A tavaly április 8. utáni felismerés, hogy ez legalább 12 évig fog tartani, de akár valóban 20 is lehet belőle, kihozza a régi SZDSZ-es kobakokból a mondanivalót. A 2010 előtti szívós országrontás szellemi motorja volt ez a párt a választók jóvoltából bekövetkezett pusztulásáig, azonban a régi motorosai egyre nyíltabban bújnak elő újra, felbátorodva azon, hogy az utánuk következett baloldali ellenzék még náluk is hülyébb. Kis János, az SZDSZ első elnöke például nem elégedett meg azzal, hogy februárban kihirdette a rendkívül tehetséges, fiatal, ellenzéki politikai generáció megérkezését, és rögtön ki is osztotta nekik a feladatokat, hanem most egy rém izgalmas könyvben is irányt mutat. Pisloghat a mucsa, hogy micsoda szellemi potenciál rejlik még a Kádár-rendszert egykor balról támadó mozgalmárok csontvázaiban.
Alkotmányos demokrácia – régebbi és újabb közelítések – már a címével magával ragad a kötet, és ékesen bizonyítja, hogy a hazai progresszívek mekkora mesterei az általuk szüntelenül harsogott haladásnak és megújulásnak. Szinte látom a fiatalok tömegeit, ahogy klímatüntetéseken bulizgatás és álságos ökolábnyom-méricskélés helyett Kis János naftalinszagú esszékoszorúját lapozgatják. Legfeljebb Karácsony Gergelyről tudom elképzelni, hogy illemből elolvassa, és közben arra gondol, hogy a faszért hagyta magát rábeszélni erre. Szerencsére azonban a szerző a mindig megbízható HVG felületén megörvendeztetett minket az előszóval.
A harmadik köztársaságot visszahozni nem lehet, de meg kell teremteni a negyediket
– próbál megdöbbenteni minket a filozófus, sikertelenül. Valakiknek biztos kicsit szomorú is, de alapvetően csodálatosan felemelő fejlemény, hogy az SZDSZ-értelmiség mára lemondott az általa megálmodott, az európai nagytőke félgyarmati prédájának megalkotott posztkommunista Magyarországról. Ez a Magyarország úgy átalakult az elmúlt kilenc évben, hogy a globalista elit már nem tartja visszaállíthatónak azon célok irányába, amelyekre annak idején létrehozta. Most már el akarja pusztítani (lásd Gyurcsány Ferenc káosz- és válságvárását), és egy következőt építeni helyette.
Így játszadozik országokkal és népekkel a globális elit,
rendszereket dönt és állít, az pedig csak járulékos, leírható veszteség, ha közben egy-két nemzedék minden reménye megy a kukába ezekben az országokban.
A liberális demokrácia hazudott
A liberális demokrácia válságának – sőt, ellenfelei szerint bukásának – okait firtatva Kis János felveti az erkölcsi kompromittálódást, de aztán még a felelősség lehetőségét is elhessegeti. Egyrészt kinyilatkoztatja, hogy nem látott még a világ magasztosabb rendszert a szélsőséges, erőszakos egyenlősdinél, másrészt úgy tesz, mintha a liberális demokráciában hirdetett erkölcsiséget bármikor komolyan vette volna ennek a rendszernek az elitje. Kis Jánosnak érdemes lenne megkérdeznie néhány embert ott lent, az igazi világban arról, hogy miként élték meg a liberális demokrácia magyarországi két évtizedét.
Kis János még kitartóan hisz a bukott eszmében (kép forrása: timetoast.com)
Megélték azt a mindennapokban, hogy „minden ember élete egyenlően számít”, hogy érvényesül az „egyenlő emberi méltóság”, hogy „mindenkinek egyenlő szava van a közéletben”, hogy „senki sincs alávetve mások uralmának”, hogy egyenlően osztják el a társadalom erőforrásait?
Ha az emberek nem így élték meg a rendszerváltoztatás utáni időket, és még csak őszinte szándékot sem tapasztaltak mindezek megvalósítására, akkor a liberális demokrácia hazudott nekik. A liberális demokrácia volt az első rendszer a történelemben, amely ezeket ígérte a társadalomnak, de esze ágában sem volt megvalósítani az ígéretét, arra számítva, hogy az emberek majd úgyis beletörődnek abba, ami van. Nem, a Fényességes Nyugaton sem valósította meg, csak ott több pénzzel, nagyobb jóléttel győzik meg a népet, hogy törődjön bele.
A liberális demokrácia tehát történelmi megközelítésből bukott el, mert nem azt valósítja meg, amit ígért. Különböző politikai berendezkedéseket lehet kipróbálni, bevezetni, amelyek különböző jellegű előnyöket kínálnak a társadalom egyes rétegeinek. Ez nem ördögtől való dolog,
a liberális demokrácia nem valami magasztos csúcs, az abszolút jó, ahová az emberiség felkapaszkodott, és véget ért a történelem.
Ez csak egy rendszer a sok közül, és – Kis János hegyibeszédétől függetlenül – volt már kiegyensúlyozottabb és igazságosabb, boldogabb rendszer is a világon.
Amikor a forradalmár örökkévalóságot szeretne
Kis János azonban mindebből mit sem ért. Nem érti, hogy az általa imádott ideálok – élükön az egyenlőség hamis istenével – csupán a liberális demokrácia ideáljai, és nem látja be, hogy a megrothadt rendszer kihívói nem „borzadályok”, hanem történelmi alternatívák. Állítja, hogy a liberális demokrácia felsült, elkopott, hiteltelenné vált elvei igazak és vonzók, csak az intézményrendszerrel van baj, mondván, nincsenek tökéletes intézmények. Kipróbált propaganda ez, csak a mondatok alanyát kellett kicserélnie, hiszen tudjuk, ugye, hogy „a kommunizmus nemes és magasztos eszme, csak az emberek túl tökéletlenek hozzá”. Ezért ment sajnálatosan félre, ezért teltek meg a meszesgödrök nemes és magasztos célokért felakasztott meg tarkón lőtt szerencsétlenek holttesteivel.
Így aztán Kis János kapaszkodik a régibe, az egyetlenbe, amit behatóan ismer;
hadonászik a süllyedő hajón az evezőjével, és nem látja, hogy már a lapátja is letörött. A liberális demokrácia megvédéséről, alapos megreformálásáról, a kapitalizmus jólétivé, emberarcúvá átszabásáról delirál, meg a negyedik Magyar Köztársaságról, amelyik majd ugyanazt megpróbálja, mint a harmadik, és becsszó jobban fogja csinálni… Ilyen az, amikor az örökkévalóság értékrendjét az újkorban lebontó forradalmárok megöregszenek, és elkezdenek vágyni az örökkévalóságra – de persze a sajátjukra. Hiába, előbb-utóbb mindenki megtalálja Istent, vagy ha nem, akkor elkezd neki hiányozni.
A liberalizmus kihívói nem borzadályok, hanem alternatívák.
Elbukott a liberalizmus, haladjunk!
A liberalizmus kikönyökölt magának a történelemben két és fél évszázadot, és ez idő alatt a saját elitjének korábban sosem látott gazdagságot halmozott föl, általánosságban pedig sosem látott vagyoni különbségeket, sosem látott társadalmi gyűlölködést és sosem látott környezetszennyezést hozott, továbbá korábban sosem látott totalitárius, tömeggyilkos diktatúráknak ágyazott meg.
Csak nem képzeli Kis János, hogy mindezek rendbehozását is a liberálisokra bízzuk?! Nem kellenek sem a régi gúnyájukban, sem azzal a világmegváltó, zöld ökohippi külsővel, amivé az élelmesebbje átvedlett.
Tessék haladni a korral, Kis elvtárs! Önök, a haladók akarják ezt, hát rajta! El kell engedni a régi, elkopott eszméket a progresszió nevében. Ja, hogy amikor már Önök ez a régi elkopott dolog, az már nem ízlik a megöregedett forradalmároknak? Milyen kellemetlen!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS