Kezdetét vette a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány; a pártok és a jelölő szervezetek sorra veszik fel az ajánlóíveket a választási irodáktól. A nagy elánnal beharangozott ellenzéki összefogásról azonban egyre több településen derül ki, hogy az barokkos túlzással sem mondható még tiszavirág életűnek sem. Portálunk értesülése szerint Dunaújvárosban, Hajdúszoboszlón és Szentendrén is másként alakultak a jelöltállítások, mint azt korábban elképzelték.
Izgalmasan alakul az ellenzéki szappanopera az önkormányzati választás kampányának kezdetén, bár hónapok óta az egységes ellenzéki jelöltállításról szóló hírekkel van tele a balliberális sajtó. Úgy tűnik, hogy az eddig hangoztatott “együtt sikerülhet” szlogennel sem túl sikeres gittegyletek homogenitása napról napra változik. A PestiSrácok.hu információi szerint ennek oka pedig az országos központi irányításban keresendő. A Jobbik és az MSZP pártvezetése ugyanis nem igazán nézi jó szemmel a helyi érdekek mentén szerveződő szövetségeket, így több településen kénytelenek voltak meghajolni a “központból érkező” ukáznak, amit kelletlenül ugyan, de mégis végrehajtanak.
Legutóbb például Dunaújvárosról derült ki, hogy mégsem egy ellenzéki kihívója lesz a fideszes polgármesternek: eddig négy polgármester-jelöltről tud a helyi választási iroda. Emlékezetes, ott “Rajta Dunaújváros!” néven fogott össze az ellenzék az önkormányzati választásra; a közös jelölt a Jobbikban politizáló Pintér Tamás országgyűlési képviselő volt. A nyár elején megjelent közleményük szerint “a választói akaratot figyelembe véve” döntött úgy a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Párbeszéd és a Lehet Más a Politika, hogy Pintér Tamás jelenlegi országgyűlési képviselőt fogják indítani polgármester-jelöltként. Akkor még azt írták: az összefogás az önkormányzati képviselőjelöltekre is vonatkozik, hiszen a résztvevő pártok az összes körzetben széles társadalmi támogatottsággal bíró jelölteket állítanak azért, hogy minden körzetben egyetlen kihívója legyen majd a kormánypárti jelölteknek.
Azonban fordult a kocka (esetleg változott a választói akarat?), s már nemcsak a Jobbik képviselője, hanem a Mi Hazánk Mozgalom, valamint egy független, baloldali képviselő is megmérettetné magát a fideszes Cserna Gáborral szemben. Portálunk úgy tudja, Pintér Tamás már a hétvégén bejelentette, hogy leadta a polgármester-jelöltségért szükséges voksokat a hétvégi hivatali ügyeleten. A választási iroda egyébként csak hétfőn, munkaidőben várta a jelölteket állító szervezetek képviselőit, hogy hivatalosan is megtörténhessen az ajánlóívek átvétele. (Cserna Gábor polgármester hétfőn reggel nyújtotta be a saját és az összes képviselőjelölt ajánlását, néhány óra alatt közel 1100 ajánlás jött össze neki.)
Visszaküldték, mert nem elegendő ajánlással érkezett
“Mindent megteszek, hogy én legyek az első…” – ez a dal ugrott be elsőként annak hallatán, hogy a dunaújvárosi helyi választási irodában Pintér Tamás kissé túlbuzgó módon próbált meg elsőként tetszelegni az összegyűjtött ívekkel: a HVI ügyeletese szólt rá, hogy az először leadott ívekhez még legalább ugyanannyira lenne szükség, amennyi biztosan elegendő a jelöltséghez. Mindezek után aztán neki is sikerült a 300 érvényes ajánlást megszerezni; a jobbikos politikust delegáló szervezet egyébként még gyűjti az ajánlásokat jelöltjeinek.
Nincs egység az ellenzéki oldalon
Pikáns, hogy a Jobbik váltópártjaként emlegetett Mi Hazánkért Mozgalom is indít polgármester-jelöltet. Farsang Tibor a PestiSrácok.hu megkeresésére úgy fogalmazott: azért döntöttek a megmérettetés mellett, mert nagyon sok megoldandó probléma van, ami mellett nem lehet elmenni. “A Mi Hazánk úgy látja, hogy meg kell fordítani az eddig tapasztalható negatív folyamatokat, ehhez pedig sok mindent meg kell tenni. Mi cselekedni akarunk, nem csak ígérgetni”. Hozzátette: egyelőre nyolc, de lehet, hogy kilenc körzetben indít a Mi Hazánk Mozgalom önálló jelöltet Dunaújvárosban. A nagy ellenzéki összeborulás mellett tehát a Mi Hazánk Mozgalom és egy baloldali kötődésű, ám most függetlenként induló képviselő, Tapaszi József is várja az ajánlásokat. Izgalmas adalék, hogy a Jobbik helyi hírportáljaként emlegetett blogoldal, a Castellum.do szerint mégis egység van az ellenzék soraiban, a valósághajlítás ékes példájaként említve azt, hogy a helyi médiában már más hírek láttak napvilágot a helyi választási iroda által közzétett információk szerint.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS