Tényezővé, egyúttal valamilyen megfejthetetlen gondolatmenettől vezérelve vallása miatt üldözött csoporttá delirálta magát a Magyar Ateista Társaság, amelynek meg nem nevezett prominensei feljelentették Kövér Lászlót, mert az Országgyűlés elnöke nemrég kijelentette: a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját. A bizonyára botcsinálta, amatőr jogászokból álló, csodálatos átalakulással jogászprofesszorokká átvedlett csapat szerint ezzel a házelnök elkövette a közösség elleni uszítás bűntettét. A rettenetesen unatkozó lütyők persze nem hagyták ki a történelmi, stratégiai pillanatban bevinni a végső döfést, és arra szólították fel Kövért, hogy monnnnyonle.
Az előttünk álló küzdelmeket a magyarság csak akkor tudja megnyerni, ha a demokrácia eszközrendszerével meg tudunk őrizni egy olyan cselekvőképes politikai többséget, az igazságosság erejével fenn tudunk tartani egy olyan társadalmi többséget, és a szellem erejével biztosítani tudunk egy olyan erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját
– jelentette ki nemrég a Nemzeti Vértanúk Emlékműve avatóünnepségén nyilvánosan Kövér László, akinek szavaira felcsillant a remény a Magyar Ateista Társaság közelebbről nem ismert tagjaiban is, hogy most végre tájékoztathatják az emberiséget a létezésükről. A negyedik ligában versenyző szerepjátékos csoport szerint súlyosan kirekesztőek és uszítóak azok a nyilatkozatok, amelyek az ateistákat egy csoportban említik a hazaárulókkal és nemzettagadókkal, illetve az, hogy a házelnök szerint az ateisták nem is emberek; szerintük különösen így van ez, ha azt állítják: ellenük kell megvédeni a hazát. A történtek korrekt elemzéséhez hozzátartozik az is, ha kijelentjük: Kövér egyszerűen nem mondott olyat, mint ami miatt a Magyar Ateista Társaság papjai megsértődtek, így okkal feltételezhető, hogy akciójukat semmi más nem motiválta, mint az a bizonyos fél óra hírnév.
A Magyar Ateista Társaság blogján – tessenek megkapaszkodni! –, az Ateista forradalom nevű pixelhalmazon részletezett feljelentés tartalma szerint Kövér László kirekesztette őket, amikor a magyarság megmaradását a magyarságra bízta volna, nem pedig egy olyan társaságra, amelynek tagjait már a törzskocsmájukban sem veszik komolyan az unott pultosnők. Az ateisták elárulták azt is, hogy nagyon sokan vannak, mivel ma Magyarországon minden harmadik ember hitetlen. Az adatuk forrását nem közölték, ami talán nem véletlen.
Bár portálunknak nem célja promotálni a hasonló bagázsok agymenéseit, az igazán kalandvágyó, ugyanakkor lelkileg kellően erős olvasóinkat ezúttal arra bíztatjuk, hogy tanulmányozzák az Ateista forradalom kiáltványa alatt megjelent hozzászólásokat is, mivel akadhatnak Önök között olyanok, akik szaktudásukkal diagnosztizálni tudják a feljelentőket sújtó mentális betegségeket. A PestiSrácok.hu szerkesztőségének tagjai egyúttal őszinte együttérzésüket fejezik ki annak a jobb sorsra érdemes rendőrnyomozónak, aki megkapja az ügyet.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS