kósa lajos
Fidesz: milyen utasítás alapján járt el a korábbi vezérkari főnök?
Kósa Lajos (Fidesz) ma az Országgyűlés plenáris ülésén azonnali kérdésében kijelentette, hogy Ukrajna példátlan támadássorozatot indított Magyarország ellen. Kérdéseire Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára válaszolt.Tuzson Bence: egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az "álcát levetni" magukról - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.A fiatalok nem akarják a kötelező sorkatonaságot és egyáltalán nem tartják cikinek, hogy kormánypártiak – PS-riport a Békemenetről (VIDEÓ!)
A Széchenyi téren 11 órától gyülekeztek az emberek, hogy részt vegyenek a tizedik Békemeneten, ami nevéhez hűen most tényleg a békéről szólt. Rengetegen érkeztek nemzeti lobogóval, településeik tábláival, az érdeklődőket az eső sem riasztotta el, hogy átvonuljanak együtt a Margit-szigetre. A PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen volt, ahol felemelő volt a hangulat és számos ismert emberrel, politikusokkal találkoztunk, akiket a háborús pszichózisról, a választás fontosságáról kérdeztünk. Fiatalokkal is szép számmal futottunk össze, akik elmondták őszinte véleményüket a sorkatonaságról, amiről stábunknak a honvédelmi miniszter is nyilatkozott. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig biztos benne, hogy az idei békemenet híre eljut Brüsszelbe, Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint pedig nem csak reformálásra van szüksége az Európai Uniónak. Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével is találkoztunk, aki elmondta, mire számítsanak azok, akik a baloldalra teszik az X-et és mit tegyenek a választások napján, ha nem békepárti politikussal szimpatizálnak.Végre elkészült a görbeházi csomópont is
Elkészült az M3-M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése, aminek eredményeként a két szomszédos nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza immár mindkét irányból közvetlenül autópályán is elérhető - közölte a beruházás átadásán az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken.Erről beszélgetett a parlamentben Kósa Lajos és Karsai Dániel
Kósa Lajos kormánypárti képviselő kedden, a parlamentben találkozott a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogásszal. Karsai Dániel a találkozó utáni sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy érdekes és jó beszélgetést tartottak Kósa Lajossal, de a kormánypárti képviselő nem tudja támogatni a kezdeményezésüket, mert az élethez való jogot mindennél fontosabbnak tartja – számolt be az Index.Kósa Lajos: a szuverenitás a magyar nemzet egyik legféltettebb kincse
A nemzeti konzultáció kulcskérdés, mert a demokrácia lényege megkérdezni a választókat, miként látják a problémákat, az életüket, és az ő véleményüknek, a válaszaiknak megfelelően próbáljuk a magyar érdekeket képviselni az Európai Unióban – jelentette ki Kósa Lajos Csurgón.Szabotálhatja az ellenzék a pedagóguséletpálya-törvényről szóló szavazást (Videó)
A mai napon kezdődött meg a pedagóguséletpálya-törvény vitája a Parlamentben. Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a kormány kezdeményezte, erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levélben adott tájékoztatást. A törvénytervezet miatt az Egységes Diákfront újabb demonstrációt hirdetett a szavazás napján. A Vasarnap.hu értesülései szerint az ellenzék szabotálni kívánja a mai szavazást. Információik szerint 44 ellenzéki képviselő fog hozzászólni a délután három órakor kezdődött vitához, így akadályozva azt, hogy eljussanak a szavazásig. Ezt alátámasztja Tordai Bencének a nyilatkozata, aki stábunknak azt mondta, ma még csak vita lesz és reméli, hogy szavazásig sosem jut el a törvény. Részletek a videóban.Sírhat a dollárbaloldal: szigoríthatják a választásokon jelöltet indító szervezetek kampányfinanszírozását
Kimondottan rossz hír a dollárbaloldalnak, hogy a Fidesz törvényjavaslatot készül benyújtani a választásokon jelölteket állító szervezetek kampányfinanszírozásáról. A cél az, hogy meggátolják a pártok, politikusok, akár komplett frakciók külföldi szervezetek, vállalatok általi felvásárlását - erről Kósa Lajos beszélt a Mandinernek.A rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése lesz a jövő évi büdzsé
Reggel nyolctól folytatta munkáját szerdán az Országgyűlés, ami a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról való megemlékezéssel kezdődött, majd általános vitát tartottak a képviselők a közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjainak védelméről, amelyet végül a DK nem, de a szocialisták támogattak, mert szerintük is erősíteni kell a szövetkezetek tagjainak jogait. A nap folyamán szó volt még az egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról, mellyel kapcsolatban elhangzott a többi között, hogy a kormány célja az, hogy 2030-ra az elektromos áram kilencven százalékát szén-dioxid-kibocsátástól mentesen állítsa elő, az ülés végén pedig a jövő évi költségvetésről vitáztak a képviselők, amely a rezsi és a honvédelem költségvetése lesz.Ajánljuk még
















