Nem lehet elég korán elkezdeni a gyermekek környezeti nevelését, különösen abban az évszázadban, amikor gigantikus méretű úszó szemétszigetek lepik el az óceánokat, amikor az egyszer használatos tárgyak világában élünk. A jövő generáció kezébe olyan szemléletet, viselkedésmintát kell adnunk, amely garantálja bolygónk jövőjét. Ebben vállal fontos szerepet az FKF Nonprofit Zrt., a budapesti köztisztaság és hulladékgazdálkodás elsőszámú felelőse.
A cég korán felismerte, hogy a környezettudatos gondolkodásmód kialakítását, a társadalomért felelős szemléletmód formálását minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni. A társaságnál évekkel ezelőtt indított Környezetvédelmi Oktatóprogram keretében óvodák, általános iskolák, valamint középfokú oktatási intézmények diákjai interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg az FKF tevékenységeivel, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, az újrahasznosítás és újrahasználat nyújtotta lehetőségekkel. Portálunk egy ilyen foglalkozás után beszélgetett Orendi Évával, aki oroszlánrészt vállalt a Fővárosi Közterület-fenntartónál az edukációs program kidolgozásában. A téma örökérvényű aktualitását erősíti a műanyagmentes július kihívás, amelyhez 170 ország – köztük Magyarország is – csatlakozott.
Orendi Éva, az Edukációs Csoport vezetője tíz évvel ezelőtt a tanári pályáról érkezett a céghez, így nem csoda, hogy örömmel jelentkezett óvodai és iskolai foglalkozások levezénylésére akkor, amikor egyre szaporodott azoknak a nevelési-oktatási intézményeknek a száma, amelyek az FKF szakembereitől vártak hatékony segítséget az oktatásban, a környezeti nevelésben.
Egyre több intézmény veszi igénybe az FKF ingyenes oktatását
„Eleinte csupán felkérésre tartottam rendhagyó órákat, akkoriban egyébként a szelektív hulladékgyűjtés még gyerekcipőben járt a fővárosban. Azonban pár esztendő alatt annyira megszaporodtak a megkeresések, hogy a gyakorlatot, kezdeményezést megfordítva, nyolc éve a cég Edukációs Csoportja meghirdette a Környezetvédelmi Oktatóprogramot, amely oktatási segédanyagokat, több korosztálynak (óvodától középiskoláig) szóló óravázlatokat, szemléltetőeszközöket tartalmaz. A program keretében interaktív tanórákat, foglalkozásokat, előadásokat tartunk az edukációs munkatársaimmal, és ezek az intézmények számára ingyenesek.
Több témára van kidolgozott óratervezetünk, amelyek figyelembe veszik az életkori sajátosságokat is. Az iskolák választanak ezek közül. A slágertémák a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás, az ún. hulladékpiramis elemei, és természetesen cégünk tevékenységének, telephelyeinek bemutatása. Fontos hangsúlyozni, hogy minden óra anyagába becsempésszük a környezetvédelmet. Az FKF tisztában van azzal, hogy a felnövő generációkon van a „világ szeme”, ugyanis ők azok, akik a Földünkön zajló katasztrofális folyamatokat megállíthatják és a visszájára fordíthatják. Erre a témára az óvodások a legfogékonyabbak, hiszen nekik még nincsenek rosszul berögzült szokásaik. Számtalan történet jutott vissza a fülünkbe egy-egy ilyen szemléletformáló előadás után, miszerint a kicsik figyelmeztették otthon szüleiket, például a hulladék szelektálását illetően.”
Interaktív, izgalmas órákkal a Kék bolygóért
De hogyan lehet egy ilyen fajsúlyos témát úgy feldolgozni, hogy a gyermekek élvezzék is a tanulást, és valóban bevésődjenek a hallottak? „A tanórákon olyan életszerű feladatokat oldunk meg a diákokkal, amelyek próbára teszik döntési, problémamegoldó képességeiket, önálló, kreatív gondolkodásukat. Mindezzel arra kívánjuk felhívni a figyelmüket, hogy a minél jobb minőségű élet megteremtése tudatos odafigyelést, állandó, következetes munkát igényel, amely rövid és hosszú távon egyaránt sokszorosan megtérül. A 30-45 perces órákon interaktív tevékenység zajlik, egyéni, frontális és csoportmunka formájában.”
Éva hangsúlyozta: céljuk az, hogy a fenntartható fejlődés pedagógiájának jegyében kialakítsák a diákokban azt a szemléletmódot, amely szerint felelősséget éreznek környezetük iránt, felismerik a „minden mindennel összefügg” elvét, és az életük minden területén megjelenik ez az attitűd. „Szeretném, ha az órákon a gyerekek rájönnének arra, hogy ez nemcsak szimpla játék, hogy a papírt a kékbe, műanyagot a sárgába és hasonlók, mert a tét ennél nagyobb. A foglalkozás végén kapott játék kukáról és egyéb ajándékokról örülök, ha eszünkbe jut a Föld jelenlegi sorsa, és az, hogy a változás az ő kezükben van.” Az edukációs csoportvezetőtől megtudtam, hogy az FKF hosszú távú tervei között szerepel az is, hogy a Nemzeti Alaptantervbe beépüljön a hulladékgazdálkodás tárgyköre.
Egyébként a Közterület-fenntartó nem áll meg a gyerekek oktatásánál, hiszen pedagógusoknak szerveznek továbbképzést évente, illetve számtalan alkalommal tartottak már például multiknál, kisebb cégeknél szemléletformáló, tájékoztató előadást, mert amellett, hogy nem lehet elég korán kezdeni a környezeti nevelést, azért az is igaz, hogy jó pap holtig tanul.
Fotók: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS