Budapest és Csungking között indít járatot a kínai Hainan Airlines jövő májusban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kormányvárójában tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta: a magyar-kínai kapcsolatok az elmúlt hetven évben soha nem voltak olyan erősek, mint most; ezt bizonyítja, hogy Kína lett Magyarország unión kívüli legnagyobb üzleti partnere, a kereskedelem értéke pedig tavaly, tíz százalékos bővülés után megközelítette a kilencmilliárd dollárt.
A tárcavezető az eseményen kifejtette: az új járat azért is fontos, mert ezzel tizenháromra emelkedik majd a közvetlen járatok száma a két ország között, és ez a legtöbb a kelet-közép-európai régióban. A kínai turisták száma Magyarországon 2010 és 2018 között megnégyszereződött; az idei év első kilenc hónapjában a kínai turisták száma kétszáztízezerre emelkedett. Szijjártó Péter szerint a harmincmilliós csungkingi régióból származik a kínai autógyártás tíz százaléka, ezért a magyar autóiparnak és a befektetőknek is rendkívül fontos az új közvetlen járat.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, hogy a repülőtér ebben az évben negyedmillió kínai utasra számít, és az új járatokkal jövőre további bővüléssel számolnak: a légitársaságok háromszázötvenezer székes kapacitást kínálnak 2020-ban Magyarország és Kína között. Min Csang, a Hainan Airlines leendő budapesti irodájának vezetője közölte: járataik hetente kétszer közlekednek majd a két város között. Kiemelte: Magyarország és Kína a legjobban együttműködő partnerek a régióban, és reméli, hogy az új járatnak köszönhetően a két fél kapcsolatai tovább javulnak.
A Hainan Airlines nem ismeretlen a ferihegyi repülőtéren: korábban Peking és Budapest között üzemeltettek járatokat, de a Malév 2012. februári csődje után nem sokkal befejezték a szolgáltatást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/ KKM/Borsos Mátyás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS