Továbbra is eltűntként keresi a BRFK Életvédelmi Osztálya Sápi Attilát, az MSZP zuglói politikusát, aki egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. Ismerősei azt valószínűsítik, a honatya már nem él. Sápi eltűnése a napokban került újra elő, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban kelt ki és cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltje a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette őt és a családját. Várnai szerint Sápi Attila Tóth bizalmi embereként sokat ismerhet a helyi MSZP piszkos ügyei közül, így eleget tudott ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, minthogy beszéljen.
Sápi Attila, zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő 2016. január 5-én tűnt el rejtélyes körülmények között. A politikus úgy került be a zuglói közéletbe, hogy a 2014-es választás előtt aktívan részt vett a helyi politikai rendezvényeken, az MSZP helyi szervezete ezután kérte fel, hogy induljon önkormányzati képviselőjelöltként. A választáson Sápi végül hét szavazattal előzte meg riválisát. Sápit utoljára újpalotai lakhelyén látták: a lakásból a boltba indult, még az iratait sem vitte magával. A zavart férfi egy sört és egy kávét rendelt magának. Úgy tűnt, be van drogozva, ennyire zavartan nem tud viselkedni senki a sörtől – mondta korábban annak a vendéglátóhelynek a pultosa, ahol utoljára látták a szocialista képviselőt, akinek testét állítólag sérülések is borították. A Privát Kopónak nyilatkozó hölgyismerőse szerint a honatya neki is csak annyit árult el, hogy verekedett. A nő öt nappal az eltűnés után jelzett a rendőröknek.
Százmilliós tartozás
Azt az Origo.hu írta meg elsőként, hogy Sápi 100 százalékban tulajdonosa a felszámolás alatt álló Toro Security System Vagyonvédelmi Kft.-nek, a felszámolási eljárás 2015 októberében indult. A cég 2011-ben érte el a legnagyobb adózott eredményét. Akkor 3,7 millió forintos nyereségre tettek szert. 2014-ben a cégről egyébként semmilyen pénzügyi adat nem áll rendelkezésre az Opten adatai szerint. A céget 100 millió forintot, illetve 180 napot meghaladó adótartozás miatt számolták fel. A Magyar Nemzet írt arról is, hogy a Toro alvállalkozóként dolgozott, gyakran alvállalkozók alvállalkozójaként, és a munkadíjat eleve a közterhek nélkül kapták meg. A lap forrásai szerint a politikához közel álló cégek egy része nyilvánvalóan lenyúlásra szakosodik, amire kiválóan alkalmas például az alvállalkozói lánc, amit egyes területeken egyébként is rendszeresen alkalmaznak. Ilyen az építőipar, a munkaerő-kölcsönzés vagy éppen az őrző-védő tevékenység. Sápi cége ez utóbbi területen tüntetett el igazolhatóan több mint 150 millió forintot, ám a képviselőt ennek ellenére nem vetette fel a pénz. Nem hordott luxusöltönyöket, még csak elfogadható állapotú autója sem volt, s albérletben lakott. Azt nem sikerült kideríteni, hogy kinek a kasszáját gazdagította a több mint 150 millió forint. Sápi tulajdonosi jogviszonya már eltűnése után, 2016. október 29-én szűnt meg, amikor kényszertörlési, majd felszámolási eljárás után a céget is törölték a nyilvántartásból. A baloldali politikus ugyanakkor 40 százalékban tulajdonosa volt a Wayland Kft.-nek is, amit szintén kényszerből töröltek 2018. május 29-én –írta még augusztusban a Magyar Nemzet.
Túl sokat tudott?
Sápi Attila eltűnése a napokban került újra elő, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban kelt ki és cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltje a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy őt és családját Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette volna.
Gergő nekem is többször emlegette, hogy Tóthék megfenyegették, az ominózus “tudjuk melyik óvodába jár a gyereked”-et emlegette többször is. Engem, minket is többször, megfenyegetett Tóth valamelyik embere, úgyhogy sosem kételkedtem Gergő állításában. Gergő az elmúlt években kifejezetten tartott Tóthtól, ezért engedett át minden általa is jól ismert korrupciós ügyet, ingatlan eladást, közbeszerzést, parkolást és hallgatott róluk akár a sír. Szó nem volt nyilvánosságról. Az elásnak Zuglóban kifejezés sem valami költői metafora, ha visszagondoltok a Pécset elítélt védőemberükre Gottira, az MMM harcos fenyegetéseire, és ott van Sápi Attila MSZP-s képviselő három évvel ezelőtti nyomtalan eltűnése. A képviselő Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem hogy beszéljen. Én a 2017-es időközi kampánybéli húzásai után mondtam, hogy a zuglói MSZP maffiaszerűen működik. De ugyanezt mondta Barta LMP, Juhász Péter Együttös politikus is – tán nem véletlenül. És hát érdemes visszanézni Tóth Csaba Vas megyei és zuglói elnökké választása körüli ügyeket is. És ezekre az emberekkel akarják leváltani a Fideszt….
–írta pár napja Várnai, utalva arra is, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről, amiről Karácsony is említést tett. De Várnai továbbment: szerinte ezekért érdemes volt őt „elásni”, nehogy beszéljen.
Továbbra sem találják
Az eltűnés miatt a Monori Rendőrkapitányság kereste az önkormányzati képviselőt, míg a BRFK Életvédelmi Osztálya át nem vette tőlük az ügyet. A férfit a BRFK portálunknak küldött tájékoztatása szerint továbbra is eltűntként keresik, igaz, Várnain kívül ismerősei közül is többen úgy gondolják, a politikus már nem él. A hatóság ugyanakkor egyelőre nem indított nyomozást sem emberölés, sem pedig más bűncselekmény gyanúja kapcsán. A politikus cégének ügyfélkörét azonban többször is végigvizsgálták, csakúgy, mint politikusi és magánkapcsolatait. A rendőrség korábban meghallgatta az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjét, Tóth Csabát és az önkormányzat több dolgozóját is, ám ők sem tudtak érdemleges információval szolgálni az eltűnéssel kapcsolatban.
Tóthnak egyébként az Origo.hu korábbi összeállítása szerint meglehetősen sok zűrös ügye volt már az MSZP-ben: 2002-ben lett a Vas megyei MSZP tagja, majd érkezését követően a helyi pártszervezetekbe és az utánpótláscsapatba, a Fiatal Baloldal Ifjú Szocialisták (Fibisz) közé özönleni kezdtek az új tagok. 2003 tavaszán Tóth már megyei elnökhelyettes volt. A cikk szerzője hangsúlyozta, 2003 végén a megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt állította, hogy Tóthék megvásárolták az új belépőket. Az ügy kivizsgálását követően Tóthot kizárta a pártból az MSZP megyei etikai bizottsága, de az országos testület fél évvel később felülbírálta a döntést. Mindeközben megyei elnökké is megválasztották Tóth Csabát. Hiller István akkori pártelnök végül teljes körű tagrevíziót és tisztújítást rendelt el. A portál kiemelte, a döntésében szerepet játszhatott az is, hogy Tóth és barátainak a neve felmerült fiktív Fibisz-szervezetek alapításáról készült jegyzőkönyvek hamisításában, sőt nyomozás is indult magánokirat-hamisítás miatt: végül gyanúsításokra igen, vádemelésre azonban nem került sor, mivel az eljárást megszüntették.
Juhász szerint Tóth maffiózó
A tisztújítás során Tóth nem került be a megyei vezetésbe, majd távozott is Vasból, hogy pár hónap múlva Zuglóban bukkanjon fel. Feltűnését követően rohamosan emelkedni kezdett a taglétszám, és a belépők nem elhanyagolható része a hírek szerint nem zuglói lakos volt. A belépésekre válaszul ellenbelépések indultak, majd a helyi MSZP elnöke tagfelvételi moratóriumot rendelt el. Ezt a párt magasabb szintjein felülbírálták, és a harc Tóth Csaba elnökké választásával ért véget – írta az origo.hu. Tóth Csabával kapcsolatban egyébként Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke is azt mondta, hogy „róla a maffiózó szó nyugodtan kijelenthető” és ő olyan személy, „akit nagyon sokan nem engednénk be a lakásunkba”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS