Pesti Srácok

A rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése lesz a jövő évi büdzsé

A rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése lesz a jövő évi büdzsé

Reggel nyolctól folytatta munkáját szerdán az Országgyűlés, ami a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról való megemlékezéssel kezdődött, majd általános vitát tartottak a képviselők a közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjainak védelméről, amelyet végül a DK nem, de a szocialisták támogattak, mert szerintük is erősíteni kell a szövetkezetek tagjainak jogait. A nap folyamán szó volt még az egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról, mellyel kapcsolatban elhangzott a többi között, hogy a kormány célja az, hogy 2030-ra az elektromos áram kilencven százalékát szén-dioxid-kibocsátástól mentesen állítsa elő, az ülés végén pedig a jövő évi költségvetésről vitáztak a képviselők, amely a rezsi és a honvédelem költségvetése lesz.

A közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezet tagjainak védelmével kapcsolatban a kormánypártok részéről Kósa Lajos, a téma egyik előterjesztője szólalt fel először az általános vitában. A képviselő elmondta, hogy 2017-ben alakultak meg a nyugdíjas és a kismamaszövetkezetek. Ezek munkát adnak sokaknak, ezért ha például csődeljárás érinti a szövetkezetet, akkor is legyenek a munkavállalók bérei kifizetve. A módosítás tehát az ő védelmükről szól, a kormánypárti képviselő ezért a tagok biztosítását szeretné. Kósa Lajos az indoklásában elmondta, hogy egy felszámolási eljárásban e két szövetkezeti típus természetes személy tagjai jövedelme is az adóst terhelő munkabérrel és egyéb bérjellegű juttatásokkal esik egy tekintet alá. Ezért legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők is részesülhetnek abban a védelemben, hogy a szövetkezeten keresztül az adósnak végzett munkájukért járó ellentételezés az adós fizetésképtelensége esetén is kifizetésre kerül azáltal, hogy a természetes személy szövetkezeti tagoknak járó díj az adóst terhelő munkabérrel azonos besorolás alá kerül.

A DK nem támogatta a javaslatot, az MSZP viszont igen, amiről Komjáthi Imre biztosította felszólalásában a kormányt. A képviselő kifejtette, hogy támogatják a szövetkezeti munkaformát a többi között azért, mert ebben a formában a munkavállaló rugalmasan foglalkoztatható. A tagok jogai erősödnek a módosításnak köszönhetően, ezért a szocialisták támogatják a javaslatot.

Kósa Lajos felelevenítette, hogy a DK politikusa, Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Czeglédy Csaba korábban működtetett diákszövetkezetet, de nem fizette ki a diákok bérét és elcsalt hárommilliárd forint adót.

PestiSracok facebook image

Energia-szuverenitásra kell törekedni

Koncz Zsófia az előterjesztője az egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításának, amelynek keretében tizenhét törvénymódosítást terjesztenek elő. Az államtitkár felszólalásában elmondta, hogy ebben a bizonytalan háborús időszakban az energiaellátás megingott Európában. Az ország energiaellátásának biztosítása érdekében folytatódik Magyarország villamosenergia-hálózatának megújítása. A kormány célja, hogy 2030-ra az elektromos áram kilencven százalékát szén-dioxid-kibocsátástól mentesen állítsák elő. A magyarországi napelemek kapacitása öt év alatt tízszeresére nőtt, 2021-ben már a megtermelt villamosenergia huszonhat százaléka megújuló forrásból származott. Energia-szuverenitásra kell Magyarországnak törekednie –emelte ki. Expozéjában Koncz Zsófia kitért a bányászati törvény módosítására, amelynek célja elsősorban a kitermelés növelésének ösztönzése, valamint a jogalkalmazási kérdések kezelése. A törvénymódosítás a szerencsejáték szektort is érinti. Ezzel kapcsolatban a politikus elmondta, hogy a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosításával a jogszabályt összhangba hozzák az EU bírósága döntéseivel, emellett az a szigorú játékosvédelmet, az adóbevételek növelését, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzését is szolgálja. Arról is beszélt, hogy a törvényjavaslat erősíti és bővíti a hatóság eszközeit a jogosulatlan dohánytermék-kiskereskedelemmel szemben. A nemdohányzók védelmében és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében megalkotott jogi környezet eredményeinek megtartása mellett a kormány továbbra is élen járva reagál a társadalmi folyamatokra és a piaci trendekre – jelezte. Hangsúlyozta: az utóbbi tíz évben csökkent a rendszeres és alkalmi dohányosok aránya, a 15-17 éves korcsoportban huszonötről tizenöt százalékra.

A rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése a 2023-as

Banai Péter a 2023-as költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy ez a tervezet a rezsi és honvédelem költségvetése lesz. A magyar családok és munkahelyek védelme és a gazdaság növekedésének megtartása áll a középpontban – emelte ki a pénzügyminiszer államtitkára. A hetvennyolc módosítás közül az államtitkár kiemelte: a magyar háztartások és az ország védelme érdekében törvényi szinten is megalapozzák a rezsivédelmi alap és a honvédelmi alap államháztartási és költségvetés-szerkezeti szabályrendszerét. E két alap létrehozása, működtetése egyértelműen rögzíti a kormány kitűzött céljait, a magyar családok fizikai és létbiztonságának garantálását. Kiemelte: a GDP ráta tekintetében élen járunk az unióban az államadósság törlesztésében.

Az adózási szabályokat és a hitelezési lehetőségek is bővülnek

A javaslat bővíti az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank hitelezési lehetőségeit, egy másik törvény módosításával pedig valamennyi pénzügyi lízing adósságot keletkeztető ügyletnek minősül majd. Érinti a módosítás az államháztartás önkormányzati alrendszerének adatszolgáltatását, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok tisztségviselőinek járó illetmények emelésére is lehetőség nyílik.

A módosítások több ponton érintik az adózási szabályokat is – mondta Banai Péter Benő. Ezek közül kiemelte a cégautó-adóról szóló rendelkezés beillesztését a gépjárműadóról szóló törvénybe, valamint azt is, hogy a huszonöt éven aluliak személyi jövedelemadómentességét akkor is automatikusan figyelembe lehet venni, ha nem rendszeres jövedelemben részesül, hanem például projektmunkában vesz részt.

A társasági adózásban a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott elszámolóárak, azaz a transzferár adatszolgáltatási kötelezettségéről is rendelkezik a javaslat, amely az adóelkerülés lehetőségét csökkenti – jelentette ki. Emellett azonossá válik egy magyar társaság és egy külföldi vállalkozás belföldi fióktelepének adózása, mert mindkettő kötelezetté válik innovációs járulék fizetésére. Az államtitkár kitért a vagyonelkobzás szabályainak egyértelműsítésére, valamint arra is, hogy a NAV vezetőjének titulusa elnökké módosul, illetve a civil szervezetek kereteiről és pályázati lehetőségeiről is beszélt.

A módosítások segítik a 2023-as költségvetés szabályszerűségét

A kormánypártok részéről Szűcs Lajos elmondta, hogy a módosítások egyértelműen segítik a 2023-as költségvetés szabályszerűségét és törvényességét. A javaslat célja, hogy összhangba hozzák a büdzsét és az adótörvényeket, ezzel végrehajtásuk zökkenőmentes legyen – tette hozzá. A képviselő közölte, módosítják az országos nemzetiségi önkormányzatok tisztségviselői illetményének maximumát, de ez nem jelenti az illetmények, tiszteletdíjak automatikus emelését.

A DK szerint a banki költség, a gyógyszer és az élelmiszerek áfája is a rezsi része

Varju László, a DK vezérszónoka szerint a kormány súlyos csapást mér az emberekre az általuk is elismert tizenöt százalékos inflációval, ami tovább nőhet az év végéig. Ebben helyzetben a jövő évi költségvetésről tárgyalni hiteltelen, csak azért fogadhatják el azt, mert rendeleti kormányzással ugyanúgy napról napra tervezik módosítani, ahogy az utóbbi időszakban tették az ideivel.

Ugyancsak az emberekre mért csapásként beszélt Varju az extraprofitadóról, amely értékelése szerint valójában közvetett árdrágítás. Azt is mondta, a kormány olyan vállalatokat terhel ezzel az adóval, amelyek nem nyereségesek. A képviselő szerint a rezsinek nemcsak az áram és a gáz a része, hanem az élelmiszerek áfája, a gyógyszerárak és a megemelt banki költségek is.

Fotó: MTI/ Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.