2023-as költségvetés
Karácsony Gergely azért nem akarja a teljes szolidaritási adót befizetni, mert szerinte már így is sokat adott az államnak
Meglehetősen érdekes magyarázattal állt elő Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy miért van csődközeli állapotban a főváros és miért nem akarják befizetni a teljes szolidaritási adó összegét. Természetesen erről is a kormány tehet, mert úgymond "lerabolták" Budapestet, Karácsony számításai szerint ugyanis három év alatt 227 milliárd forintot vont el a kormány a fővárostól.Tállai András: a magyar adópolitika válságálló és családbarát
Továbbra is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme az első a kormánynak – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára annak kapcsán, hogy március elsején megkezdte az Országgyűlés a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását. Tállai András emlékeztetett arra: a költségvetés módosítására azért van szükség, mert a már második éve zajló, elhúzódó ukrajnai háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta az ország gazdasági körülményeit.Varga Mihály: a háború és a szankciók okozta változásokhoz kellett igazítani a költségvetést
Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2023-as büdzsé módosításának vitájában, az Országgyűlés szerdai ülésén.Nehezen megy a matek a baloldalnak: egy napot élt az újpesti költségvetés, mert "elszámoltak valamit"
Nagy István, a Fidesz–KDNP újpesti önkormányzati képviselője korábban ugyan szólt Trippon Norbert költségvetésért felelős DK-s alpolgármesternek, hogy vonja vissza a 2023. évi költségvetés előterjesztését, mert az hemzseg a számítási hibáktól, azonban javaslatát a baloldali többség nem fogadta el. Úgy tűnik, most mégis rájöttek az újpesti balosok, hogy valamit nagyon elszámoltak, mert hirtelen sürgős képviselő-testületi ülést hívtak össze.A finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is tárgyalja ma az Országgyűlés
Megkezdi a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely megvitatja a finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is. Napirend előtt a képviselők megemlékeznek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok ünnepnapjáról, a nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának napjáról.Nagy Attila Tibor a Pankrációban: Orbán nyitva hagyta a háborús szerepvállalás lehetőségét
Meddig tartható a kívülálló, tűzszünet- és békepárti magyar álláspont, miért olyan nagy bűn, ha az orosz-ukrán konfliktus ügyében nem a mai, hanem a Merkel-féle 4-5 évvel ezelőtti állásponttal értünk egyet? - kérdezte Huth Gergely főszerkesztő Nagy Attila Tibor politikai elemzőt a Politikai Pankrációban, felidézve a miniszterelnök évértékelőjében minderről elmondott gondolatokat. Nagy Attila Tibor többek között kifejtette: Az az álláspont, hogy ki kell maradni az orosz-ukrán háborúból, egészen biztosan a magyar társadalom többségének támogatását bírja. A magyar kormányfő evvel valóban egyedül van Európában, de világszerte már nem feltétlenül, hiszen Kína, India, vagy Dél-Afrika hasonlóan tartózkodó nézetet képvisel.Annyira szorongatja a kormány a balos kerületeket, hogy Zugló idén rekord, 51 milliárdos költségvetéssel számol
Időről időre mi is elővesszük az ellenzéki vezetésű kerületeket, akik a kormányra mutogatnak, miszerint az kivérezteti, ellehetetleníti őket és ezért nem tudnak fejlődni, a kerületi lakosokért dolgozni, fejleszteni satöbbi. Az egyik leghangosabb "kormányra mutogató" Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba, akit annyira ellehetetlenítenek Orbánék, hogy idén rekordösszegű költségvetést fordíthat(na) a kerületre.Hatalmas összeggel gazdálkodhat idén Újbuda, de úgy tűnik, fejlesztésre aligha számíthatnak a kerületiek
Habár arról beszélnek a baloldali vezetésű önkormányzatok, hogy kivérezteti őket a kormány, a számok mást mutatnak. Újbuda bevétele az iparűzési adóból a 2023-as évre rekord nagyságú lehet a tervezet szerint, várhatóan 16,87 milliárd forint üti a kerület markát. Összesen pedig ebben az évben várhatóan 36,5 milliárd forintból gazdálkodhat a kerület vezetése, ami példa nélküli. Ennek ellenére a helyi Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy a hatalmas összeget a kerület üzemeltetésére és nem a fejlesztésére akarja fordítani a baloldali többségű testület. Mindeközben fegyelmi eljárást és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a kormánypárti képviselők, mivel a DK-s polgármester, László Imre nem ment el arra a kormányzati egyeztetésre, ami az energiaválság mérséklésére szolgáló segítségnyújtásról szólt volna, ezzel pedig több száz millió forinttól esett el a kerület.A 2023-as költségvetésben a rezsivédelemé a főszerep
Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre. Ezért a jövő év legfontosabb feladata, hogy megvédjük a magyar családokat és a munkahelyeket, megőrizzük a nyugdíjak értékét, fenntartsuk a rezsicsökkentést és az ország biztonságát– írja közleményében a Pénzügyminisztérium.Ajánljuk még