adópolitika
Varga Mihály: az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát
A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.Tállai András: a magyar adópolitika válságálló és családbarát
Továbbra is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme az első a kormánynak – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára annak kapcsán, hogy március elsején megkezdte az Országgyűlés a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását. Tállai András emlékeztetett arra: a költségvetés módosítására azért van szükség, mert a már második éve zajló, elhúzódó ukrajnai háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta az ország gazdasági körülményeit.Pénzügyminisztérium: Brüsszel bele akar szólni a tagállamok adópolitikájába
Magyarország a járvány utáni gazdasági újraindítást továbbra is adócsökkentések mentén képzeli el, az adópolitika szuverenitását sértő intézkedéseket továbbra sem támogatjuk – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően, amelyről kedden közleményben tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t.Dömötör Csaba: Magyarország nem gyarmat, képesek vagyunk saját magunk dönteni az életünkről
A koronavírus-járvány harmadik hullámának letörésével új időszak kezdődik, és egy olyan korszakba lépünk, amelyben az országoknak egyszerre több kihívással is szembe kell nézni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Szijjártó Péter: Alapvető érdekünk, hogy az adópolitikák nemzeti hatáskörben maradjanak
A magyar gazdaság gyors újraindításához a visegrádi partnerek gazdasági újraindulása is szükséges–szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a sziléziai Katowicében, ahol a magyar küldöttség tagjaként részt vett a visegrádi csoport miniszterelnöki csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter kiemelte, hogy el kell utasítani minden olyan külső nyomásgyakorlási kísérletet, amely a térségbeli országokban adóemeléshez vezetne.Adócsökkentés, államadósság-mérséklés és családvédelmi intézkedések a kormány pénzügyi politikájának alappillérei
A pénzügyminiszter szerint Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország. Varga Mihály a Mandinernek adott interjúban megerősítette, hogy a szigorúbb költségvetés híve, egyelőre az országnak nem érdeke az euró bevezetése, és arról is beszélt, hogy egyszerre osztja és vitatja a jegybankelnök megállapításait a lakáspiaci helyzetről.A kiva az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája
A kisvállalati adó (kiva) amellett, hogy az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, még a költségvetési bevételekre is jótékonyan hat – közölte Izer Norbert.Szijjártó: Az EU-nak a V4-ek példáját követve újra versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie
Az Európai Uniónak (EU) ismét versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, azon a sajtótájékoztatón, amelyet a visegrádi négyek és Franciaország külügyminisztereinek találkozója után tartottak csütörtökön.Dobrev Klára mellébeszél és a kormány adópolitikája miatt aggódik - Jobban örülne, ha erről is az EU döntene (PS-videó)
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listájának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Parlament szerint Magyarország az adóelkerülő multik paradicsoma, majd kifejtette, hogy a DK európai multiadót javasol, vagyis elvenné a mindenkori magyar kormánytól a multikra vonatkozó adópolitika meghatározásának lehetőségét.Ajánljuk még