Pesti Srácok

Tállai András: a magyar adópolitika válságálló és családbarát

null

Továbbra is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme az első a kormánynak – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára annak kapcsán, hogy március elsején megkezdte az Országgyűlés a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását. Tállai András emlékeztetett arra: a költségvetés módosítására azért van szükség, mert a már második éve zajló, elhúzódó ukrajnai háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta az ország gazdasági körülményeit.

– emelte ki az államtitkár. Kifejtette: a kormány továbbra is minden magyar háztartás számára fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig, amely 181 ezer forintot jelent havonta, családonként.

PestiSracok facebook image

– mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a költségvetés a januári 15 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is biztosította, amely a 13. havi nyugdíjat is érintette.

– jegyezte meg. Tállai András hangsúlyozta: a magyar adópolitikának hosszú ideje fontos célja az általános GDP-arányos adóelvonási szint csökkentése. A 2009 óta bekövetkezett változásokat összesítve már 5 százalékpontos csökkenést láthatunk, amivel Magyarország ebben az időszakban az EU második legnagyobb adócsökkentőjének számít Írország után, jelentősen megelőzve a 3. helyezett Máltát. Kiemelte: több ponton is jelentős előrelépés történt, így a 2011-ben érvényes 11 helyett mostanra mindössze háromfajta közteher vonatkozik a munkából származó jövedelmekre.

– sorolta az államtitkár. Tállai András közlése szerint a cél az, hogy a válság időszakában is sikerüljön megőrizni az elmúlt évtized eredményeit.

– fogalmazott. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elmúlt időszakban úgy tudta megőrizni a gazdasági növekedést, hogy az unió más tagállamaival ellentétben még nem kapta meg a pandémia utáni helyreállítási program forrásait sem.

– jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.