Új politikai műfaj született, méghozzá a Karácsony Gergely sületlen ötleteit, felkészületlenségéből eredő tévedéseit, bornírt marhaságait és hülye ígéreteit helyretevő és helyreigazító rögtönzött sajtótájékoztatók műfaja. Ma Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere fogta meg a Budapesten nehezen tájékozódó, jelen nem lévő főpolgármester-jelölt kezét, és megpróbálta atyai szeretettel eligazítani a kerület ügyeiben.
Karácsony múlt hét szombaton látogatott el Óbudára, hogy a Hajógyári-sziget bejáratánál megdöbbentő ökörségeket hordjon össze, majd ígéretet tegyen az általa és a kampánycsapata által fantáziaországból kicsempészett problémák azonnali megoldására, amint megválasztják Budapest első számú vezetőjének. Karácsony sajtótájékoztatója és gondolatai a Sziget Fesztivál miatt ismert K-híd bejáratánál lévő sorompó és őrbódé körül forgott, és e tárgyegyüttes kapcsán kijelentette: ő bizony azokat le fogja azokat bontani (ha már a határkerítést nem tudja), és vissza fogja adni a szigetet az óbudaiaknak és a budapestieknek. Ez lehetne a Nagy Októberi Óbudai Forradalmi Felszabadulás (NOÓFF) – ha nevet is adtak volna a programnak. Hatalmas és bátor vállalás, mintha csak újra 1919-et írnánk, és a kommün nyitná meg éppen a proletárgyerekek előtt a korábban az úri középosztálynak fenntartott Margitsziget kapuit. De Karácsony Gergely – őszinte sajnálatunkra – mégsem fog odakerülni a vörös panteonba Szamuely Tibor és Kun Béla mellé, mivel a Hajógyári-sziget sosem volt elzárva senki elől, mindössze filmet forgattak, egyúttal az őrbódé híddal csendélet pusztán filmes díszletként volt jelen a két forgatási napon. Azóta már el is bontották. Persze épeszű ember már a sorompó cirill betűs feliratánál gyanút fogott volna, de ilyesmivel sem Karácsonyt, sem a stábját nem vádolja tisztességes ember.
Bús emlékeztetett arra is, hogy telekspekulációt az inkább ne gyanítson, akinek az „elvtársai” 2006-ban eladták a Hajógyári-szigetet egy izraeli befektetőnek, hogy azok kaszinóvárost húzzanak fel rajta, azon a bizonyos, most a kampányban óvni kívánt budapesttüdőn, és ami csak azért nem valósult meg, mert az Orbán-kormány 2014-ben visszavásárolta a területet. Bús szerint ez csak egy példa arra, hogy mennyire hülyének nézik Karácsonyék a választókat és az újságíróikat.
Nézze meg a teljes, mindössze öt perces sajtótájékoztatót, amiben Bús Balázs Karácsony Gergely többi, Óbudát érintő esztelen ötletét és ígéretét is értékeli.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS