Állásfoglalást fogadott el a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban a parlament nemzeti összetartozás bizottsága – tájékoztatta Pánczél Károly, a testület fideszes elnöke kedden a sajtót. A bizottság az állásfoglalásban felhívja az anyaországi és a külhoni nemzetrészekben élő magyarokat, hogy a polgári kezdeményezést aláírásukkal minél nagyobb létszámban támogassák – tette hozzá.
A nemzeti összetartozás bizottsága keddi ülésén – ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatták – foglalkozott a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezéssel. Az egyhangú döntéssel elfogadott állásfoglalásban rögzítették: a nemzeti összetartozás bizottsága üdvözli a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezést, amelynek lényege, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A bizottság meggyőződése, hogy ezek a régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy lehet megelőzni, hogy biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU-alaphoz, forráshoz és programhoz, előmozdítva sajátosságaik fenntartását és regionális identitásuk megőrzését – olvasható az állásfoglalásban.
ÍRJA ALÁ ÖN IS ÉS AJÁNLJA CSALÁDTAGJAINAK, ISMERŐSEINEK! A PETÍCIÓ A NEMZETIREGIOK.EU OLDALRÓL ÉRHETŐ EL, IDE KATTINTVA!
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS