Közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerda délután érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Az államfőt Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter fogadta. Putyin elsőként a Karmelita kolostorba ment, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon. A tárgyalás során megbeszélték, hogyan lehet normalizálni Oroszország és az unió kapcsolatát, de szóba került az ukrán helyzet is. Vlagyimir Putyin elmondta: a két ország között sikeres, magas szintű és jó minőségű az együttműködés évek óta. A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy annak kiemelt területei között van a keresztény közösségek védelme szerte a világban, valamint a migráció, ugyanis mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón emlékeztetett: minden évben egyszer tartanak egy magas szintű találkozót, amelynek a célja, hogy minden évben előre tudjanak a felek lépni a politikai és a gazdasági együttműködés területén.
Volt, amikor tyúklépésnyit mentünk előre, volt, hogy hétmérföldes csizmával léptünk
– mondta a magyar miniszterelnök. A miniszterelnök elmondta: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt.
A magyar szándékokat soha nem titkoltuk el, a kölcsönös tiszteleten túl az őszinteség a két ország közötti együttműködés alapja
– tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hazánk olajat gázt, energiát vásárol Oroszországtól, ami egy egyensúlytalan helyzet, és amin mi változtatni szeretnénk. Orbán Viktor kifejtette: hazánk érdeke elérni, hogy beruházásokat hozhassunk létre Oroszországban, illetve szeretnénk, hogy legyen exportképes termékünk, amit az orosz piac befogad. Ez az orosz gazdaság számára is előnyökkel járhat.
Van a két ország között politikai együttműködés is, ennek az alapja egy egyszerű földrajzi tény: egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát
– mondta a miniszterelnök.
Hasonlóak a két ország érdekei
Mi egy Moszkva-Berlin-Isztambul háromszögben éljük az életünket
– mondta Orbán Viktor, aki kiemelte, hogy hasonlóak a két ország érdekei a keresztény közösségek védelme tekintetében, illetve a migráció kérdésében is.
Magyarország tudja a méretét, a fontosságát és a helyét
– mondta a miniszterelnök.
Ha a NATO és Oroszország között a viszony feszült, azon Magyarország veszít, ezért mi azon dolgozunk, hogy Oroszország és a Nyugat között a viszony javuljon
– fejtette ki Orbán Viktor.
Közel-Kelet, Ukrajna, gazdasági együttműködés
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a Közel-Keleten vannak magyar érdekek is, hiszen ha a térség destabilizálódik, akkor az onnan érkező menekültek Magyarországon keresztül akarnak majd eljutni nyugatra. Vlagyimir Putyin felsorolt több gazdasági megegyezést, amelyeket megkötöttek, illetve megköszönte, hogy a magyar kormány pravoszláv templomok helyreállításában játszott szerepet. Az orosz elnök elsőként emelte ki, hogy a két ország között sikeres, magas szintű és jó minőségű az együttműködés évek óta. Közölte: áttekintették az eddigi együttműködést és komoly gazdasági csomagot írtak alá. Putyin elmondta: Magyarországon keresztül történik a gáztranzit Nyugat-Európába, ezért Magyarország prioritást élvező partner a gázszállításban, emellett pedig nagy jelentőségűnek tartja a paksi atomerőmű két új blokkjának építését is.
Kiderült, hogy a sajtótájékoztató után a régió katolikus vezetőivel fognak tárgyalni a közel-keleti keresztények helyzetéről. Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy a NATO-követek Ukrajnáról szóló jelentését “nem annyira” megvétózták, mert “ez erős szó”, hanem további megfontolásra ajánlották. A miniszterelnök hozzátette: a kormány nem tud elfogadni semmilyen olyan dokumentumot, amelyben nincs benne a Velencei Bizottság ajánlásainak elfogadása, mert ez azt jelentené, hogy feladják a kárpátaljai magyarok európai jogait. Az orosz Interfax azt a kérdést tette fel, hogy tárgyaltak-e a felek a Török Áramlathoz való csatlakozásról. Putyin erre azt válaszolta, hogy szerinte ez a magyar állam érdeke lenne. A Török Áramlathoz való csatlakozásról Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyarok szeretnek szuverének lenni, és ez az energiapolitikára is igaz, de ha lehet, akkor majd pályázni fognak a csatlakozásra.
No gallery template found!Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS