kósa lajos
A fiatalok nem akarják a kötelező sorkatonaságot és egyáltalán nem tartják cikinek, hogy kormánypártiak – PS-riport a Békemenetről (VIDEÓ!)
A Széchenyi téren 11 órától gyülekeztek az emberek, hogy részt vegyenek a tizedik Békemeneten, ami nevéhez hűen most tényleg a békéről szólt. Rengetegen érkeztek nemzeti lobogóval, településeik tábláival, az érdeklődőket az eső sem riasztotta el, hogy átvonuljanak együtt a Margit-szigetre. A PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen volt, ahol felemelő volt a hangulat és számos ismert emberrel, politikusokkal találkoztunk, akiket a háborús pszichózisról, a választás fontosságáról kérdeztünk. Fiatalokkal is szép számmal futottunk össze, akik elmondták őszinte véleményüket a sorkatonaságról, amiről stábunknak a honvédelmi miniszter is nyilatkozott. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig biztos benne, hogy az idei békemenet híre eljut Brüsszelbe, Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint pedig nem csak reformálásra van szüksége az Európai Uniónak. Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével is találkoztunk, aki elmondta, mire számítsanak azok, akik a baloldalra teszik az X-et és mit tegyenek a választások napján, ha nem békepárti politikussal szimpatizálnak. A rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése lesz a jövő évi büdzsé
Reggel nyolctól folytatta munkáját szerdán az Országgyűlés, ami a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról való megemlékezéssel kezdődött, majd általános vitát tartottak a képviselők a közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjainak védelméről, amelyet végül a DK nem, de a szocialisták támogattak, mert szerintük is erősíteni kell a szövetkezetek tagjainak jogait. A nap folyamán szó volt még az egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról, mellyel kapcsolatban elhangzott a többi között, hogy a kormány célja az, hogy 2030-ra az elektromos áram kilencven százalékát szén-dioxid-kibocsátástól mentesen állítsa elő, az ülés végén pedig a jövő évi költségvetésről vitáztak a képviselők, amely a rezsi és a honvédelem költségvetése lesz.