Kijev nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Szevodnya című ukrán lapnak adott, pénteken publikált interjúban – írja a Magyar Nemzet.
A tisztségviselő a távirati iroda szerint emlékeztetett arra, hogy Ukrajna maga kérte az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását az oktatási törvényről, és mostanra a testület hét ajánlásából hatot már végre is hajtott. Az utolsót – a magániskolákra vonatkozót – a középszintű oktatásról szóló törvényben rendezi, amelyet első olvasatban a parlament már elfogadott, és reményei szerint még ebben a hónapban véglegesen jóváhagy. A nyelvtörvény vizsgálatát nemrégiben szintén megkezdte a Velencei Bizottság; állásfoglalása decemberre várható. Bodnar emlékeztetett arra, hogy Kijev készül egy kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt is elfogadni, amelynek kidolgozásába szavai szerint be akarják vonni az ukrajnai nemzeti kisebbségi közösségek képviselőit. Arra a kérdésre, hogy mit tesz akkor Kijev, ha a feltételek teljesítése ellenére Budapest tovább blokkolja Ukrajna és a NATO kapcsolattartását, a miniszterhelyettes kijelentette: Ukrajna számára a NATO-val való kapcsolat stratégiai jelentőségű.
Kinyilatkoztattuk, hogy csatlakozni kívánunk a szövetséghez, tagjává akarunk válni. Ezért bármilyen figyelmeztetést, megjegyzést igyekszünk figyelembe venni, de csak olyanokat, amelyek nem átpolitizáltak. Ebben az esetben, ha ez politikai nyomás vagy zsarolás, az nekünk elfogadhatatlan
– fogalmazott a politikus.
Az oktatási törvényt Magyarország és a kárpátaljai magyar szervezetek elsősorban azért kifogásolták, mert a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztálytól kezdve a tárgyak többségénél elrendeli az ukrán nyelven való oktatásra való áttérést. A kisebbségi ügyekre mindig nagyon érzékeny ellenzéki pártok továbbra sem nyilvánultak meg az ügyben.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Facebook
Twitter
YouTube
RSS