Módosította a vallomását pénteken kezdődött büntetőperében M. Richárd, aki a vádirat szerint egyik okozója volt annak a két évvel ezelőtti közúti balesetnek a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében, amelynek következtében következtében két ember életét veszítette és többen megsérültek. M. Richárd korábban azt állította, vészfékezett, hogy elkerülje az ütközést, pénteken pedig azt, hogy úgynevezett elkerülő vészgyorsításba kezdett. A tárgyaláson meghallgatott szakértő ennek lehetőségét ugyan nem zárta ki, de véleménye szerint a súlyos balesetet a körülmények miatt így sem lehetett volna elkerülni. A szakember a történteket úgy értékelte, hogy a vészfékezést életszerűbb és helyesebb eljárásnak tartja.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőperben M. Richárd beszélt egyebek mellett a korábbi közlekedési kihágásairól, és a bódító hatású szerekkel ápolt kapcsolatáról is, valamint arról, hogy vendéglátós érdekeltségéből néhány százezer forintra tesz szert havonta, luxusautókat forgalmazó vállalkozásának pedig hol van bevétele, hol nincs. Állítása szerint – komoly szívbetegséggel küzdő – sportolóként nem él ilyesmikkel, de a baleset előtt néhány nappal alkoholt fogyasztott, leittasodott, majd egy idegen férfi javaslatára kokaint is fogyasztott egy szórakozóhelyen. A tragédia után a férfi szervezetében kiürülőben lévő drogot igen, de szeszt nem mutattak ki a vizsgálatok. M. Richárd korábban tagadta, hogy gyorsan hajtott volna a Dózsa György úti baleset előtt; később azt mondta, hogy csekély mértékben léphette túl a megengedett sebességet, majd utóbbi verzióhoz ragaszkodott a pénteki tárgyaláson is. A vészgyorsítás verziójáról úgy nyilatkozott, hogy a történtek után még nem tudta higgadtan értékelni, mit tett, később azonban volt ideje átgondolni a mozzanatokat. A vádirat szerint a nagy teljesítményű Mercedest vezető M. Richárd gyorshajtása, és az átlagosnak számító Citroën sofőrje, a szabálytalanul kanyarodó N. József együtt idézték elő a tragédiát; ezt támasztják alá a szakértői vélemények is.
A pénteki tárgyaláson az igazságügyi szakértő hosszasan elemezte azokat a kamerafelvételeket, amelyek alapján rekonstruálta a történteket, és amelyek alapján M. Richárd autójának sebességét a megengedett tempó körülbelül kétszeresére becsülte. A szakember a laikusok számára a baleset megértéséhez értelmezhetetlen filmek apró mozzanataiból, matematikai megközelítéssel állította össze a véleményét. M. Richárd felvetésére, miszerint vizsgálják meg a Mercedes fedélzeti számítógépében, hogy mennyivel haladt, amikor a légzsák aktiválódott, a szakértő azt válaszolta: az ilyen adatfeldolgozás rendkívül időigényes és drága, ezért ő nem is alkalmazta azt. M. Richárd kocsijának sebessége ugyanakkor vélhetőleg lényeges körülmény lesz az ítélet kiszabásakor, mert az döntheti el, hogy mekkora szerepe volt a vészhelyzet kialakulásában. A férfi számára súlyosító körülmény, hogy a baleset idején nem volt vezetői engedélye, mert azt korábbi közlekedési kihágásai miatt elvették tőle. Egy másik vádpont szerint négy esztendeje M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak: “az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!” Ezután M. Richárd belerúgott a biciklisbe, társa – a per másodrendű vádlottja – pedig arcon ütötte. Az ügyészség szerint utóbbi vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg. A büntetőper szeptemberben folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS