícióját még inkább megerősítette, és nagyobb szavazataránnyal nyert most az EP-választáson, mint tavaly tavasszal. Kósa Lajos szerint az történt, hogy a DK megverte az MSZP-t, és nem a Fideszt – nyomatékosította, hozzátéve: „persze Kálmán Olga ebből pont olyan következtetést von le, amilyet akar”. Arra, hogy talán olyat, hogy „fog ő még tárgyalni Orbán Viktorral”, Kósa Lajos azt mondta a portálnak: „Persze! Kálmán Olga nagyon sok mindent mondott már, például, hogy sosem lesz főpolgármester-jelölt, abból sem lett semmi”.
Schmuck Andor, őt figyeljék!
– ajánlotta végül Kósa, lezárva ezzel a villáminterjúját.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS