Újabb ellenzéki politikus engedett meg magának jobboldali embereket sértegető, becsmérlő megjegyzést. Ezúttal a Veszprém megyei MSZP-elnökhelyettes által vezetett roncsellenzéki összefogás egyik képviselőjelöltje nevezte nemes egyszerűséggel fogyatékosnak a Fidesz támogatóit. Lombosi Sándor ráadásul hivatalos képviselőjelölti oldalára írta ki, hogy “szinte csak a fogyatékosok írnak alá nekik” – mármint a Fidesz jelöltjeinek. Úgy látszik, még a szocialisták is belátták, hogy ez a megnyilvánulás megmagyarázhatatlan, pláne egy olyan ellenzéki összeborulás részéről, amelyiknek mottójául választott mondata az, hogy “tiszteljük egymást”. Így aztán a mocskolódó pápai szoci képviselőjelöltsége egy hétig tartott csupán, mert rávették, hogy lépjen vissza.
Korábban már írtunk arról, hogy a Veszprém megyei Pápán olyan csodás, elveken átívelő ellenzéki össefogást sikerült összegründolni, hogy sokan megirigyelhetik. A vaskalapos régi szoci, Grőber Attila és Süle Zsolt, az egykoron még szélsőjobboldali nézeteket valló, mára cukisodott pápai Jobbik-elnök ugyanis megmutatták, hogyan lehet elférni egy gyékényen egymással is, meg a Holokausztot csak “holokamunak” tartó Endre bákkal is. Az őszödi böszme szülővárosában mégiscsak muszáj valami olyan ellenzéki összefogást felmutatni, ami besöpri az összes Fidesz-gyűlölő szavazatát jobbról-balról egyaránt – gondolhatták. Egy ilyen összefogáshoz valami vonzó, jól hangzó jelmondat is dukált. Ezt lett a “Tiszteljük egymást, mi pápaiak”.
A tisztelet mindenkinek mást jelent. Lombosi Sándornak például az is belefér, hogy fogyatékosnak nevezze a jobboldali embereket.
Ráadásul ez nem is az első hasonló megnyilvánulása volt. Pár nappal korábban egy olyan posztot terjesztett, ami szerint a kormányzati intézkedések, mint például a rezsiutalványok “Fideszes faszságok”, a nyugdíjasoknak 9000 forintot ér a lelkiismerete, és ennyi pénzért képesek eladni unokáik jövőjét, akik pedig ezt a kormányt és a Fideszt támogatják, “szolgalelkű, kussoló, gyáva kretének”. A poszt így zárul: “Megsértődhetsz! Leszarom!”
Grőber Attila – a polgármester posztja alatt, aki kifotózta és nyilvánosságra hozta a gyalázatos bejegyzést – elhatárolódott és felszólította Lombosit, hogy kérjen bocsánatot. Egymás közt azt is megbeszélhették, hogy a kampányban ez most sajnos nem járja, ugyanis pár óra múlva Lombosi a hivatalos oldalán – a bocsánatkérést ugyan mellőzve – közölte, hogy Grőber Attila kérésére visszalép a jelöltségtől.
Süle Zsolt pápai Jobbik-elnöknek, az MSZP-Jobbik összefogás egyik vezéralakjának viselkedéséről azonban a mai napig nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani az ellenzéki polgármesterjelölt.
Mint korábban megírtuk, Süle mély tiszteletét fejezte ki az iránt az “Endre bá” iránt, aki a zsidó embereket csak pajeszos holokamunak nevezi, és egy József Attila-verset idézve máglyát vízionált, mindezt a jobbikos által szerkesztett Facebook-oldalon. A gyűlöleltkeltésre alkalmas kijelentésétől amúgy Süle Zsolt sem határolódott el, hanem napokig azt próbálta magyarázni, hogy nem látta az ominózus sorokat. Csakhogy ezen a hozzászóláson túl is Endre bá Facebook-oldala mással sincs tele, mint gyűlölködő, bizony nem egy esetben zsidó embereket becsmérlő, holokauszt-tagadó bejegyzésekkel.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS