Az MSZP és a Párbeszéd már eljutott odáig, hogy támogatják a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseit – jelentette ki az ellenzéki pártokat a Máérten képviselő Sneider Tamás. A jobbikos politikusnak ugyanakkor tartania kellett a hátát a választási kampányban szövetséges pártok, a Momentum Mozgalom és a Gyurcsány-párt magyarság- és kisebbségellenes botránysorozatai miatt. Portálunknak Sneider Tamás elmondta: a magyar nemzetpolitikai szempontok miatt is nagyon jelentős eredmény lenne megszerezni az Európai Unió csatlakozás- és szomszédságpolitikai biztosi posztját, és reményét fejezte ki, hogy a baloldali pártok is belátják ezt, nem próbálva tovább akadályozni a biztosjelölti folyamatokat.
A jelenlevő ellenzéki pártok – a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd – támogatásával kellett a Máért pénteki ülésének zárónyilatkozatában megerősíteni, hogy a magyarországi pártok a határon túli magyar pártokat és képviselőket támogatják. Minderre azon botrányos események után volt szükség, hogy a Momentum Mozgalom vezetője, Fekete-Győr András a magyar jelölttel szemben a román Dan Barna mellett kampányolt a romániai elnökválasztáson, míg Cseh Katalin – aki a NATO-csapatok behívásával számolná fel a magyar demokráciát – a szlovák liberális párt egyik rendezvényén beszélt arról, hogy lehet egyszerre büszke szlovák és magyar is az ember. A Demokratikus Koalíció tüntetőleg nem képviseltette magát a Máért ülésén; helyette Brüsszelben igyekeztek aknamunkájukkal megakadályozni, hogy megválasszák a magyar biztosjelöltet, Várhelyi Olivért a nemzetpolitikai szempontból kiemelkedő jelentőségű csatlakozás- és szomszédságpolitikai pozícióba. A Máért élesen rámutat az ellenzéki csalamádékoalíció belső rothadására, hiszen miközben a Jobbik után már az MSZP és a Párbeszéd is támogatja a határon túli autonómiatörekvéseket, a Momentum Mozgalom és a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt továbbra is a kisebbségi magyarság elleni uszítással próbál politikai tőkét kovácsolni, illetve amellett kampányol, hogy a kisebbségi sorban élő nemzettársaink minél hamarabb beolvadjanak a többségi nemzetbe. A Máért pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatón a jobbikos Sneider Tamás képviselte az ellenzéki pártokat; neki kellett tartania a hátát az ellenzéki összefogásban partner Momentum és DK nemzetellenes húzásai miatt.
A DK álláspontja elszomorító, de nem meglepő
Sneider Tamásnak portálunk felvetette: a Demokratikus Koalíció teljesen ellentétes nézőpontot fogalmaz meg azzal a nemzetpolitikával kapcsolatban, amely mögé a Máérten részt vevő ellenzéki pártok is felzárkóztak. A jobbikos politikus válaszában elmondta: nagyon szerencsétlenül áll a DK ehhez a kérdéshez, nem a magyarság érdekeit nézi, ami szomorú, de Gyurcsány Ferenc pártjától nem meglepő. Mint kiemelte, a Máért egy olyan fórum, ahol Gyurcsány Ferencnek vagy bármelyik másik DK-s politikusnak lehetősége lenne elmondani a véleményét. Ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy az MSZP és a Párbeszéd is eljutott arra a szintre, hogy már az autonómiatörekvéseket is támogatják; szerinte a Demokratikus Koalíciónak is fel kellene zárkóznia hozzájuk.
Jó lenne, ha a baloldali pártok is támogatnák a biztosi pozíció megszerzését
Sneider Tamás a sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van annak nemzetpolitikai szinten, hogy magyar biztosjelölt az Európai Unió szomszédság- és csatlakozáspolitikai portfóliójának várományosa. Portálunk ugyanakkor rákérdezett arra, hogyan fordulhat akkor elő, hogy az ellenzéki összefogás két pártja, a Momentum Mozgalom és a Demokratikus Koalíció mindent megtesz, hogy Magyarországtól elvegyék ezt a posztot. Sneider Tamás úgy reagált: szerinte jogos, hogyha az ellenzéki pártok elmondják a magyarországi jogállammal kapcsolatos kételyeiket, ugyanakkor amikor egy ilyen jelentős pozíciónak a megszerzéséről van szó, akkor a kritikák mellett jó lenne, ha az ellenzéki pártok EP-képviselői is megszavaznák a posztot. Már csak azért is, mert a nyugat-balkáni bővítés nyomán egy magyar ember képviselné ezt a területet, aki sokkal nagyobb rutinnal, érzékenységgel tudná képviselni a magyarság álláspontját is. Hozzátette: bízik abban, hogy a baloldali pártoknak is hasonló lesz a hozzáállásuk, mint a Jobbiknak.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS