Elindul az önkormányzati választáson a Jobbik antiszemita botrányairól elhíresült, volt országgyűlési képviselője – értesült az M1 Híradója. Mint ismert: Kulcsár Gergely volt az, aki beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító cipők egyikébe, később pedig „kamukausztnak” nevezte a holokausztot. Kulcsár Gergely most a Jobbik, az LMP és a Momentum közös képviselőjelöltje Debrecenben. A Jobbik szerint Kulcsár Gergely ügye elévült, a Momentum pedig egyszerűen letagadta, hogy támogatják a politikust – közölte az M1 Híradója.
Budapest egyik leghíresebb holokauszt-emlékművébe köpött bele korábban a jobbikos Kulcsár Gergely. Akkor nyilvánosságra került egy kép és egy feltételezhetően a Jobbik tagjainak szánt e-mail is, amelyben arról írtak: „Kulcsár Gergely egy kis feltöltődésre vágyott és meglátogatta a Duna-parton a képen látható vidám helyet”. A Jobbik vezetése akkor úgy reagált: Kulcsár Gergely, aki akkoriban a Jobbik országgyűlési képviselője volt, hirtelen felindulásból tette, amit tett, és azóta megbánta. Csakhogy Kulcsár Gergelynek azóta is volt antiszemita megnyilvánulása. Egy évvel később frakciótársainak írt levelében „biboldó bérencnek” nevezte azokat a pártokat, akik hajlandóak megemlékezni a zsidó áldozatokról, sorai zárásaként pedig a holokausztot „kamukausztnak” nevezte. A levélnek akkor semmilyen következménye nem lett, azonban miután nyilvánosságra kerültek a holokauszt-emlékműnél történtek, Kulcsár Gergely egy időre háttérbe vonult. Idén januárban visszatért, a Jobbik észak-magyarországi szervezeteinek regionális igazgatója lett. Néhány napja pedig Kulcsár Gergely már ott volt az ellenzék debreceni jelöltjei között; az antiszemita botrányairól híres politikust az LMP, a Momentum és a Jobbik közösen indítja képviselőjelöltnek. A Momentum szerint nekik nincsenek antiszemita jelöltjeik. Arra a kérdésre viszont már nem kapott választ az M1, hogyan lehetséges az, hogy Kulcsár Gergely az ő jelöltjükként indul az önkormányzati választáson.
Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS