Az erősödő magyarellenesség a Romániát érintő magyar álláspontot és döntéseket is befolyásolhatja – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.
A kisebbségben élő magyarok miatt fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat. Emiatt sajnálatos, hogy a magyarellenes indulatok a román politikai élet legfelsőbb szintjeit is elérték
– mondta Szijjártó Péter.
A jó viszony nem csupán az ottani magyarságnak, hanem Romániának is kedvezne, hiszen európai ügyekben és kereskedelmi kérdésekben is együttműködésre számíthatna Magyarországtól
– tette hozzá. A tárcavezető megjegyezte, hogy a magyar-román kapcsolat egészen a közelmúltig nemzetközi téren is eredményes volt, és szimbolikus jelentőségű, hogy sikerült rendezni a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügyét.
A feszültségkeltést azonban vissza kell utasítani, Magyarország ezért akár nemzetközi színtéren is fel fog lépni a magyarellenesség ellen
– hangsúlyozta.
Szijjártó Péter az uniós intézményvezetők megválasztására utalva kijelentette, hogy Magyarország álláspontja kezdettől fogva világos és egyértelmű.
Nem számíthat a magyar támogatásra az a jelölt, aki nem tiszteli az európai nemzeteket, nem becsüli a keresztény értékeket, és nem akarja megállítani a migrációt
– közölte a miniszter.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS