Pesti Srácok

Női kormányról álmodik Bozóki, ahol Gyurcsányné lenne a miniszterelnök, Vadai meg a titokminiszter

Női kormányról álmodik Bozóki, ahol Gyurcsányné lenne a miniszterelnök, Vadai meg a titokminiszter

Gyurcsányné, mint miniszterelnök, Szél Bernadett, mint belügyminiszter, Kunhalmi Ágnes, mint honvédelmi miniszter, és Vadai Ágnes, mint titokminiszter – így nézne ki Bozóki András szerint az ideális, csak nőkből álló kormány. Az első Gyurcsány-kormány nemzetikulturálisörökség-minisztere Facebook-posztjában hergelte ezzel az ötletével az internet népét; hogy fricskának szánta, vagy komolyan is gondolta, lényegében egyr megy az ellenzéki politikusnőkre való tekintettel.

– írja hétfői Facebook-bejegyzésében Bozóki András. Gyurcsány egykori minisztere kifejti, ki mire is lenne szerinte alkalmas:

  • Dobrev Klára (miniszterelnök)
  • Danks Emese (kancellária)
  • Pelle Andrea (igazságügy)
  • Ámon Ada (környezetvédelem)
  • Király Júlia (pénzügy)
  • Győrffy Dóra (gazdaság)
  • Szél Bernadett (belügy)
  • Donáth Anna (oktatásügy)
  • Szabó Timea (egészségügy)
  • Szelényi Zsuzsa (külügy)
  • Mautner Zsofia (népjólét)
  • Saly Noémi (kultúra)
  • Parászka Boróka (kisebbségek)
  • Kunhalmi Ágnes (honvédelem)
  • Szabó Rebeka (vidékfejlesztés)
  • Perintfalvi Rita (vallás- és egyházügy)
  • Polgár Judit (sport)
  • Vadai Ágnes (titkosszolgálatok)
  • Kálmán Olga (szóvivő)

PestiSracok facebook image

Mivel akárhogy is nézzük, az ellenzék női képviselőire, illetve a felsorolásba vegyült közéleti szereplőkre mindenképpen rossz fényt vet Bozóki felvetése, ezért e helyütt nem is kommentálnánk ezt a felsorolást. Véleményposztunkat a bejegyzés kapcsán itt olvashatják.

https://www.facebook.com/andras.bozoki.5/posts/10220544350264529

Forrás: facebook.com; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.