Pesti Srácok

A 2023-as költségvetésben a rezsivédelemé a főszerep

A 2023-as költségvetésben a rezsivédelemé a főszerep

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre. Ezért a jövő év legfontosabb feladata, hogy megvédjük a magyar családokat és a munkahelyeket, megőrizzük a nyugdíjak értékét, fenntartsuk a rezsicsökkentést és az ország biztonságát– írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

Annak érdekében, hogy a megváltozott körülmények ellenére is biztosítottak legyenek ezek forrásai, szükségessé vált a 2023-as költségvetés módosítása. A veszélyhelyzetre való tekintettel a módosítás - a Költségvetési Tanács jóváhagyását követően - kormányrendelettel történt, szem előtt tartva az Országgyűlés által már elfogadott, legfontosabb irányvonalakat.

A közlemény szerint a költségvetés a nehéz idők ellenére is biztosítja a családtámogatásokat, sőt, ezek köre jövőre tovább bővül: azok a fiatal nők, akik gyermeket vállalnak, harmincéves korukig teljes adómentességet kapnak. A költségvetés emellett garantálja, hogy januártól 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, amely a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik. Ezzel 2023-ban a nyugdíjcélú kiadások meghaladják a 6150 milliárd forintot. A kormány megőrizte a költségvetés emelt forrásait az oktatásban és az egészségügyben is, mindkét ágazatban béremelésekkel számolnak.

Még mindig véd a rezsicsökkentés

PestiSracok facebook image

Magyarország energiaszámlája 7-ről 17 milliárd euróra nő 2023-ban. A rezsicsökkentés fenntartása nélkül a magyar családok havi 181 ezer forinttal többet fizetnének energiára. Ezért a kormány úgy döntött, hogy jelentősen emeli a Rezsivédelmi Alap forrásait annak érdekében, hogy megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat az elszálló energiaáraktól. Az alap összege így közel négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik jövőre. A kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot is megemelte: a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő a tartalékok összege.

A kormány a veszélyes idők ellenére is fenntartja azt a célját, hogy javítsa az egyensúlyi mutatókat. Ennek megfelelően a jövő évi költségvetés 1,5 százalékos növekedéssel, csökkenő hiánnyal és mérséklődő államadóssággal számol.

A Rezsivédelmi Alap és a központi tartalék jelentős emelésére tekintettel a kormány a korábban meghatározottnál némileg magasabban, a GDP 3,9 százalékában határozta meg az új hiánycélt, amely az idei várható hiányhoz képest érdemi csökkenést mutat. A kormány ugyanakkor azt is kikötötte, hogy amennyiben a gazdaság a várható 1,5 százaléknál magasabban bővül, a fennmaradó részt a hiány további csökkentésére kell fordítani. A 2023 év végi adósságráta 70,2 százalékra javulhat - közölte a PM.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.