Az Európai Parlament nem sokat teketóriázik, ha egy-egy képviselője áthágja a házszabályt: az EP elnöke legutóbb Angelo Ciocca képviselő ügyében hozott olyan döntést, amely még a legmerészebb Tordai-Jakab klónt is meghátrálásra kényszerítené. A PestiSrácok.hu által megismert határozat szerint ugyanis ott még a csokoládé földre szórását is komolyan szankcionálják.
A hazai ellenzéki képviselők nyilván nem tudják, hogy az általuk „pofa be”-törvényként aposztrofált országgyűlési törvény módosító javaslatában szereplő szankciók sokkal enyhébbek, mint például az általuk folyamatosan példaként emlegetett Európai Parlamentben. A PestiSrácok.hu birtokába jutott egy elnöki határozat, az abban leírtak pedig egyértelműen azt bizonyítják, hogy az ott alkalmazott szankció lényegesen szigorúbb, mint a házszabály és az Országgyűlési törvényt módosító javaslatok, ráadásul a hét elején elfogadott strasbourgi határozatban szereplő képviselői magatartás lényegesen enyhébb, mint a lófaszozó Hadházy Ákos esetében volt. Abba bele sem merünk gondolni, hogy Tordai Bence mutatványa, vagy éppen a tavaly decemberi összellenzéki parlamenti performansz milyen büntetéssel járna az EP-ben…
Így nem lehet viselkedni
Az elnöki határozat szerint Angelo Cioccát azért büntették meg, amiért az olasz képviselő felszólalása közben egy doboz csokoládét rázott a kezében, amit aztán az Elnökség asztala elé szórt. Az ülést levezető elnök azonnal felháborodásának adott hangot: véleménye szerint „így nem lehet viselkedni”, a parlament a párbeszéd helye.
Itt nem lehet hangoskodni, kiabálni és dobálózni. Viselkedése nagyon megdöbbent, képviselő úr.
McGuinness alelnök hozzátette azt is, hogy a csokiszórással kiegészített parlamenti felszólalás súlyosan sérti a parlament tekintélyét. A képviselőt emiatt közel egymillió forintos bírsággal sújtották, továbbá öt parlamenti ülésnapra is felfüggesztették, sőt, 2019. november 4-től ideiglenesen nem vehet részt a Parlament bármely szervének, bizottságának vagy küldöttségének munkájában sem. Íme, az egymillió forintos büntetéssel járó képviselői akció:
Il mio intervento in aula a #Strasburgo: qualche settimana fa la #Turchia regalava cioccolato ai parlamentari !!! Io non accetto regali da chi ha le mani SPORCHE del SANGUE del popolo CURDO !!! Guardate cosa ho fatto… siete d’accordo ??? #23ottobre pic.twitter.com/KpVqE1KMF3
— Angelo Ciocca (@AngeloCiocca) October 23, 2019
A hazai ellenzéknek már a magyar szabályozás módosítása is sok(k)
Az esettel kapcsolatban érdemes felidézni: a Demokratikus Koalíció a parlamenti rendszer megszüntetése és a diktatúra kialakítása felé tett újabb lépésként értékelte az országgyűlési törvény javasolt módosítását. Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a kormánypárti politikusok által benyújtott indítvány alapján a házelnök vagy a levezető elnök politikai értelemben „élet-halál urává válik”. Kiemelte: büntethetővé válik minden olyan tevékenység, amivel az ellenzék eddig felhívta a figyelmet a Ház „antidemokratikus gyakorlatára”; egy sima bekiabálásért is súlyos büntetést kaphatnak a képviselők. Véleményük szerint ez egy „pofa be!”-törvény, „a Fidesz pedig az ellenzéki képviselők jogainak korlátozásával akar bosszút állni, amiért a szavazók az önkormányzati választáson számos városban piros lapot mutattak a korrupciónak és az úrhatnám hatalomgyakorlásnak”. Arról is beszéltek, hogy elsősorban nem a képviselők jogai csorbulnak, hanem azoké a választóké, akik odaküldték őket az Országgyűlésbe.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS