Kósa Lajos: Ruszin-Szendi nem a magyar hivatalos álláspontot képviselte az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban

Sajtótájékoztatót tartott Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára és Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke a bizottság zárt ülése után, ahol Ruszin-Szendi Romulusz ügyével foglalkoztak. Előzetesen a zárt ülésről azt lehetett tudni, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) Ruszin-Szendi Romulusz „ukrajnázós hangfelvételeit” is kész bemutatni a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendkívüli, zárt ülésén. Ezeken állítólag hallható, ahogy a volt vezérkari főnök, a Tisza Párt szakértője „Slava Ukraini” felkiáltással köszön egy NATO-s ülésen.
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy karrierje 2023 áprilisában tört meg, amikor Novák Katalin köztársasági elnök azonnali hatállyal felmentette a Magyar Honvédség parancsnoki tisztségéből. A felmentés okát hivatalosan nem közölték, de a Honvédelmi Minisztérium belső konfliktusokra és különutas elképzelésekre hivatkozott. Néhány hónappal később, júliusban a kormány egy januári rendelet alapján több magas rangú katonai vezetővel együtt őt is elbocsátotta a szolgálatból, hivatkozva a hadsereg fiatalítására és strukturális reformokra.
Az ügyben idén februárban derült fény a háttérre, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nyilatkozatában elmondta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz felmentését az indokolta, hogy nem látta benne a garanciát a hadsereg hadműveleti szintre emelésére. Májusban azonban újabb részletek kerültek nyilvánosságra: a Honvédelmi Minisztérium vizsgálata szerint Ruszin-Szendi vezérkari főnökként a NATO-üléseken Ukrajna-barát álláspontot képviselt, és nem tükrözte a magyar kormány háborúellenes álláspontját. A jelentéseiben állítólag elhallgatta a fegyverszállítások eszkalációs kockázatát és a tűzszünet szükségességét.
A helyzet május 26-án éleződött ki, amikor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy a kormány Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül „koholt” vádak alapján. Két nappal később Kósa Lajos, a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke rendkívüli bizottsági ülést hívott össze Ruszin-Szendi Romulusz NATO-ban képviselt álláspontjának tisztázására, ahol készek bemutatni a volt vezérkari főnök „ukrajnázós hangfelvételeit” is.

A bizottság zárt ülésével egy időben sajtótájékoztatót tartott Ruszin-Szendi Romulusz és Magyar Péter, az ülés utánra pedig Kósa Lajos és Barthel-Rúzsa Zsolt hirdetett meg sajtótájékoztatót a Honvédelmi Minisztérium épületébe.
Egy kis késéssel, de elkezdődött a sajtótájékoztató, amit Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke azzal indított, hogy elmondta, két napirendi pont szerepelt a bizottság előtt. Az első Ruszin-Szendi Romulusz korábbi viselkedéséről szólt, amely korábban, a honvédelmi miniszter tájékoztatóján került szóba.
A másik pont a katonai beszámoló 2024-ről.
Az első pontban megállapították, hogy a honvédelmi miniszter állításai megalapozottak a bizottság szerint.
Nem képviselte azt a magyar hivatalos álláspontot, amely közismert az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban. Az ülésekről szóló hivatalos jelentéseket meghamisította, nem írt bele olyan tényeket, amelyek elhangzottak, más tényeket pedig úgy írt bele a jelentésbe, hogy azok nem hangzottak el
– jelentette ki Kósa Lajos, aki hangsúlyozta, hogy vizsgálat folyik, de a bizottság jogi megállapítást nem tett.
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára elmondta, hogy a bizottság elé került hanganyagokból és dokumentumokból kiderül, hogy az Ukrajnát dicsőítő mondatot elmondta. Ezt a volt vezérkari főnök eddig tagadta, majd kitérő válaszokat adott.
Bebizonyosodott, hogy a bukott vezérkari főnök nem az alapján járt el, amire mandátumot kapott, majd az erről szóló jelentést meghamisította. Ezzel egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukrán- és háborúpárti
– jegyezte meg Barthel-Rúzsa Zsolt, aki szerint ezzel Ruszin-Szendi Romulusz elárulta bajtársait, tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát és szándékosan meghamisított dokumentumokat.
Kósa Lajos kifejtette, hogy több minden kiderült a hanganyagokból, de részleteket nem árulhat el. Barthel-Rúzsa Zsolt pedig azt hangoztatta, hogy a volt vezérkari főnöknek alkalmatlansága mellett e miatt az ügy miatt kellett távoznia.
Az államtitkár elmondta, hogy korábban azért nem volt eljárás, mert a meghamisított dokumentumok alapján a vezérkari főnök a mandátuma szerint járt el, a vizsgálat pedig akkor indult el, amikor Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak olyan nyilatkozatott tett, amely kétségbe vonta a dokumentum valósságát.
A Fidesz politikusai bírósági eljárásokkal kapcsolatban nem fogalmaznak meg elvárásokat
– hangsúlyozta Kósa Lajos, aki bízik abban, hogy majd a meghatalmazott szervek eljárnak.
A rövid sajtótájékoztató végén egy kérdés közben, az újságíró szavába vágva Kósa Lajos megköszönte a figyelmet, és elsétált, mert ülése lesz a parlamentben.
Forrás: Index
Vezető kép: MTI