Egyöntetűen elítélték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai hétfői zárt ülésükön a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban történt erőszakos cselekményt. Az ülést Varga-Damm Andrea, a testület jobbikos alelnöke kezdeményezte a hvg.hu-n megjelent cikk nyomán, amely szerint májusban szexuális bántalmazás történt a debreceni honvéd-középiskola kollégiumában. Az információk arról szóltak, hogy egy 9. évfolyamos fiatalt 10. évfolyamos társai lekötöztek és védekezésre képtelen állapotban megerőszakoltak, vagy “legalábbis ilyen jellegű tevékenységet folytattak”.
A parlamenti bizottság zárt ülését Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke az érintett fiatalkorúak személyiségi jogaira, valamint a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel kezdeményezte. Ezt a bizottság egyhangúlag támogatta. Kósa Lajos az ülés után leszögezte: a honvéd katonai szakközépiskolába járó diákok nem katonák, nincsenek hadrendben, a Honvédelmi Minisztérium (HM) csak fenntartója az iskolának. Elmondta, hogy a bizottság tagjai közül mindenki elítélte az erőszakot.
Semmi ilyet nem szabad eltűrni, a legpéldásabban fel kell lépni ellene
– hangoztatta a politikus.
Az iskola igazgatója arról tájékoztatott: átszervezéseket kezdeményezett az intézményben és fokozott figyelmet fordít arra, hogy a hasonló eseményeket megelőzzék
– közölte Kósa Lajos, hozzátéve: az iskola által meghozott intézkedéseket támogatják. Az elkövető diákokat elbocsátották, a HM feljelentést tett a rendőrségen. A bizottság a nyomozás lezárultával dönt arról, hogy szükség van-e további intézkedésekre.
Varga-Damm Andrea a bizottság ülése után elmondta: tíz évre titkosították az elhangzottakat, ugyanakkor azt megerősítette, hogy igaz, ami a hvg.hu cikkében megjelent. Az eset után fontos, hogy ezeket a kérdéseket alaposan, felelősségteljesen kezeljék.
A jövő nemzedékek védelme elsődleges feladat
– jelentette ki. Kérdésre válaszolva azt mondta: nincs garancia arra, hogy ilyen eset nem fordulhat elő még egyszer, hiszen bűncselekmények is történnek. Ugyanakkor kijelentette: a fiatalokkal máshogy kell bánni, hogy a hasonló eseteket elkerüljék.
A szocialista Harangozó Tamás azt mondta: egyetértettek abban, hogy az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia szükséges. Megjegyezte: az volt az “érzése”, hogy megpróbálták eltussolni az ügyet. Az MSZP-s politikus azt mondta, hogy az érintettek döntő többségét eltávolították az intézményből, s a nevelők körében is volt felelősségre vonás.
Vadai Ágnes (DK) úgy fogalmazott: “alapos kikérdezés volt”, az iskola igazgatója is részletesen beszámolt a történtekről. Kiemelte: különleges egyetértés alakult ki a bizottságban arról, hogy semmilyen erőszak nem tűrhető el. A konkrét ügyről azt mondta: nem egyszerű, egyedi esetről van szó. Megjegyezte továbbá, hogy álláspontja szerint “nem túl gyorsan” folytatták le a fegyelmi eljárást. Szorgalmazta, hogy az iskola vezetése és a minisztérium indítson programot azért, hogy megakadályozzák a hasonló cselekményeket, s hogy az eset áldozatát segítsék. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézményben tanulók a jövő katonái. Kiemelte: bízik benne, hogy a honvédelmi tárca nem tűri sorai között azokat, akik bármiféle erőszakot követnek el. Vadai Ágnes kezdeményezte, hogy vegyék napirendre a HM több, mint 500 milliárdos fegyverbeszerzésének ügyét is, de ezt a kormánypárti többség leszavazta.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium
Facebook
Twitter
YouTube
RSS